Filmajánló - The Limits of Control

Jim Jarmush a Szellemkutya óta (egy aranyos jelenet itt) láthatólag rajta maradt a meditációs ösvényen.

a The Limits of Control az a fajta film, amit moziban kell megnézni (mondom én, aki letöltöttem, de csak az angol felirat miatt, így másodszorra már moziban nézem, mert rászoktam, hogy ami jó, azt minimum kétszer.
és azért moziban, mert gyönyörű tiszteletadás ez a film a régi filmek mozijának.

ahhoz, hogy kikapcsolódva tudjak tanulni, mindeféleképpen a keletiekhez kell fordulnom. elsősorban Abbas Kiarostamihoz, vagy Kitano Takeshihez, vagy Park-Chan Wookhoz, vagy Takashi Miike-hez.

az amerikai filmeket egyszerűen nem veszi be a gyomrom, mert megáll a tudásuk annál, hogy a családi értékeket óvják, védjék ill., hogy az egyéniség mindenhatóságát dicsőítsék. (játék következik: olyan amcsi filmeket kell mondani ( kivéve Kubrickot és a Coen fivéreket), amelyek nem a fenti kategóriába tartoznak.az experimentális művektől most tekintsünk el.)

a The Limits of Conrtol is sajnos ide tartozik, viszont jelen esetben az egyéniség kihangsúlyozása már nem pálya, mindez a háttérben marad. tehát nem az a lényeg, hogy hogyan legyünk egyéniségek, hanem az, hogy hogyan ábrázolható az a közeg, ami az én egyéniségem ellenében van, ami pusztán csak körülvesz, amit elszenvedek stb., ami nem én vagyok. a súlypont az egyéni vizsgálatra helyeződik, tehát együtt haladunk a (főszereplő) személlyel azon a bizonyos misztikus ösvényen, ami egy alapos megfigyelésen alapszik. figyelni, megfigyelni, nem részt venni, passzivnak lenni, de - különösebb erőkifejtés nélkül - mégis cselekedni.

a szabadságért meg ölni kell. megölni a saját földi énünket, hogy megszerezzük az égit, ha van még olyan.



extra. zene a filmben.