ma, életemben először, bowlingozni voltam. ennek örömére a poszt ezzel a hatalmas jelenettel, ami annyira jó, hogy már majdnem musical.
Wednesday, March 31, 2010
Radio Cost Music - A Bowling-jelenet
Titkos Tag kalandjai
"ma született Titkos Tag (ejtsd: teg).
nem a kilencedik hónap végén látott napvilágot, hanem kb. egy hónap után sírt fel először.
az orvosnak sem kellett megrángatnia. meg amúgy is idegenkedtek tőle.
Tag az anyjára rá sem nézett. mintha csak ő lett volna csupa vér, vagy lejárt zacskós csirkemell (pudvás fatörzs). nem életrevaló, mondta az orvos.
Tag mindenesetre a méhlepényt a vállára vetette. köszönni sem köszönt.
első lépéseiben ott látod a fő mozgatót. itt volt egészen közel, de ugyanakkor nem volt sehol. értelmetlen lett volna utána kiáltani. az anyja még kilihegte, fiam. de névadásra nem kötelezte el magát, így Titkos Tag név nélkült kelt útra. semmi szomorúság, semmi kalandvágy. minden lepergett róla. nem volt szép, sem csúnya. mégis, a közelsége, ami folyton távolodásában mutatkozott meg, elérhetetlen szentségként lengett körülötte.
szerette a fákat.
engedd már el.utálom."
Tuesday, March 30, 2010
Love Cost
színpadi szimbólum. kb. annyit tudhatunk a szerelemről, mint ő.
"i know something about love."
vagy egy másik.
Jazz Cost – ZEB JULIAN?
[JAZZ GITÁR TÖRTÉNET: Egy fantom nyomában. A Zeb Julian-epizód. (5. rész)]
???
Ez egy rendhagyó és ezért zárójeles rész lesz, mert ilyen nevű gitáros talán sosem létezett. A jazz gitár történet, de talán az egész jazztörténet legrejtélyesebb figurája. Az még hagyján, hogy semmilyen jazz lexikonban sem szerepel, de még az interneten se lehet találni róla semmit. Pedig ez már tényleg nagy teljesítmény.
Nemcsak a születésének és a halálának nem tudjuk az évszámát, hanem egyáltalán nem tudunk róla semmit. Mintha ötszáz évvel ezelőtt élt volna. Azért kezdtem el keresgélni, hogy ki lehet ez, mert két ember mégis csak nevén nevezte. Az egyik Bucky Pizzarelli, a másik Billy Bauer. De aztán senki más!
Ez a rész nyomozásom története lesz. Egy filológiai detektív regény.
Ha véletlenül nem akadok rá arra, amit Bauer mondott róla, és emiatt nem keresek rá és ezek után ráadásul semmit sem találok, akkor nem is érdekelt volna. De ettől a nagy semmitől kedvet kaptam hozzá.
Bauer nem győzi dicsérni. Forradalmian új gitárosnak nevezi. Azt mondja – és itt minden szó fontos, mivel ennél több úgy sincs Zeb Julianról –, hogy akkoriban Flip Phillips-szel lakott együtt. Ott találkozott Juliannel először, akinek nem volt munkája. „Felkapta a gitáromat és elkezdett játszani. Úgy játszott, mint Ellington egész rézfúvós szekciója. Csak leült és miközben akkordozott, mégis szvingelt, meg minden, elképesztő volt.” Azt is mondja, hogy sokat tanult tőle, habár nem fizetett a leckékért, csak figyelte hogyan játszik. Bauer teljesen odavan Juliantól, aki mindenféle Big Bandekben játszik. Még Benny Goodmannél is, aki kirúgja, mert miközben Goodman szólózott, Julian a Yankee Doodle gyermeteg dallamát pengette alá. Azt is megtudjuk tőle, hogy ha beszállt valahova játszani, nem bírta abbahagyni, úgy kellett leállítani. A negyvenes évek végén az egyik legjobb jazzklub a Kelly’s Stable volt az 52. utcában. Ott lógott New York minden jazz zenésze. Na és ez a hely felfogadta Juliant, hogy egyszemélyes gitárprodukcióval szórakoztassa ott a népet. Bauer azt mondja, hogy még manapság is csak kevesen vannak ilyen gitárosok, pl. a Joe Pass, de a negyvenes években senki sem volt rajta kívül, aki erre képes lett volna. Aztán pár hét múlva eltűnt New Yorkból. Még azt is tudjuk, hogy később levágta valahogy az ujjait egy baleset során egy new jersey-i gyárban.
Felmerült bennem az is, hogy ez az egész csak valami irodalmi játék. Egy önmagát szép lassan életre keltő fikció. Létezik egyáltalán olyan keresztnév, hogy Zeb? (A hivatkozott linkből megtudjuk, hogy pl. beceneve lehet a Zebulon-nak és a Zebadiah-nak! Zebulon Julian?? Zebadiah Julian?? Létezhet élő ember ilyen névvel az Ószövetségi időkön kívül is? Szóval ez alapján máris előbbre jutottunk. Biztos, hogy nem fekete [most épp mi a hivatalos pc szó? „Afroamerikai”? Én ezt csak idézőjelben vagyok hajlandó leírni.] gitárosról van szó.)
Sőt vissza kell vonnom, amit a Django cikkben állítottam, mert a Woody Allen film – ha egyáltalán létezett Julian – inkább belőle meríthetett, mint Djangóból. (A Woody Allen film Emmet Ray-e is fikció. Annak ellenére, hogy pl. az IMDB is azt állítja, Emmet Ray létezett. De a hivatkozott enciklopédia nem létezik [Dirk Dickens, Encyclopedia of Obscure Jazz Artists; Mirage Press]. Ráadásul talán nem véletlen itt a hivatkozott név, ami a nagy mesemondóra Charles Dickensre emlékeztet.)
Lássuk csak a legbővebb, Billy Baueres vonalat. Ez több, mint gyanús! Mintha valami narratív játékkal lenne dolgunk. Egy LOCAL 802 NEWS nevű internetes újságban találtam. A cikket Bill Crow néven írták 2005 decemberében (tényleg létezik egy ilyen nagybőgős). Ebben a szerző azt állítja, hogy 2004 november 15-én Frad Garner (tényleg létezik egy ilyen újságíró) készített egy riportot az akkor 89 éves Billy Bauerrel (aki 2005 június 16-án halt meg). Frad Garner elküldte saját átiratát a felvett kazetta hanganyagáról Bill Crow-nak, aki pedig átszerkesztette ezt az átiratot „slightly for clarity”. Pont olyan, mint egy irodalmi fikció (pl. A rózsa neve, vagy egy Borges novella), mintha titkos fiókokból előkerült ismeretlen kéziratok lenyomozhatatlan átiratáról lenne szó.
Aztán a másik aprócska nyom a Pizzarelli-féle vonal. Vele egy telefoninterjú készült 2006 július 6-án. A riportban Freddie Greenről kérdezgették. A riport végén megjegyzi, hogy akkoriban volt még egy másik nagyszerű ritmus gitáros, Zeb Julian, aki ujjal játszott, és akit Pizzarelli először középiskolás korában hallott.
A harmadik valamirevaló nyom Tom Lord 25 kötetes jazz discográfiája. Ebből megtudhatjuk, hogy Zeb Julian-nel összesen 19 felvétel készült 1939 és 1943 között. Ezek alapján sikerült megtalálnom pár felvételét, azonban ebből semmi sem derül ki. Bárki játszhatna ezeken és nehéz elhinni, hogy Bauer ezért lelkesedik, és a Tristanóval való szabad improvizációs játékára oly nagy hatással lett volna. Két felvételt tudok megmutatni, amin valószínűleg ő játszik. Az egyik egy Wingy Manone-nal felvett karácsonyi dal 1939-ből:
(Egyébként a pojáca Wingy Manone-nal "van" a legtöbb felvétele):
A másik pedig már egyenesen röhejes. Teddy Powell háborús dala a Goodbye Mama I’m Off to Yokohama:
És most hadd írjam meg én is a saját Zeb Julian-emet! A cím alatti képen látható egy gitáros, nem úgy néz ki, mint a Teddy Powell, de mégis az ő együttesét látjuk. Talán ő Zeb Julian? A másik pedig egy Teddy Powell felvétel a negyvenes évek elejéről. Na itt biztos, hogy Teddy Powell vezényel, és a felvétel 1:22-1:34 között jól látszik egy gitáros a bariton szaxi szólója alatt. Majd ugyenezen a felvételen 1:41-2:02 között rosszabb minőségben, de szintén ott nyújtogatja a nyakát, pont úgy mint a Woody Allen filmben Emmet Ray. Talán ő az igazi Zeb Julian? Vagy mindkettő igazi, akkor is ha egyáltalán nem hasonlítanak egymásra?
Mi van akkor, ha Zeb Julian nem Emmet Raynek volt a mintája, hanem pont fordítva, és így az 1999-es Woody Allen film Emmet Ray-e lett később a mintája a „valóságos”, 60 évvel korábbi Zeb Julian-nek? Hiszen a fenti, igazi jazz autoritások szájából hallott „filológiai” adatok és a Woody Allen film fiktív tükörképe könnyen elszabadítják az ember fantáziáját. Gondoljunk csak bele! Zeb Julian pont olyan, mintha csak filmszereplő, vagy regényszereplő lenne. Nem tudunk róla semmit. Nincs életrajza, ahogy általában egy regényszereplőnek sincs. Az összes adatunk ugyanabból az időszakból származik: az 1939 és 1943 közti pár évből. A jazz discográfia által megemlített (de nem részletezett!) 19 felvétel is ebből az időszakból származik. Bauer épp ekkor találkozik Juliannel, mielőtt vagy/és miközben Tristanóval a free jazzt próbálgatják. Bucky Pizzarelli mit is állít? Hogy ő először középiskolás korában hallotta Zeb Juliant. Pizzarelli 1926-ban született. Szóval épp ezekben az években volt középiskolás.
Ezek alapján az én Zeb Julian-em közvetve Woody Allen teremtménye. Akkor is, ha tényleg létezett egy ilyen nevű közepes gitáros a 30-as években, mert ez a közepes Zeb Julian nevű gitáros a felvételek alapján nem volt olyan nagyszerű, mint állítják róla. Ha mégis olyan nagyszerű volt, hova tűnt el? De annyira, hogy még a jazz lexikonokban sem említik meg? Ha tehát valóban létezett egy Zeb Julian nevű gitáros, akkor az most már csakis az Emmet Ray életét élheti. És így az egész élete és életrajza is fikció. A húrok, amiket 1999-ben Emmet Ray megpengetett (és ezeket a húrokat a film felvételein valójában Bucky Pizzarelli pengeti!!!), 60 évvel korábban szólaltak meg, életre keltve így egy Zebulon Juliant. (Miként a Kugelmass-epizód című Woody Allen novellában, ahol a főszereplő belekerülve Flaubert Bovaryné-jébe, szép lassan újraírja az irodalomtörténetnek ezt a kis részletét.)
Ha valaki mégis tud valamit az „igazi” Zeb Julian-ről, kérem, kommentelje nekünk. Köszönöm.
Monday, March 29, 2010
Giccs Cost
Tisztelettel jelentem, hogy kemjozsef1 rajongó lettem!
A giccs értelmet nyer! Mondjuk maga az alkotó nagyon komolyan veszi magát, de én valahogy mögé látom (vagy mögé akarom látni) az esztétikát. Vagy csak a túlbuzgóságot értékelem benne? Mit tudom én. Lényegtelen.
a nap legjobb segge
pedig még csak reggel van: Record Makers Promo from CreativeApplications.Net on Vimeo.
fun club
Tabáni István. Aki esetleg nem ismerné, a nevezett úriember egy tévés tehetségkutató nyertese (vagy minimum dobogós) lett. Nekem a hangja nem jön be, színpadi képességeit tekintve pedig egy elgázolt apaszarvassal vetekszik.
Ellenben feltétlenül meg kell osztanom a tisztelt RC-olvasókkal a rajongótábor által létrehozott produktumokat. Feltétlenül kattintsatok!
Íme a contest, érdemes indulni, mert pl. CD-csomagot is lehet nyerni vele: link Mint sokszor, itt is a kommentek között lehet a legszebb csemegéket találni.
Ez pedig maga a rajongói weboldal. Jó nagy linket csináltam, nehogy mellékattintson valaki.
Sunday, March 28, 2010
Népihangszer rovat
Mindig lenyűgöznek a pofonegyszerű népi hangszerek. Nem is tudom, hogy születhetett ez a darab. Őse lehet a "Washtub" basszus, de egy lényegesen kiforrottabb (?) darabról van szó. Szeretem az egyhúros dolgokat, gondolom tudjátok :) Meg volt szó az ütőgardonról is. De ez fifikában még talán őket is felülmúlja. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ki találta ezt ki, mit is akart vele.
Tehát: A WHAMOLA
Elektromos húrnyúzó nemtudommi.
Africa Cost
Zozótól kaptam egy kis zenei ízelítőt, az öreg kontinensről.
Kaya - Danny
Chikokoshi Mozegeta
Friday, March 26, 2010
Horror Cost - Nastagio degli Onesti története
maradok még mindig a Dekameronnál. egy jó kis horror történetet kaptok mára Botticelli képeivel illusztrálva. ("szembarát" változat itt)
Ötödik nap - Nyolcadik novella
Nastagio degli Onesti szerelmes a Traversari család egyik hölgyébe;
eltékozolja vagyonát, de nem tudja megnyerni annak szerelmét.
Hozzátartozóinak kérésére Chiassiba megy; ottan szemtanúja,
amint valamely lovag meghajszol egy leányt, megöli és két kutyának veti eledelül.
Meghívja ebédre rokonait és ama hölgyet, kit szeret, ki ugyancsak szemtanúja lesz,
amint ama leányt a kutyák marcangolják; és akkor félelmében,
hogy vele is ilyesmi történhetik, feleségül megy Nastagióhoz
Amint Lauretta elhallgatott, a Királynő parancsára Filoména ekképpen fogott szóba:
- Szeretetre méltó hölgyeim, valamint dicsérik bennünk a jószívűséget, akként az isteni igazságosság keményen megbünteti szívtelenségünket; hogy ezt megbizonyítsam nektek, és módot adjak elhessegetni magatoktól mindenestül a komor hangulatot, el akarok mondani egy megindító s egyben mulatságos történetet.
Ravennában, Romagna ősrégi városában valaha számos nemes és előkelő úr élt, közöttük bizonyos Nastagio degli Onesti nevezetű ifjú, kire atyja s egyik nagybátyja halála után rengeteg vagyon maradt örökül. Ki is, mivel legényember volt, ifjak szokása szerint beleszeretett Paulo Traversari úr leányába, ki nála sokkalta előkelőbb családból származott, s kinek szerelmét az ifjú dicséretes tetteivel megnyerni reménylette; de bármely nagyszerű, jeles és dicséretes cselekedeteket vitt is végbe, mindezek nemcsak hogy nem voltak javára, sőt mintha ártalmára lettek volna, oly ridegnek, keménynek és kegyetlennek mutatta magát irányában az imádott leány; ki talán páratlan szépsége vagy fő nemessége miatt oly igen büszke és rátarti volt, hogy sem az ifjú, sem valamely dolog, miben ez kedvét lelte, nem tetszett neki. Ezt pedig Nastagiónak oly nehéz volt elviselnie, hogy bánatnak esett miatta és bánatában már nemegyszer meg akarta ölni magát. De aztán mégiscsak türtőztette indulatját s többször is feltette magában, hogy egészen lemond a leányról, vagy ha lehet, éppen úgy gyűlölni fogja, mint a leány őt. De hiába tett fel ilyesmiket magában, mivel megmutatkozott, hogy minél inkább csökkent reménysége, szerelme annál inkább megnövekedett.
Mivel pedig az ifjú megátalkodott a szerelemben meg a mértéktelen tékozlásban, némely barátai és rokonai úgy vélték, hogy önmagát és vagyonát egyenlőképpen elemészti; miért is több ízben kérték és tanácsolták neki, hogy távozzék Ravennából, s bizonyos időre vegyen máshol szállást, mivel ekképpen cselekedvén, csökkenti szerelmét és tékozlását. Nastagio gúnyt űzött emez tanácsból, de hogy csak ösztökélték, nem tudott már ellentmondani nekik, s végezetül beleegyezett, s minekutána nagy készülődést rendelt, mintha csak Franciaországba vagy Spanyolországba, vagy más messzi tartományba utaznék, lóra szállott, és számos barátai kíséretében távozott Ravennából, és elment Ravennától talán három mérföldnyire bizonyos Chiassi nevezetű helységbe, és ottan (minekutána odahozatta sátrait és tábori barakkjait) mondotta azoknak, kik elkísérték, hogy ő itten marad, magok pedig térjenek vissza Ravennába.
Nastagio tehát felütvén sátorfáját, megkezdette gyöngyéletét: soha nem látott dáridókat tartván és szüntelen más-más vendégeket hívogatván vacsorára és ebédre, eddigi szokása szerint. Nos tehát történt, hogy körülbelül május elején gyönyörű időben megint csak kegyetlen hölgyére tévedt gondolatja, s parancsolta mind egész cselédségének: hagyják magára, hogy kedvére elgondolkodhasson szerelmén. Megindult tehát előre, mígnem a fenyvesbe ért. És midőn elmúlt a délidő, és ő már jó mérföldnyire benn járt a fenyvesben, miközben az evésről s minden egyéb dolgáról megfeledkezett, hirtelen úgy rémlett neki, hogy hangos sikoltozás és keserves asszonyi jajgatás üti meg fülét; miért is felriadt édes merengéséből, s feltekintett, hogy megnézze, mi az, s akkor meglepetten látta, hogy a fenyvesbe jutott; ennek utána előre kémlelődvén látta, hogy a cserjék és tüskebokrok sűrűjéből gyönyörű meztelen leány rohan felé, kinek haja kibomlott, testét pedig a gallyak és tüskék megtépték és felhasogatták, miközben hangos sírással kegyelemért sikoltozott; ezenfelül látott oldala mellett két hatalmas és dühös szelindeket, melyek lankadatlanul nyomában futottak, s ha néha-néha elérték, irgalmatlanul belemartak; mögötte pedig látott fekete paripán sötét lovagot rohanni, dühre torzult arccal, kezében pallossal, ki is borzalmas és gyalázkodó szavakkal fenyegette a leányt, hogy megöli. Ím ez ámulattal és rémülettel töltötte el szívét, végezetül pedig szánakozással a szerencsétlen nő iránt, s nyomban feltámadt benne a kívánság, hogy ha teheti, megszabadítsa azt e szörnyű szorongattatástól és haláltól. De mivel fegyvertelenül volt, fütykös gyanánt letört egy faágat, és elébük toppant a kutyáknak és a lovagnak. De a lovag ennek láttára messziről rákiáltott:
- Nastagio, ne avatkozzál bele, hadd műveljem e kutyákkal együtt azt, mit e gonosz nő megérdemelt.
És amint ezt kimondta, a kutyák ágyékánál fogva keményen megragadták a leányt, megállították, mire a lovag is odaért, és leszállott lováról. Nastagio pedig hozzálépvén mondá neki:
- Én nem tudom, ki vagy, ámbár te ismersz engem; de annyit mondhatok, hogy fegyveres lovag létedre nagy hitványság megölnöd egy meztelen nőt és kutyákat uszítanod reá, miként ha holmi erdei vadállat volna. Hát annyi szent, hogy én megvédelmezem, amennyire erőmtől telik.
Felelte akkor a lovag:
- Nastagio, én is a te szülővárosodból származom, s te még kisgyermek voltál akkor, midőn én, ki annak idején a Guido degli Anastagi nevet viseltem, sokkal forróbban megszerettem e leányt, mint te mostan ama Traversari leányt; de gőgjét és kegyetlenségét oly igen lelkemre vettem, hogy egy napon ím ez pallossal, melyet ím kezemben látsz, kétségbeesésemben megöltem magamat, s az örök kárhozatra jutottam. És nem sok időbe telt, hogy e leány, ki halálomon módfelett örvendezett, ugyancsak meghalt, és kegyetlenségének s ama kárörömnek bűne miatt, melyet gyötrelmeimen érzett, és mivel nem bánta meg bűnét, mert nem vette bűnül, hanem érdem gyanánt, ugyancsak a pokolbéli kárhozatra jutott, s most is ott vagyon. Mikor pedig oda leszállott, azt a büntetést mérték ottan reánk, hogy ő előlem meneküljön, én pedig, ki valaha oly forrón szerettem, halálos ellenségem gyanánt, nem pedig imádott kedvesem gyanánt üldözzem; és valahányszor utolérem, mindannyiszor megölöm őt ím ez pallossal, mellyel magamat megöltem, és felvágom a mellét, s ama kemény és hideg szívet, melyben sem a szerelem, sem a szánakozás soha gyökeret verni nem tudott, egyéb belső részeivel egyetemben kitépem testéből, s miként nyomban látni fogod, ím e kutyáknak vetem eledelül. És nem telik sok időbe, hogy a leány Istennek igazságossága és hatalma szerint feltámad, mintha csak meg sem halt volna, s újra kezdődik a fájdalmas száguldás, én pedig a kutyákkal együtt megint csak hajszolom; és úgy történik, hogy minden pénteken, ebben az órában itten utolérem, s akképpen büntetem, miként mindjárt meglátod. De ne hidd, hogy egyéb napokon nyugszunk, hanem akkor más helyeken érem utol, már ahol gondolataiban vagy cselekedeteiben kegyetlen volt hozzám; s mivel szerelmeséből ellenségévé lettem, amint látod, ekképpen kell őt hajszolnom annyi esztendőkig, ahány hónapokig ő kegyetlen volt hozzám. Engedd hát végrehajtanom Istennek ítéletét, s ne szállj szembe azzal, mit úgysem tudsz megakadályozni.
Nastagiót eme szavak hallatára elfogta a rémület, és szinte minden hajaszála égnek meredt; visszahúzódott tehát, és szemét a szerencsétlen leányra függesztvén remegve várta, mit művel a lovag. Ki is szavainak végeztével, kezében a pallossal, veszett kutya gyanánt rárohant a leányra, ki térdre hullott, s miközben a két szelindek keményen lefogta, kegyelemért sikoltozott. S akkor a lovag pallosát minden erejével a mellébe döfte, úgyhogy a hátán jött ki. Mikor a leány megkapta a döfést, sírva és sikoltozva arcára bukott, a lovag pedig előkapta tőrét, felhasította a leány oldalát, kitépte szívét, s egyéb belső részeit, és odavetette a két szelindeknek, melyek azt nyomban nagy mohón felfalták. De nem sok időbe telt, hogy a leány, mintha mi sem történt volna, hirtelen talpra állt, és eliramodott a tenger felé, a kutyák pedig utána, miközben szüntelenül mardosták. A lovag is lóra pattant, és felkapván pallosát, a leány után eredt, és néhány pillanat múltán oly messzire jutottak, hogy Nastagio elvesztette őket szeme elől.
Minekutána pedig az egészet végignézte, jó darab ideig hányta-vetette a szánakozás meg a rémület, és kisvártatva felötlött elméjében, hogy ezt bizonyára javára fordíthatná, mivelhogy minden pénteken megismétlődik. Miért is megjegyezte a helyet, visszatért csatlósaihoz, s annak utána, mikor az időt elérkezettnek vélte, elhívatta több rokonát és barátját és szólott hozzájok ekképpen:
- Nagy ideig ösztökéltetek, hogy tegyek le ím ez, irányomban oly ellenséges indulatú leányhoz való szerelmemről, s vessek véget tékozlásomnak; hát én ezt kész vagyok megcselekedni, ha megnyertek tőle részemre egy kegyet, mégpedig ezt: bírjátok rá Paolo Traversari urat és feleségét és leányát és valamennyi hölgyrokonunkat s más hölgyeket is, tetszésetek szerint, hogy pénteken idejöjjenek hozzám ebédre. Majd a maga idején meglátjátok, miért kívánom ezt.
Azok úgy vélték, hogy ezt ugyan könnyűszerrel elérhetik, és visszatérvén Ravennába, mikor ideje elérkezett, meghívták azokat, kiket Nastagio kívánt, és ámbár a leányt, kit Nastagio szeretett, kemény dolog volt rábírni, hogy oda elmenjen, mégiscsak elment a többi hölgyekkel egyetemben. Nastagio pompás lakomát készített, s az asztalokat a fenyvek alatt teríttette meg, ama hely körül, hol a kegyetlen hölgy bűnhődésének szemtanúja volt, és midőn a férfiakat és hölgyeket asztalhoz ültette, olyképpen intézte dolgát, hogy szíve hölgyét éppen szembeültette ama hellyel, hol a dolognak végbe kellett mennie.
Tehát amint az utolsó fogásnál tartottak, egyszerre csak valamennyiök fülét megütötte a hajszolt leánynak kétségbeesett sikoltozása. Ezen mind fölöttébb elálmélkodtak és kérdezgették, mi ez; de hogy senki nem tudta megmondani, mind felugráltak és nézelődtek, mi lehet; és akkor megpillantották a meggyötört leányt és a lovagot és a kutyákat, és nem sok időbe telt, és máris ott voltak mind közöttük. Akkor hangos lármával fogadták mind a kutyákat, mind a lovagot, és sokan odarohantak a leánynak segítségére. De a lovag elmondotta nékik is ugyanazt, mit Nastagiónak elmondott, és ezzel nem csupán azt érte el, hogy visszahúzódtak, hanem valamennyien megdermedtek az ámulattól és a rémülettől, s miközben végrehajtotta azt, mit az előbbi alkalommal végrehajtott, a hölgyek (mivel sokan közöttük rokonai voltak a szenvedő leánynak vagy lovagnak, és emlékeztek annak szerelmére és halálára) mind valamennyien oly keservesen sírva fakadtak, mintha csak velök esett volna ama dolog.
Minekutána pedig az egész lezajlott s a hölgy és a lovag eltűnt, a szemtanúk különb-különbféle vélekedések közben meghányták-vetették az esetet; de mindazok között leginkább megrémült Nastagio kegyetlen kedvese, ki mindent tisztán látott és hallott, és megismerte, hogy mindenki másnál leginkább reá vonatkozik emez dolog, mivel eszébe jutott Nastagio irányában szüntelenül tanúsított szívtelensége; miért is már-már úgy rémlett neki, hogy ő rohan ott a dühöngő lovag előtt, s az ő véknyát mardossák a szelindekek. És ennek miatta oly szörnyű rettegés fogta el, hogy gyűlölete szerelemmé enyhült, s mihelyt a legelső alkalom kínálkozott reá (mégpedig ugyanazon napnak estéjén), titokban elküldötte Nastagióhoz egyik meghitt komornáját, ki is az ő nevében megkérte azt, hogy ne terheltessék eljönni a leányhoz, mivel az hajlandó mindenben kedve szerint cselekedni. Erre Nastagio azt üzente vissza, hogy ennek igen örül, de ha a leány is úgy akarja, tisztességgel kívánja kedvét tölteni, mégpedig olyképpen, hogy elveszi feleségül. A leány, ki tudta: miképpen csak rajta múlott és senki máson, hogy máris nem volt Nastagio felesége, azt üzente vissza, hogy beleegyezik. Miért is most már maga ment követségbe atyjához és anyjához, s megjelentette nékik, hogy hajlandó feleségül menni Nastagióhoz, minek is azok igen megörültek; és a reá következő vasárnapon Nastagio feleségül vette a leányt, s minekutána nászát megtartotta, nagy sok ideig boldogan élt vele. És eme rémületből nem csupán ím ez egyetlen jó fakadt, hanem ezenfelül mind a ravennai hölgyek oly igen megijedtek, hogy azontúl sokkalta engedékenyebbek voltak a férfiak kívánsága iránt, mint voltak annak előtte.
Rapid Filmklub - Jöjj és lásd
Március 26. Péntek 20:30 Művelődési Ház
Elem Klimov: Jöjj és lásd (Igyi i szmotri, 1985, 145 perc)
szovjet háborús filmdráma
Arató Jazz (Cost)
Ha már így állunk, akkor nem hagyhatom ki ezt sem. Ricardo Duna adja elő a Wave című bossát.
Ha még nem mondtam volna, akkor Isten Éltesse Pepét!
Arató Class
Egyrészt azért, mert tegnap elfelejtettem (pedig találkoztunk is), másrészt meg azért, mert láttam azt a gyönyörűséges masinát a Royalban, szeretném köszönteni én is Pepét a Kék Danuvia kerinrgővel, amit nem is játszhatna más, mint Mága Zoltán nagyérdemű zenepojáca.
Boldog Születésnapot Pepe!
Thursday, March 25, 2010
ne szégyeld!
szerencsére mtvs verzió. nekem ez és az mtv egyszerre robbant bele a középiskolai menzán az életembe, még egy számmal, amit majd máskor.
I'm calling out from Scatland
I'm calling out from Scatman's world.
If you wanna break free you better listen to me.
You got to learn how to see in your fantasy.
I'm calling out from Scatland
I'm calling out from Scatman's world.
If you wanna break free you better listen to me.
You got to learn how to see in your fantasy.
Everybody's talkin' something very shockin' just to
Keep on blockin' what they're feelin' inside but
Listen to me brother, you just keep on walkin' 'cause
You and me and sister ain't got nothin' to hide.
Scatman, fat man, black and white and brown man
Tell me 'bout the colour of your soul.
If part of your solution isn't ending the pollution
Then I don't want to hear your stories told.
I want to welcome you to Scatman's world
I'm calling out from Scatland
I'm calling out from Scatman's world.
If you wanna break free you better listen to me.
You got to learn how to see in your fantasy.
Everybody's born to compete as he chooses
But how can someone win if winning means that someone loses.
I sit and see and wonder what it's like to be in touch.
No wonder all my brothers and my sisters need a crutch.
I want to be a human being not a human doing.
I couldn't keep that pace up if I tried.
The source of my intention really isn't crime prevention.
My intention is prevention of the lie,
Yeah, welcome to the Scatman's world
I'm calling out from Scatland
I'm calling out from Scatman's world.
If you wanna break free you better listen to me.
You got to learn how to see in your fantasy.
I'm calling out from Scatland
I'm calling out from Scatman's world.
If you wanna break free you better listen to me.
You got to learn how to see in your fantasy.
Listen to me
I'm calling out from Scatland
I'm calling out from Scatman's world.
If you wanna break free you better listen to me.
You got to learn how to see in your fantasy.
(Scatting)
Nedves szobrok
Ha véletlenül a mexikói partok közelében búvárkodik vagy tengeralattjáróval közlekedik valaki mostanában, ne felejtse el megnézni a ezt a néhány szobrot.
A filmeket is érdemes megnézni, de a hangot vegyétek le, vagy játsszatok alá valami mást, mert elképesztően nyálas.
Wednesday, March 24, 2010
Jógyerekek képeskönyve - ajánló(szerűség)
...hosszú idő óta, először érzek vágyat, hogy színházba menjek. azért nem igazi ajánló ez, mert hát nem láttam még az előadást, de ezek a képek!, hát kíváncsi vagyok, na
Jógyerekek képeskönyve
Tuesday, March 23, 2010
Archie Sheppel interjú
Nem érzem magam felhatalmazva, hogy jazz legendákat linkeljek, de mégis meg kellett tenni, hátha elkerülte a figyelmeteket.
Monday, March 22, 2010
Ne szégyeld - Holiday
Madonnának már nincs hónaljkutyája, viszont a táncos fiú jól megizzad! hihi
Idősebbek is elkezdhetik :)
Sunday, March 21, 2010
Radio Cost - Music
seppuku paradigm
minden japán
seppuku or hara kiri : suicide commited according to ancient Japanese tradition
többek közt a Martyrs című nemtúlrégi francia horrorfilm zenéjében is közreműködtek.
a francia újszélsőségesnek címkézett Pascal Laugier ezelőtt egy másik horrort rendezett, a Saint-Ange-t (arkangyal)
Saturday, March 20, 2010
Tarr Béla interjúk
vannak benne vicces jelenetek. Béla mindig elvágja a riporteri kezdeményezést, amúgy jogosan. ha neki hülyeség, amit hall, miért ne dobja vissza a labdát.
és a többi...
Friday, March 19, 2010
Thursday, March 18, 2010
Radio Cost - Himnusz
Oh Sinnerman, where you gonna run to?
Sinnerman, where you gonna run to?
Where you gonna run to?
All on that day
Well I run to the rock, please hide me
I run to the rock,please hide me
I run to the rock, please hide me, Lord
All on that day
But the rock cried out, I can't hide you
The rock cried out, I can't hide you
The rock cried out, I ain't gonna hide you guy
All on that day
I said, Rock, what's a matter with you rock?
Don't you see I need you, rock?
Lord, Lord, Lord
All on that day
So I run to the river, it was bleedin'
I run to the sea, it was bleedin'
I run to the sea, it was bleedin'
All on that day
So I run to the river, it was boilin'
I run to the sea, it was boilin'
I run to the sea, it was boilin'
All on that day
So I run to the Lord, please hide me Lord
Don't you see me prayin'?
Don't you see me down here prayin'?
But the Lord said, go to the devil
The Lord said, go to the devil
He said, go to the devil
All on that day
So I ran to the devil, he was waitin'
I ran to the devil, he was waitin'
Ran to the devil, he was waitin'
All on that day
I cried -
POWER!!!!!!!
(Power to da Lord)
[8x]
Bring down,
(Power to da lord),
[4x]
POWER!!!
(power to da lord)
[12x]
(Instrumental)
Oh yeah, Woh yeah, Woh yeah
Well I run to the river, it was boilin'
I run to the sea, it was boilin'
I run to the sea, it was boilin'
All on that day
So I ran to the Lord
I said, Lord hide me, please hide me
please help me
All on that day
He said, child, where were you
when you oughta been prayin'?
I said,Lord, Lord, hear me prayin'
Lord, Lord, hear me prayin'
Lord, Lord, hear me prayin'
All on that day
Sinnerman you oughta be prayin'
Oughta be prayin', Sinnerman
Oughta be prayin',
All on that day
I cried -
POWER!!!!!!!
(Power to da Lord)
[12x]
Go down
(Power to da Lord)
[3x]
POWER!!!!!!!
(Power to da Lord)
[3x]
Power, Power, Lord
Don't you know I need you Lord
Don't you know that I need you
Don't you know that I need you
Power, Lord!
Tuesday, March 16, 2010
Monday, March 15, 2010
Vlog Painting
ma kitaláltam egy új műfajt, a vlogfestést. egyetlen szabályt állítottam fel, hogy csakis nyers hangot lehet hozzá használni. (és aki tudja, hogyan lehet Ediusban elforgatni a képet, az kérem, ossza meg velem!)
Sunday, March 14, 2010
Kundera
"A FÜGGÖNY MÖGÖTT
Milan Kundera: A függöny
Szerencsés helyzetben érezheti magát a magyar olvasó Milan Kundera életművét illetően. Csehül és franciául írt könyvei folyamatosan jelennek meg a magyar könyvpiacon. A tréfa, Az élet máshol van, A nevetés és felejtés könyve, A lét elviselhetetlen könnyűsége és a Búcsúkeringő után a Halhatatlanság, az Elárult testamentumok, az Azonosság, a Lassúság és a Nemtudás is eljutott hozzánk. Akárcsak a Jakab és az ura valamint A regény művészete, vagy most A függöny, amelyben ismét a regény születésének körülményeit és az elmúlt század modern áramlatainak hozadékát vizsgálja Milan Kundera.
Szerencsés helyzetben érezheti magát a magyar olvasó, hiszen korunk egyik legjelesebb íróját olvashatja, akit paradox módon épp azok nem kapnak meg, akik a leginkább kíváncsiak rá: a csehek. Azok, akiket pontosan harminc évvel ezelőtt elhagyott.
Milan Kundera 1975-től él Franciaországban. Már a rennes-i egyetem vendégprofesszora volt, amikor 1978-ban megfosztották csehszlovák állampolgárságától, három évvel később viszont már francia útlevéllel járja a világot. Bár 1990-ig csehül írt, 1970-ben született regénye, a Nevetséges szerelmek hamarabb látott napvilágot Franciaországban, mint az akkori Csehszlovákiában. És ugyanez a sors várt további öt regényére is. 1993-tól azonban már csak franciául ír. Azóta született könyvei mind a mai napig meg sem jelentek csehül. Ő maga nem akar időt veszíteni a fordítással, másokban pedig egyszerűen nem bízik. Magyar fordítói elé szerencsére nem gördít akadályokat, így aztán el is vagyunk kényeztetve. Nem így a csehek. Nekik marad a sajnálkozás. Pedig van egy másik neves cseh író is Párizsban. Az 1957-ben született Patrik Ouredník, a huszadik század rövid történetét magába foglaló Europeana szerzője, aki műfordítóként is kiváló. Francia írók műveit tolmácsolja csehre, csehekét franciára. Milan Kundera regényeit azonban ő sem fordíthatja választott hazája nyelvéről az anyanyelvére. Nincs rá engedélye. Kunderát az ő tudása is hidegen hagyja.
Furcsa ember, mondhatja bárki.
Michel Fournier francia író szerint Kunderát �médiafóbia� gyötri. Az interjút is ezért nem szereti. �Az újságíró olyan kérdéseket tesz fel, amelyek csak neki érdekesek, nekem nem � morfondíroz. � A válaszaimból csak azokat a részeket használja fel, amelyek jól jönnek a rólam alkotott képéhez. A saját szótára szerint fogalmaz, a gondolkodásának megfelelően, amely biztos, hogy nem egyezik az enyémmel. Az interjú megjelenik. Azzal vigasztalom magam: gyorsan elfelejtik. Tévedés. Idézni fognak belőle. Sokan és sokszor. Hogy ezt mondtam, meg azt mondtam. Közben sem ez, sem az nem az én állításom, s ezt még a szőrszálhasogató egyetemi professzorok sem látják át.�
Interjút tehát nem várhat tőle senki. A fotóit is visszavette a világ képügynökségeitől, mert egyiken sem tetszett magának. Hiúság? Rejtőzködés? Figyelemfelkeltés? Mindegyik és egyik sem. Kunderát a műveiben kell keresni. Ott áll a történetei mögött. Titka pedig csak egy van. Az, hogy remekül ír. Annyira jól, hogy már kétszer is közel állt a Nobel-díjhoz.
Brünn, Prága, Rennes, Párizs. Ez Kundera útja a világirodalomba. Brünnben született és huszonöt éves koráig úgy gondolta: zeneszerző lesz. Édesapja a Janácek Zeneakadémia rektora volt, fiát ő maga tanította zongorázni. Született is jó pár opus M. K. szignóval, de az ökölvívásban és a képzőművészetben is ígéretes tehetségnek bizonyult. Rajzolt és szobrászkodott, grafikái színházi műsorfüzeteket színesítettek. 1953-ban jelent meg első (verses)kötete, amellyel nagy feltűnést keltett. De még nagyobb elismerést hozott számára az 1967-ben kiadott Tréfa, amelyből egy évvel később Jaromil Jires rendezésében film született. Philp Kaufman A lét elviselhetetlen könnyűségét álmodta filmre 1987-ben, azóta viszont ezt az utat is lezártnak tekinti. Nem adja beleegyezését egyetlen regénye filmreviteléhez sem. Még annak ellenére sem, hogy a műfajnak ő maga is megszállottja. Prágában, a filmművészeti főiskolán rendezői és forgatókönyvírói diplomát szerzett, a hatvanas évek első felében pedig ugyanott docensként világirodalmat tanított. Írt egyébként két színpadi művet is. A Kulcstulajdonosokat a prágai Nemzeti Színház mutatta be Otamar Krejca rendezésében, a Badarságokat pedig a Divadlo na zábradlí.
�Amióta Párizsban él, filozofikusabban és főleg összeszorított fogakkal ír � meséli egykori növendéke, mai jó barátja, Jiri Menzel, az Oscar-díjas cseh filmrendező. � Az első oldalak még felszabadultságról és örömről beszélnek, aztán egyre inkább úgy érzem: erőnek erejével tudja csak befejezni a könyvet. Lehet, hogy tévedek, vállalom. Nagy felelősségtudattal nem könnyű írni. Ha Párizsban járok, mindig meglátogatom. Ő is feljár hozzám, ha (titokban) Prágában van. Amilyen pedáns a küllemét illetően, olyan pedáns a mondatszerkezete is. A tréfának mindig nagy mestere volt. Mivel április elsején született, a dátumnak metafizikus jelentőséget tulajdonít. Házasságlevelét a barátja aláírásával hitelesítette, az ő nevét pedig a két tanú egyike vetette a hivatalos papírra. Engem nem zavar, hogy franciául ír, mint ahogy az sem, hogy lélekben már rég elszakadt Csehországtól. Az a fontos, hogy ír, és nagyon jól ír.�
A csehek közül sokan másképpen vélekednek. Haraggal ítélkeznek. Kunderát azonban mindez nem zavarja. Könnyű szívvel halad az útján.
�Ha csehül beszélek, csak úgy dől belőlem a szó. Ha franciául, átgondoltabban fogalmazok. A francia nyelvvel még ma is olyan a viszonyom, mint tizennégy éves koromban Greta Garbóval. Szerelmesen epekedtem utána, és bár tudtam, hogy elérhetetlen számomra, annál szenvedélyesebb vágyat éreztem iránta.�
Bár a Nobel-díj még várat magára, életművéért a michigani egyetem tiszteletbeli díszdoktorává választották. De megkapta az Európa-díjat, a Francia Akadémia és a The Independent legnagyobb elismerését, sőt a Herder-díjat is.
�Európa olyan civilizáció hírében áll, amely az észen alapszik � írja. � De ugyanígy állíthatjuk róla azt is, hogy a szentimentalizmus civilizációja. Létrehozta azt az embertípust, akit én homo sentimentalisnak nevezek. A homo sentimentalis értékké emelte az érzést, s mivel mindannyian szívesen dicsekszünk az értékeinkkel, hajlamosak vagyunk kimutatni az érzéseinket. Az érzelem definíciójához tartozik, hogy akaratunkon kívül születik meg bennünk, sőt gyakran az akaratunk ellenére. Abban a pillanatban viszont, amikor érezni akarunk (eldöntjük, hogy érezni akarunk), az érzés már nem érzés, hanem annak imitálása, bemutatása. Amit általában hisztériának nevezünk. Ezért a homo sentimentalis (vagyis az ember, aki az érzelmet az érték rangjára emelte) valójában ugyanaz, mint a homo hystericus.�
Szellemes megállapítás.
De nem kevésbé szellemesek azok az írásai sem, amelyek most jelentek meg A függöny-ben. Ennyit ráadásul még soha nem árult el magáról, mint ebben a kötetben. A függönyt, amely ez idáig őt is finoman eltakarta, a tisztánlátás érdekében egyetlen, határozott mozdulattal ő maga rántja le. Ő, az örök rejtőzködő: Milan Kundera.
(Szabó G. László, Könyvjelző, 2005. augusztus) "
semmit nem ertek belole, de elveztem.
Radio Cost - Könyvajánló - Dekameron
...jut eszembe "az erotikus jelenetek művészi ábrázolásáról". na meg azért is, mert éppen ezt olvasom. (a novella megtalálható itt is, "szemkímélőbb" formában)
Második nap - Tizedik novella
Paganino da Monaco elrabolja Ricciardo da Chinzica feleségét;
ki is midőn megtudja, hol az asszony, odamegy, barátságot köt Paganinóval,
visszakéri tőle feleségét, az pedig hajlandó visszaadni néki,
ha az asszony is úgy akarja. Az asszony nem akar férjével menni,
és Ricciardo halála után feleségül megy Paganinóhoz
A tisztes társaság minden tagja fölöttébb magasztalta a gyönyörű novellát, melyet Királynőjük elbeszélt, különösképpen pedig Dioneo; ő volt az egyetlen, kinek még ma novellát kellett mondania. Minekutána tehát nagyon megdicsérte az előbbi novellát, ekképpen szólott:
- Szépséges hölgyeim, a Királynő novellájának bizonyos része arra indított, hogy megváltoztassam szándékomat, és más novellát mondjak el nektek, nem azt, melyet akartam; ez pedig Bernabò ostobasága volt, mely rá nézve jól végződött ugyan; mert miként ő, a többi emberek is mind elhitetik magokkal, mit ő oly szentül hitt, hogy ha a világot járják, és egyszer egy, másszor más nővel töltik kedvöket, azzal áltatják magokat, hogy otthon hagyott feleségeik ölbe tett kézzel üldögélnek, mintha bizony nem tudnók, holott közöttük jövünk a világra és nevelkedünk, miféle dolgokon jár az eszük. A történettel pedig, melyet elmondok, bebizonyítom nektek, mely igen nagy az ilyen emberek ostobasága s egyúttal mennyivel nagyobb azoké, kik azt képzelik, hogy üres fecsegéssel lehetségessé teszik azt, ami számukra lehetetlen, s abban fáradoznak, hogy mást is olyanná tegyenek, mint ők maguk, holott ilyesmit nem tűr annak természete, kit kényszeríteni kívánnak.
Tehát volt egyszer Pisában egy bíró, ki inkább meg volt áldva értelmességgel, mint testi erővel, bizonyos Ricciardo da Chinzica nevezetű, ki talán abban a hiszemben, hogy ugyanolyan fajta munkálkodással, minőt tanulmányainak szentelt, feleségét is kielégítheti, dúsgazdag ember lévén, mindenáron abban fáradozott, hogy szép és fiatal asszonyt szerezzen feleségül, holott ha úgy tudott volna vigyázni a maga érdekére, mint a máséra, mind a szépségtől, mind a fiatalságtól óvakodnia kellett volna. És célját el is érte, mivelhogy Lotto Gualandi uram feleségül adta hozzá egyik leányát, kinek neve volt Bartolomea, egyik legcsintalanabb és legcsinosabb leányzó Pisában, ahol is kevés asszonyszemélyen akadhat meg a férfinép szeme. Minekutána tehát a bíró a leányt nagy vigadozással házába vitte, s fényes és pompás menyegzőt tartott, a nászéjszakáján nekirugaszkodott, és egyetlenegyszer megölelte a leányt, már csak azért is, hogy asszonnyá tegye, de kevés híján még ez egyszer is szégyent vallott; annak utána pedig reggelre kelvén, sovány és kiaszott ember lévén, ki nemigen bírta szusszal, ürmössel és üdítő csemegékkel s efféle miegymással igyekezett lelket verni magába.
Nos hát, bíró uram most már nagyobb gonddal kímélte erőit, mint annak előtte, s kezdte feleségét tanítgatni valamely ábécés-gyermekeknek való kalendáriumból, melyet valamikor talán Ravennában szerkesztettek. Tehát az ő magyarázata szerint nem volt nap, melyre sok-sok, de legalábbis egy ünnep ne esett volna, ezeknek tiszteletére pedig, mint különb-különbféle okokkal bizonygatta, férfinak és nőnek tartózkodnia kell az efféle érintkezésektől; ezekhez járultak a böjtök és kántorböjtök s az apostolok és ezernyi egyéb szentek vigíliái és a péntek és szombat és az úrnapja és az egész nagyböjt és bizonyos holdnegyedek és számos egyéb kivételek, mivel talán abban a hiszemben volt, hogy éppen úgy munkaszünetet kell tartani az asszonnyal az ágyban, miként ő tartott néhanapján a polgári perek tárgyalásában. Eme rendet pedig (nem csekély bánatára az asszonynak, kihez alig nyúlt egyszer is havonta, s akkor is csak ímmel-ámmal) hosszú időn által megtartotta, s mindenkor fölöttébb vigyázott, nehogy valaki megismertesse Bartolomeával a hétköznapokat, valamint ő megismertette az ünnepeket.
Történt pedig, hogy valamely forró napon Ricciardo uramnak kedve kerekedett kirándulni egyik gyönyörű nyaralójába a Monte Nero szomszédságába, és ottan a friss levegőn néhány napot eltölteni, és magával vitte szépséges feleségét is.
Miközben tehát ottan voltak, hogy némiképpen szórakoztassa az asszonyt, valamely napon halászatot rendezett, és két csónakon, egyikben maga a halászokkal, másikban az asszony egyéb hölgyekkel, kimentek megnézni azt, s a mulatság igen vonzotta őket; és észre sem vették, hogy néhány mérföldnyire beeveztek a tengerre. És miközben egyre figyelmesebben nézelődtek, hirtelen ott termett egy gályán Paganino da Mare, akkoriban hírhedt kalóz, s a bárkák láttára feléjük irányította a gályát; ők pedig nem tudtak oly hirtelenséggel menekülni, hogy Paganino el ne érte volna ama csónakot, melyben a hölgyek voltak; mikor pedig a szépasszonyt megpillantotta, már csak őt akarta, és Ricciardo uram szeme láttára, ki már a parton volt, a gályába emelte a hölgyet s elvitorlázott.
Mondanom sem kell, hogy ennek láttára mely igen megszomorodott bíró uram, ki is oly féltékeny volt, hogy feleségét még a szellőtől is féltette. Keresetet adott be a kalózok gyalázatossága miatt Pisában is, másutt is, de nem volt foganatja, mivel úgysem tudta, ki rabolta el feleségét, s hová vitte. Paganino a szépasszony láttára fölöttébb kellemesen érezte magát; mivel pedig nem volt felesége, feltette magában, hogy megtartja, s mert az asszony keservesen sírt, kezdte édesdeden vigasztalni őt. Hogy pedig az éjszaka leszállt, s ő már régen elvesztette kalendáriumát, s mindennémű ünnep meg munkaszünet rég kiment fejéből, kezdte az asszonyt cselekedetekkel vigasztalni, mivel úgy vette észre, hogy napközben mondott szavai édeskeveset használtak; ezen a módon pedig oly igen megvigasztalta őt, hogy az a bírót a törvényeivel együtt mindenestül elfeledte, minekelőtte még Monacóba érkeztek volna, és Paganinóval kimondhatatlan örömökben töltötte napjait. Az pedig Monacóba vitte őt, s ama vigasztalásokon felül, melyekben nappal és éjjel részesítette, nagy tisztességben felesége gyanánt tartotta. Bizonyos idő múltán Ricciardo uram hírét vette, hol vagyon felesége, s mivel forrón vágyódott utána, és úgy hitte, hogy rajta kívül senki más nem tudná rendjén elvégezni eme dolgot, elhatározta, hogy ő maga megyen érte, azzal a szándékkal, hogy szívesen áldoz akármennyi pénzt is kiváltására; hajóra szállt tehát, Monacóba ment, s ottan látta az asszonyt, az asszony meg őt; az pedig estére kelvén elmondotta a dolgot Paganinónak, s értésére adta férje szándokát. Mikor másnap reggel Ricciardo uram megpillantotta Paganinót, hozzája szegődött, s hamarosan meleg barátságot mutatott irányában, miközben Paganino tettette magát, mintha nem ismerné őt, és várta, hová akar kilyukadni. Miért is Ricciardo alkalmas pillanatban tőle telhető nyájassággal fölfedte előtte jövetelének okát, s kérte, hogy követeljen tőle, amit csak akar, s annak fejében adja vissza feleségét. Felelte erre Paganino derűs ábrázattal:
- Uram, Isten hozott. Hogy rövidre fogjam válaszomat, mondom neked: igaz, hogy házamban van egy ifjú hölgy, de nem tudom, vajon a te feleséged-e, avagy másé, mivelhogy téged nem ismerlek, s őt is csak annyiban ismerem, amennyiben bizonyos ideje már itt vagyon házamban. Ha te, mint mondod, a férje vagy, és, mivelhogy szeretetre méltó nemes úrnak látszol, elvezetlek hozzá, s bizonyosra veszem, hogy nyomban meg fog ismerni; ha ő megerősíti azt, mit te mondasz, és veled akar menni, akkor éppen azért, mivelhogy oly igen szeretetre méltó ember vagy, annyit adsz majd érette váltságul, amennyit akarsz; hahogy azonban nem így van a dolog, hitványság volna elvenned őt tőlem, mivelhogy én fiatalember vagyok, s éppúgy tarthatok magamnak asszonyt, mint más, kiváltképp pedig őt, kinél kedvesebbet világéletemben még nem láttam.
Mondotta akkor Ricciardo:
- De bizony, hogy az én feleségem, s ha elviszel hozzá, magad is meg fogod látni: tüstént a nyakamba ugrik; éppen ezért belenyugszom abba, mit te magad megszabsz.
- Akkor hát gyerünk - szólott Paganino.
Elmentek tehát Paganino házába, megállapodtak valamely teremben, Paganino pedig behívatta az asszonyt, ki is díszes ruházatban és felékesítve kilépett az egyik szobából, odajött Ricciardóhoz, de csak úgy köszöntötte Ricciardót, mint ahogy valamely idegen embert köszöntött volna, ki Paganinóval annak házába ellátogatott. A bíró ennek láttára, holott azt várta, hogy az asszony kitörő örömmel fogadja, fölöttébb elcsodálkozott, s ekképpen töprenkedett magában: "Talán a búbánat és a nagy fájdalom, mely az ő elvesztése óta emészt, oly igen megváltoztatott, hogy nem ismer rám." Miért is imígyen szólott:
- Asszony, drága mulatság volt nékem ama halászat, melyre elvittelek, mivelhogy életemben nem éreztem még olyan fájdalmat, amilyen azóta gyötör, hogy elvesztettelek; és úgy látszik, nem ismersz rám, mivelhogy oly idegenül szólasz hozzám. Hát nem látod, hogy én vagyok a te Ricciardód, ki azért jöttem ide eme házba, melyben most vagyunk, hogy megfizessem ím ez nemes úrnak, amit kíván, annak fejében, hogy visszakapjalak és hazavigyelek; ő pedig oly kegyes, hogy visszaad nekem, s még a váltságot is magam szabhatom meg.
Az asszony feléje fordult, finoman elmosolyodott és mondá:
- Uram, hozzám beszélsz? Vigyázz, össze ne tévessz valakivel, mivel én sehogy sem emlékszem rá, hogy valaha is láttalak.
Szólott pedig Ricciardo:
- Vigyázz a szavadra, nézz meg jól: ha megerőlteted az emlékezetedet, bizony megismersz, hogy én vagyok a te férjed, Ricciardo da Chinzica.
Felelte az asszony:
- Uram, bocsáss meg, talán nem is olyan illendő, mint képzeled, hogy túlságosan nézegesselek, mindazonáltal annyira már mégis megnéztelek, hogy bizonnyal tudom: soha életemben nem láttalak.
Ricciardo uram gondolta magában, hogy az asszony csupán Paganinótól való féltében cselekszik ekképpen; s nem akarja füle hallatára megvallani, hogy ismeri őt: kisvártatva tehát engedelmet kért Paganinótól, hogy négyszemközt szólhasson az asszonnyal szobájában. Paganino azt felelte, nem bánja, de csak azzal a feltétellel, hogy akarata ellenére nem szabad megcsókolnia az asszonyt; ennek pedig szólott, hogy menjen a vendéggel szobájába és hallgassa meg, amit mondani akar, és feleljen neki tetszése szerint. Hogy tehát az asszony és Ricciardo kettesben a szobába mentek, alighogy leültek, Ricciardo uram ekképpen adta fel a szót:
- Ejnye, szívem-életem, édes lelkem, reménységem, hát nem ismered meg a te Ricciardódat, aki téged a világ minden kincsénél jobban szeret? Hogyan lehet ez? Hát oly igen megváltoztam? Ej, szépséges szemem világa te, nézz meg hát egy kicsit jobban.
Elkacagta magát erre az asszony, szavába vágott és mondá:
- Jól tudod, nem vagyok oly feledékeny, hogy ne ismernélek meg; te vagy férjem, Ricciardo da Chinzica úr; te azonban, míg veled voltam, bizonyságát adtad, hogy igen rosszul ismersz, mivel ha oly igen bölcs ember voltál vagy lettél volna, amilyennek magadat hánytorgattad, annyi eszednek csak kellett volna lennie, hogy lássad: mely fiatal és friss és tűzrőlpattant menyecske vagyok én, és ennélfogva tudnod kellett volna, mire fáj a foguk ruházaton és ennivalón kívül a fiatal asszonyoknak, hahogy szégyenkezésökben szóval nem is mondják; hogy pedig te miként vitézkedtél e dologban, magad is jól tudod. És ha jobban kedvedre volt a törvényeknek, mint feleségednek tanulmányozása, nem kellett volna megházasodnod; mivelhogy én soha nem úgy néztem rád, mint bíróra, hanem mint holmi ünnepi kikiáltóra, oly igen tudtad mind az ünnepnapokat és a böjtöket és a vigíliákat. És mondom neked, hogy ha annyi ünnepet engedtél volna tartani ama munkásoknak, kik birtokaidon dolgoznak, amennyit engedtél annak, kinek az én csekély szántóföldecskémet kellett volna megművelnie, bizony soha egyetlen szem gabonát nem arattál volna. Istennek akaratja szerint, kinek ifjúságom láttán megesett szíve rajtam, ráakadtam arra a férfira, kivel eme szobában lakozom, melyben nem tudjuk, mi az ünnepnap (értem amaz ünnepnapokat, melyeket te oly sűrűn megtartottál, buzgóbban szolgálván Istennek, mint asszonyodnak), és ennek a küszöbét ugyan soha át nem lépi sem szombat, sem péntek, sem vigília, sem kántorböjt, sem holmi végevárhatatlan nagyböjt, s mi több, itten nappal és éjjel folyik a munka, és bizony köpülünk, és mondhatom, hogy ma éjjel is, mind a hajnali harangszóig, nem egyszer ám, hanem egyfolytában végeztük ama dolgot. Annak okáért szándékom véle maradni és munkálkodni, míg ifjú vagyok; az ünnepeket és a bűnbocsánatokat és a böjtöket pedig akkorra hagyom, ha majd megöregszem; te pedig Isten hírével szedd a lábadat, és lódulj innét, s ünnepelj nélkülem, amennyit csak jólesik.
Ricciardót eme, szavak hallatára kimondhatatlan fájdalom fogta el, s hogy az asszony elhallgatott, ekképpen fogott szóba:
- Ejnye, édes lelkem, miféle beszéd ez? Hát nem tekinted szüleid és magad becsületét? Hát továbbra is itt akarsz maradni halálos bűnben emez embernek rongyaképpen, inkább, mint Pisában feleségemül? Ez; hahogy rád un, nagy szégyenedre világgá kerget: én pedig mindig szeretni foglak, s akarván-akaratlan mindig úrnője maradsz házamnak. Hát szabad-é eme parázna és becstelen gerjedelmed miatt odadobni becsületedet és engem, ki tulajdon életemnél is jobban szeretlek? Ej, édes reménységem, ne beszélj tovább ekképpen, inkább gyere velem; mostantól fogva, mivelhogy tudom, mire fáj fogad, majd megfeszítem minden erőmet: annak okáért, édes kincsem, változtasd meg szándékodat, s jöjj velem, mivel nem volt jó napom azóta, hogy tőlem elraboltak.
Felelte erre az asszony:
- Nincs szükség rá most, eső után köpönyeg, hogy bárki is jobban törődjék nálam az én becsületemmel: tették volna meg a szüleim akkor, mikor hozzád adtak; ha pedig akkor nem törődtek az én becsületemmel, nekem most semmi kedvem törődni az övékkel; s ha mostan halálos bűnben vagyok, azért még éppenséggel nem vétkeztem halálra magamat; hát ne törődj vele többet, mint én magam. És bizony mondom neked, hogy itten Paganino feleségének érzem magamat, Pisában pedig a te rongyodnak éreztem magamat, ha meggondolom, hogy holdnegyedek szerint és geometriai méricskélések szerint lehetett csak összehozni planétáinkat, holott Paganino itten álló éjszakán át karjaiban tart engemet, és csak a Jóisten a megmondhatója, miképpen szorongat és harap és tépáz engemet. Azt is mondod, hogy majd megfeszíted minden erődet: de hát mivel? Talán azzal, hogy háromszor nekirugaszkodol és addig nyomorgatod, míg lelket versz belé? Képzelem, milyen derék lovag vált belőled, mióta nem láttalak! Menj csak és feszítsd meg minden erődet, hogy eltengődjél; mert úgy veszem észre, csak hálni jár beléd a lélek, olyan kiaszott és nyavalyás a képed. Továbbá mondom neked, hogy ha ez az ember egyszer elbocsát engemet (bár vélekedésem szerint nem is gondol ilyesmire, hahogy én maradni akarok), eszem ágában nincs visszatérni hozzád, kiből, akárhogy nyomkodnálak is, cseppnyi levet ugyan ki nem facsarhatnék; mivel pedig véghetetlen káromra és hasznomra nálad már voltam egyszer, másfelé próbálok majd szerencsét. Újra mondom tehát neked, hogy itt nincsen sem ünnep, sem vigília, miért is itt akarok maradni; annak okáért szedd a lábadat ízibe, és menj Isten hírével, mert különben sikoltozni fogok, hogy erőszakot akarsz elkövetni rajtam.
Ricciardo uram látta, hogy dolga balul ütött ki, s akkor végre megismerte ostobaságát, hogy kimerült ember létére fiatal feleséget vett; tehát bánatosan és szomorúan kisompolygott a szobából, s még bőségesen a lelkére beszélt Paganinónak, de mindez bizony hajítófát sem ért; utoljára dolgavégezetlenül otthagyta az asszonyt, visszatért Pisába, s fájdalmában elméje oly igen megháborodott, hogy Pisában sétálván, ha valaki köszöntötte, avagy valamely kérdést intézett hozzá, csupán ennyit felelt rá:
- Az a gonosz csont nem akar ünnepet tartani!
S nem sok idő múltán meghalálozott. Mikor Paganino ennek hírét hallotta, törvényes hitvese gyanánt feleségül vette az asszonyt, mivel tudta, mely nagy szerelemmel viseltetik irányában, és bizony soha nem nézte, vajon ünnep van-e, nem is tartott vigíliát, sem nagyböjtöt, hanem munkálkodtak, mígnem megroggyantak lábaik, és gyönyörűségben töltötték napjaikat.
Annak okáért, kedves hölgyeim, úgy vélem, hogy Bernabò Ambrogiuolóval folytatott vitájában visszájáról fogta meg a dolgot.
Subscribe to:
Posts
(Atom)
