Horror Cost - Nastagio degli Onesti története

maradok még mindig a Dekameronnál. egy jó kis horror történetet kaptok mára Botticelli képeivel illusztrálva. ("szembarát" változat itt)

Ötödik nap - Nyolcadik novella

Nastagio degli Onesti szerelmes a Traversari család egyik hölgyébe;
eltékozolja vagyonát, de nem tudja megnyerni annak szerelmét.
Hozzátartozóinak kérésére Chiassiba megy; ottan szemtanúja,
amint valamely lovag meghajszol egy leányt, megöli és két kutyának veti eledelül.
Meghívja ebédre rokonait és ama hölgyet, kit szeret, ki ugyancsak szemtanúja lesz,
amint ama leányt a kutyák marcangolják; és akkor félelmében,
hogy vele is ilyesmi történhetik, feleségül megy Nastagióhoz

Amint Lauretta elhallgatott, a Királynő parancsára Filoména ekképpen fogott szóba:

- Szeretetre méltó hölgyeim, valamint dicsérik bennünk a jószívűséget, akként az isteni igazságosság keményen megbünteti szívtelenségünket; hogy ezt megbizonyítsam nektek, és módot adjak elhessegetni magatoktól mindenestül a komor hangulatot, el akarok mondani egy megindító s egyben mulatságos történetet.

Ravennában, Romagna ősrégi városában valaha számos nemes és előkelő úr élt, közöttük bizonyos Nastagio degli Onesti nevezetű ifjú, kire atyja s egyik nagybátyja halála után rengeteg vagyon maradt örökül. Ki is, mivel legényember volt, ifjak szokása szerint beleszeretett Paulo Traversari úr leányába, ki nála sokkalta előkelőbb családból származott, s kinek szerelmét az ifjú dicséretes tetteivel megnyerni reménylette; de bármely nagyszerű, jeles és dicséretes cselekedeteket vitt is végbe, mindezek nemcsak hogy nem voltak javára, sőt mintha ártalmára lettek volna, oly ridegnek, keménynek és kegyetlennek mutatta magát irányában az imádott leány; ki talán páratlan szépsége vagy fő nemessége miatt oly igen büszke és rátarti volt, hogy sem az ifjú, sem valamely dolog, miben ez kedvét lelte, nem tetszett neki. Ezt pedig Nastagiónak oly nehéz volt elviselnie, hogy bánatnak esett miatta és bánatában már nemegyszer meg akarta ölni magát. De aztán mégiscsak türtőztette indulatját s többször is feltette magában, hogy egészen lemond a leányról, vagy ha lehet, éppen úgy gyűlölni fogja, mint a leány őt. De hiába tett fel ilyesmiket magában, mivel megmutatkozott, hogy minél inkább csökkent reménysége, szerelme annál inkább megnövekedett.

Mivel pedig az ifjú megátalkodott a szerelemben meg a mértéktelen tékozlásban, némely barátai és rokonai úgy vélték, hogy önmagát és vagyonát egyenlőképpen elemészti; miért is több ízben kérték és tanácsolták neki, hogy távozzék Ravennából, s bizonyos időre vegyen máshol szállást, mivel ekképpen cselekedvén, csökkenti szerelmét és tékozlását. Nastagio gúnyt űzött emez tanácsból, de hogy csak ösztökélték, nem tudott már ellentmondani nekik, s végezetül beleegyezett, s minekutána nagy készülődést rendelt, mintha csak Franciaországba vagy Spanyolországba, vagy más messzi tartományba utaznék, lóra szállott, és számos barátai kíséretében távozott Ravennából, és elment Ravennától talán három mérföldnyire bizonyos Chiassi nevezetű helységbe, és ottan (minekutána odahozatta sátrait és tábori barakkjait) mondotta azoknak, kik elkísérték, hogy ő itten marad, magok pedig térjenek vissza Ravennába.

Nastagio tehát felütvén sátorfáját, megkezdette gyöngyéletét: soha nem látott dáridókat tartván és szüntelen más-más vendégeket hívogatván vacsorára és ebédre, eddigi szokása szerint. Nos tehát történt, hogy körülbelül május elején gyönyörű időben megint csak kegyetlen hölgyére tévedt gondolatja, s parancsolta mind egész cselédségének: hagyják magára, hogy kedvére elgondolkodhasson szerelmén. Megindult tehát előre, mígnem a fenyvesbe ért. És midőn elmúlt a délidő, és ő már jó mérföldnyire benn járt a fenyvesben, miközben az evésről s minden egyéb dolgáról megfeledkezett, hirtelen úgy rémlett neki, hogy hangos sikoltozás és keserves asszonyi jajgatás üti meg fülét; miért is felriadt édes merengéséből, s feltekintett, hogy megnézze, mi az, s akkor meglepetten látta, hogy a fenyvesbe jutott; ennek utána előre kémlelődvén látta, hogy a cserjék és tüskebokrok sűrűjéből gyönyörű meztelen leány rohan felé, kinek haja kibomlott, testét pedig a gallyak és tüskék megtépték és felhasogatták, miközben hangos sírással kegyelemért sikoltozott; ezenfelül látott oldala mellett két hatalmas és dühös szelindeket, melyek lankadatlanul nyomában futottak, s ha néha-néha elérték, irgalmatlanul belemartak; mögötte pedig látott fekete paripán sötét lovagot rohanni, dühre torzult arccal, kezében pallossal, ki is borzalmas és gyalázkodó szavakkal fenyegette a leányt, hogy megöli. Ím ez ámulattal és rémülettel töltötte el szívét, végezetül pedig szánakozással a szerencsétlen nő iránt, s nyomban feltámadt benne a kívánság, hogy ha teheti, megszabadítsa azt e szörnyű szorongattatástól és haláltól. De mivel fegyvertelenül volt, fütykös gyanánt letört egy faágat, és elébük toppant a kutyáknak és a lovagnak. De a lovag ennek láttára messziről rákiáltott:



- Nastagio, ne avatkozzál bele, hadd műveljem e kutyákkal együtt azt, mit e gonosz nő megérdemelt.

És amint ezt kimondta, a kutyák ágyékánál fogva keményen megragadták a leányt, megállították, mire a lovag is odaért, és leszállott lováról. Nastagio pedig hozzálépvén mondá neki:

- Én nem tudom, ki vagy, ámbár te ismersz engem; de annyit mondhatok, hogy fegyveres lovag létedre nagy hitványság megölnöd egy meztelen nőt és kutyákat uszítanod reá, miként ha holmi erdei vadállat volna. Hát annyi szent, hogy én megvédelmezem, amennyire erőmtől telik.

Felelte akkor a lovag:

- Nastagio, én is a te szülővárosodból származom, s te még kisgyermek voltál akkor, midőn én, ki annak idején a Guido degli Anastagi nevet viseltem, sokkal forróbban megszerettem e leányt, mint te mostan ama Traversari leányt; de gőgjét és kegyetlenségét oly igen lelkemre vettem, hogy egy napon ím ez pallossal, melyet ím kezemben látsz, kétségbeesésemben megöltem magamat, s az örök kárhozatra jutottam. És nem sok időbe telt, hogy e leány, ki halálomon módfelett örvendezett, ugyancsak meghalt, és kegyetlenségének s ama kárörömnek bűne miatt, melyet gyötrelmeimen érzett, és mivel nem bánta meg bűnét, mert nem vette bűnül, hanem érdem gyanánt, ugyancsak a pokolbéli kárhozatra jutott, s most is ott vagyon. Mikor pedig oda leszállott, azt a büntetést mérték ottan reánk, hogy ő előlem meneküljön, én pedig, ki valaha oly forrón szerettem, halálos ellenségem gyanánt, nem pedig imádott kedvesem gyanánt üldözzem; és valahányszor utolérem, mindannyiszor megölöm őt ím ez pallossal, mellyel magamat megöltem, és felvágom a mellét, s ama kemény és hideg szívet, melyben sem a szerelem, sem a szánakozás soha gyökeret verni nem tudott, egyéb belső részeivel egyetemben kitépem testéből, s miként nyomban látni fogod, ím e kutyáknak vetem eledelül. És nem telik sok időbe, hogy a leány Istennek igazságossága és hatalma szerint feltámad, mintha csak meg sem halt volna, s újra kezdődik a fájdalmas száguldás, én pedig a kutyákkal együtt megint csak hajszolom; és úgy történik, hogy minden pénteken, ebben az órában itten utolérem, s akképpen büntetem, miként mindjárt meglátod. De ne hidd, hogy egyéb napokon nyugszunk, hanem akkor más helyeken érem utol, már ahol gondolataiban vagy cselekedeteiben kegyetlen volt hozzám; s mivel szerelmeséből ellenségévé lettem, amint látod, ekképpen kell őt hajszolnom annyi esztendőkig, ahány hónapokig ő kegyetlen volt hozzám. Engedd hát végrehajtanom Istennek ítéletét, s ne szállj szembe azzal, mit úgysem tudsz megakadályozni.

Nastagiót eme szavak hallatára elfogta a rémület, és szinte minden hajaszála égnek meredt; visszahúzódott tehát, és szemét a szerencsétlen leányra függesztvén remegve várta, mit művel a lovag. Ki is szavainak végeztével, kezében a pallossal, veszett kutya gyanánt rárohant a leányra, ki térdre hullott, s miközben a két szelindek keményen lefogta, kegyelemért sikoltozott. S akkor a lovag pallosát minden erejével a mellébe döfte, úgyhogy a hátán jött ki. Mikor a leány megkapta a döfést, sírva és sikoltozva arcára bukott, a lovag pedig előkapta tőrét, felhasította a leány oldalát, kitépte szívét, s egyéb belső részeit, és odavetette a két szelindeknek, melyek azt nyomban nagy mohón felfalták. De nem sok időbe telt, hogy a leány, mintha mi sem történt volna, hirtelen talpra állt, és eliramodott a tenger felé, a kutyák pedig utána, miközben szüntelenül mardosták. A lovag is lóra pattant, és felkapván pallosát, a leány után eredt, és néhány pillanat múltán oly messzire jutottak, hogy Nastagio elvesztette őket szeme elől.



Minekutána pedig az egészet végignézte, jó darab ideig hányta-vetette a szánakozás meg a rémület, és kisvártatva felötlött elméjében, hogy ezt bizonyára javára fordíthatná, mivelhogy minden pénteken megismétlődik. Miért is megjegyezte a helyet, visszatért csatlósaihoz, s annak utána, mikor az időt elérkezettnek vélte, elhívatta több rokonát és barátját és szólott hozzájok ekképpen:

- Nagy ideig ösztökéltetek, hogy tegyek le ím ez, irányomban oly ellenséges indulatú leányhoz való szerelmemről, s vessek véget tékozlásomnak; hát én ezt kész vagyok megcselekedni, ha megnyertek tőle részemre egy kegyet, mégpedig ezt: bírjátok rá Paolo Traversari urat és feleségét és leányát és valamennyi hölgyrokonunkat s más hölgyeket is, tetszésetek szerint, hogy pénteken idejöjjenek hozzám ebédre. Majd a maga idején meglátjátok, miért kívánom ezt.

Azok úgy vélték, hogy ezt ugyan könnyűszerrel elérhetik, és visszatérvén Ravennába, mikor ideje elérkezett, meghívták azokat, kiket Nastagio kívánt, és ámbár a leányt, kit Nastagio szeretett, kemény dolog volt rábírni, hogy oda elmenjen, mégiscsak elment a többi hölgyekkel egyetemben. Nastagio pompás lakomát készített, s az asztalokat a fenyvek alatt teríttette meg, ama hely körül, hol a kegyetlen hölgy bűnhődésének szemtanúja volt, és midőn a férfiakat és hölgyeket asztalhoz ültette, olyképpen intézte dolgát, hogy szíve hölgyét éppen szembeültette ama hellyel, hol a dolognak végbe kellett mennie.

Tehát amint az utolsó fogásnál tartottak, egyszerre csak valamennyiök fülét megütötte a hajszolt leánynak kétségbeesett sikoltozása. Ezen mind fölöttébb elálmélkodtak és kérdezgették, mi ez; de hogy senki nem tudta megmondani, mind felugráltak és nézelődtek, mi lehet; és akkor megpillantották a meggyötört leányt és a lovagot és a kutyákat, és nem sok időbe telt, és máris ott voltak mind közöttük. Akkor hangos lármával fogadták mind a kutyákat, mind a lovagot, és sokan odarohantak a leánynak segítségére. De a lovag elmondotta nékik is ugyanazt, mit Nastagiónak elmondott, és ezzel nem csupán azt érte el, hogy visszahúzódtak, hanem valamennyien megdermedtek az ámulattól és a rémülettől, s miközben végrehajtotta azt, mit az előbbi alkalommal végrehajtott, a hölgyek (mivel sokan közöttük rokonai voltak a szenvedő leánynak vagy lovagnak, és emlékeztek annak szerelmére és halálára) mind valamennyien oly keservesen sírva fakadtak, mintha csak velök esett volna ama dolog.



Minekutána pedig az egész lezajlott s a hölgy és a lovag eltűnt, a szemtanúk különb-különbféle vélekedések közben meghányták-vetették az esetet; de mindazok között leginkább megrémült Nastagio kegyetlen kedvese, ki mindent tisztán látott és hallott, és megismerte, hogy mindenki másnál leginkább reá vonatkozik emez dolog, mivel eszébe jutott Nastagio irányában szüntelenül tanúsított szívtelensége; miért is már-már úgy rémlett neki, hogy ő rohan ott a dühöngő lovag előtt, s az ő véknyát mardossák a szelindekek. És ennek miatta oly szörnyű rettegés fogta el, hogy gyűlölete szerelemmé enyhült, s mihelyt a legelső alkalom kínálkozott reá (mégpedig ugyanazon napnak estéjén), titokban elküldötte Nastagióhoz egyik meghitt komornáját, ki is az ő nevében megkérte azt, hogy ne terheltessék eljönni a leányhoz, mivel az hajlandó mindenben kedve szerint cselekedni. Erre Nastagio azt üzente vissza, hogy ennek igen örül, de ha a leány is úgy akarja, tisztességgel kívánja kedvét tölteni, mégpedig olyképpen, hogy elveszi feleségül. A leány, ki tudta: miképpen csak rajta múlott és senki máson, hogy máris nem volt Nastagio felesége, azt üzente vissza, hogy beleegyezik. Miért is most már maga ment követségbe atyjához és anyjához, s megjelentette nékik, hogy hajlandó feleségül menni Nastagióhoz, minek is azok igen megörültek; és a reá következő vasárnapon Nastagio feleségül vette a leányt, s minekutána nászát megtartotta, nagy sok ideig boldogan élt vele. És eme rémületből nem csupán ím ez egyetlen jó fakadt, hanem ezenfelül mind a ravennai hölgyek oly igen megijedtek, hogy azontúl sokkalta engedékenyebbek voltak a férfiak kívánsága iránt, mint voltak annak előtte.