Rendzsaw blogol

picsába az etikettel, rendzsaw újra blogol.
ma megint mozgásba lendültek a sors-fogaskerekek. a tarot is eszembe jutott. azt mondta a kártya, hogy jótékonysági cselekedeteim lesznek. ma egy színházas csoportnak vettem fel a próbáját, de nem azért, mert a kártya mondta. élveztem a dolgot, de azt is éreztem, hogy kívülálló vagyok, hogy hát ez jutott megint. nem tudok szóhoz jutni, nem vagyok velük, de valahogy mégis. vasárnap lesz az előadásuk, nem tudok ott lenni. zenélünk pont, beszerveztem Yibo-t billentyűsnek.
miközben a színházban voltam, azaz egy pub-nak a felső szintjén, dél londonban, vagy egy órás utazással, kapok egy sms-t, hogy ráérek e vasárnap zenélni. válaszolok, hogy nem, mert már mással zenélek. nemsokra rá, kapok egy másik sms-t, hogy van e kedvem dukomentum filmet forgatni vagy 5 napon keresztül, pakolni kellene gondolom, meg ott segédkezni valamit, nem tudom, mit. írtam, hogy hát melózom, de ekkor és ekkor szabad vagyok. nem jött még válasz, de mennék szívesen. aztán jött a harmadik sms, egy basszusgitárostól, Tim-től, hogy bocs, amiért sokáig nem válaszolt, de eladta a gitárját és megy szeptemberben thailand-ra, oda költözik. hogy mit csinál majd ott, el nem tudom képzelni.
aztán hazajöttem, eszembe jutott Lynchtől az Inland Empire, a vége a filmnek. rá is kerestem gyors. majdnem kiugrott a szívem, mert a kedvenc számom volt Nina Simone-tól. erre már nem is emlékeztem, csak arra, hogy nagy kinyilatkoztatás volt nekem ez a filmvég a moziban, de tényleg. a Mulholland Drive utolsó elhangzó szava a "Silentio", azaz silence, avagy csönd. az Inlandnál a "Sweet". az előbbi a titkok leleplezéséhez szükséges csönd, azaz a nem-beszélés adja a kulcsot a filmhez (nem is lehet róla beszélni szerintem, na de melyikről igen? ezt teszem most, oké.), míg a másodiknál a vágyak kiélése, a tapsztalatszerzések fonákja, az érzékekben való elmerülés a csúcspont. a Twin Peaks egy beavatási szertartásnak is felfogható, az Útvesztőben az magának a beavatásnak a térképét adja a kezünkbe, a Straight Story a megpihenés jele volt, a Mulholland Drive már a klasszikus mester pózt adja, aki nem sokat árul el a tudásáról, mert a tudás is üres, mondja ő. aztán az Inland Empire az ördögi erődítményről zeng, cukros bácsi képében. persze mindegyik film ugyanarról szól, csak másképpen beszél.
na de a lényeg, hogy amikor meghallottam a munkahelyemen ezt a Nina Simone-t, akkor úgy kirázott a hideg, mint kiskoromban, amikor egy idősebb lány hozzámért. és nem hittem volna, hogy ezt az élményt újra visszakapom, immáron harmadszorra. vannak ilyen napok, amikor ki vannak osztva lapok.