Meditáció VIII.

úgy tűnik, hogy nyolclépcsősre sikerült a meditációs posztsorozatom, ami a transzcendentális meditációról személyes élmények alapján íródott. egyszer már azt hittem, hogy lezártam a sorozatot, most is azt hiszem, hogy ezzel fogom zárni. talán most igazam is lesz, hiszen csak egy kis összefoglalót akarok írni erről az egész technikáról, amit most már egy éve gyakorlok. igen, ez amolyan évzáró bulinak is jó lesz, hogy sikerült.
a összefoglaláshoz nem olvasom újra az eddigieket, elég unalmas lenne, hanem inkább ismétlem magam többször, vagy ha szerencsétek van, akkor talán újat is mondok.
akkor sorolom. olykor rövid leszek és tömör:
ha ez az első poszt, amit olvasol erről a meditációs gyakorlatról, akkor kérlek olvasd el az előzményeket is hozzá (lásd ameditáció rovatot bal oldalt a blogon, amely tag-en belül nem csak a transzcendentális meditációról olvashatsz).
naponta kétszeri gyakorlatot kíván a dolog, reggel és délután. a tapasztalatom az ezzel kapcsolatban, hogy az emberek ettől megijednek. azt hiszik, hogy ez valami óriási áldozatot kíván a részükről meg figyelmet, koncentrációt, ami már nem jutna erre a gyakorlatra, holott érdekli őket. meg persze idő sincsen, most amúgy is rengeteg a tennivaló, most pörgésben vagyok, majd ha nyugodt leszek, akkor megcsinálom stb. és kicsit fáj a szívem, mert látom, hogy szenved az illető, főleg az időhiánytól, és nem érti, ha azt mondom, de hát hogy ha ezt megcsinálod napi kétszer húsz percben, akkor lesz időd mindenre és nem leszel fáradt. de ez sajnos ellentmondásnak tűnik a szemükben, így komolytalannak is gondolják valahol az egészet. ha nem feszülök meg, ha nem úgy dolgozom mint egy gép, akkor hogyan is lenne eredménye valaminek? azt hiszem, nagyon teljesítmény centrikusak vagyunk itt európában, hogy akkor tudunk csak pihenni egy rövidke időre, ha már valami nagy dolgot letettünk az asztalra, ha sokat dolgoztunk stb. és persze dolgozik a félelem, hogy meg is kell élni és a családra is kell gondolni stb.
persze, hogy ezek a dolgok fontosak, csak üressé és nyűggé változnak egy idő után, mert nem nyújtanak megfelelő energiát a továbblépéshez (fejlődésünkhöz), nem frissítenek fel, csak felszínesen, tehát csak a munka van vele, de a vele járó élvezet, a gyönyör már régen elveszett menet közben.
a tudatunknak van egy olyan szokása, hogy ugrál ide-oda, keresi a gyönyörforrásokat. ebben az ugrabugrálásban igen el is fáradunk, tapasztalhatjuk ezt nap mint nap. ez a fáradtság idegességet, feszültséget okoz, mert tulajdonképpen az történik, hogy van valami, amin nem tudunk uralkodni, és ez a valami stresszel bennünket, pont azért, mert amaz uralkodik mirajtunk. ha képesek vagyunk a tudatunk ugrálását lecsillapítani, akkor ezek a stresszes gócpontok kipárolognak belőlünk, mert a tudat megnyugszik ebben a helyzetben, pihenni képes, feltöltődni, uralni a helyzetet, átlátni mindent horizontálisan ill. vertikálisan. attől lesz nyugodt, hogy nem kell neki ide-oda ugrálnia, hogy kielégüljön, hanem megkapja a neki járó igazi gyönyört, amitől nem lesz kedve elmenni máshová, így feltöltődik. a meditáláskor ez történik, hogy nyugodtak leszünk, viszont nem passzívak. a tudat sosem lehet passzív, az élet sosem áll le, ugye. a meditáció egy aktív pihenést nyújt, egy teljesen éber állapotot. ebben az éberségben van az aktivitás, a passzivitás pedig a békesség érzetében.
azért reklámozom a transzcendentális meditációs technikát, mert ehhez nem kell feszülten ülni, mint egy cövek, nem kell erősen koncentrálni, sőt koncentrálni sem kell. ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy kényelmes ülőhelyzetet veszünk fel, hátradőlve (tanácsos a kezünket összefogni az ölünkben, de ezt is kényelmesen, ahogy nekünk jó. ha nem kényelmes, hagyd el) és becsukott szemmel mantrát ismétlünk magunkban. ezt a mantrát egy megfelelően képzett tanár adja át a TM központokban, tehát elsődlegesen mindenképpen ezt javaslom, hogy menjünk el egy ilyen kurzusra, mert ott sok minden mást is lehet tanulni, gondolom én, bár gőzöm sincs, milyen egy TM központ Magyarországon, én is egy nem hivatalos központban csináltam Londonban, amit a hivatalos TM-esek biztosan elítélnek, nem vesznek komolyan stb. mindegy is, ami a lényeg, hogy mantrázni kell. keress egy mantrát magadnak, de maradj meg annál az egy mantránál. talán tízévente cserélnek mantrát azok, akik ezt gyakorolják, tehát ne váltogassuk, mert az nem jó. a mantra olyan mint egy mag, ami kicsírázik bennünk idővel, hozzánk nő. ne ejtsük ki hangosan, tarstuk meg magunknak, ne osszuk meg mással. legyen ez valami személyes dolog, amit azért nem jó hangosan kimondani, mert az ember esetleg kiteszi magát valami személyes élcelődésnek, hogy jóvan, menjél, aztán ismételgesd csak, hogy "mamusz, mamusz, mamusz", amely helyzet tulajdonképpen nem tesz jót az elmélyülésnek. tehát nem szégyeljük magunkat, ha nem vetkőzünk le meztelenre, nah.
a mantra ismétlése közben a tudatunk fickándozik, mint valami halacska, és a gondolataink is szinte vulkánszerűen törnek fel, támadnak meg bennünket, főleg ha az ember a gyakorlat kezdeti szakaszában van. mellékhatás lehet az iszonyatos fáradtság, ez akár hetekig is eltarthat. van, akinél a meditáció pozitív hatása csak 3 hónap múlva jelentkezik, addig csak azt kérdezgeti magától és a meditációs tanárjától, hogy mi lesz már, miért nem történik semmi!? de aztán 3 hónap után mintha kicserélték volna, jöhet a vidám vasárnap, na jó nem, de tényleg, nincsen stressz, idegeskedés, nincsen fáradtság, szívesen vetjük bele magunkat a munkába, vagy különböző tevékenységekbe, nyitottabbakká, aktívvá válunk, anélkül, hogy lefárasztanánk magunkat, a személyes fejlődésünket nézve pedig óriási haszna van, hiszen mozgásban vagyunk, és ami nekünk jó, az a környezetünknek is a hasznára válik.
ez a fajta meditáció tehát csak azt igényli, hogy behunyt szemmel üljünk. az első kb. fél perc után kezdjük csak ismételgetni a mantrát. nem kell ehhez megfeszülnünk, vagy semmi ilyen. fontos, hogy engedjük el magunkat, mintha csak aludni szeretnék. az mantra ismétlése közben, mint azt már mondtam, elkalandozunk, az agyunk jár ide-oda, ez egyáltalán nem baj. ez olyan mintha azt mondanánk egy egész napos gyaloglás után, miután végre ágyba kerülünk, hogy az nem jó, hogy ennyire zsibog a lábam. ez természetes, ahogy természetes az is, hogy az agyunk dobálja a képeket, gondolatokat. de ami a fontos ennél a meditációnál, hogy mindig térjünk vissza a mantrához. (a mantrát bárhogy mondhatjuk magunkban, gyorsan, "hangosan", vagy ahogy éppen jól esik). az is már jó meditálásnak minősül, ha elkezdem a mantrát ismételgetni, de az első percben elkalandozok és csak a tizenkilencedik percben ocsúdok fel, hogy hoppá, gyerünk vissza a mantrához. ez ugyanolyan hasznos meditációnak bizonyul, tehát nincsen haszontalan meditáció, ha vissza tudunk térni a mantrához. ebben a folyamatos visszatérésben van a dolgok nyitja. ebben a folyamatos visszatérésben egyre inkább elcsendesedik a tudat, és vele együtt az egész testünk. a test és a tudat mindig együtt mozog. ha a testem pihen, akkor a tudatom is pihen, ill. ha a tudatom pihen, akkor az a testemre is hatással van, ellazulok tőle (már itt eleve történik egy feszültségoldás). ahogyan egyre mélyebbre jutok ebben az ellazulásban, a tudatom is egyre mélyebbre jut, a légzésem lelassul és mintha tisztább lenne a levegő körülöttem, amit beszívok, valahogy frissebb. érzékelem a külvilág történéseit, hallom a zajokat, zörejeket stb., viszont nincsen rám hatással, nem vonja el a figyelmemet, sőt, minden, ami körülvesz, megnyugtat, legyen az egy IFA teherautó hangja, ami be akar tolatni az udvarba. tehát mindezek a dolgok nem fognak zavarni, mert ebben az ellazulásban minden kellemessé válik, jól érzem magam, nem akarok mozdulni sem. és csak ismétlem a mantrát. a folyamat lényege, hogy a durva anyagi világtól szépen lassan megyek egy finomabb anyagiság felé (a gondolatok is ugyanabban anyagi világban vannak, csak finom szerkezűek), és lépésről lépésre egyre finomabb gondolatokkal találkozom. eleinte ugye erősen jelentkeznek a gondolatok, de kb. tíz perc után már nem vonódik el a figyelmem annyira és így megy ez, amig egészen finom gondolatok nem jelentkeznek. ezzel a technikával oda jutunk, ahol a gondolataink kiindulnak. ez olyan mint lemenni a tenger fenekére, ahonnan ha megindul egy gondolati hullám, az a felszínen is éreztetni fogja a hatását, másként fog fodrozódni a víz. de mi most ott vagyunk, ahol a gondolataink apró buborékokként megjelennek és megindulnak a felszín felé. itt említeném meg a Feldmár András idézetet is újfent:

"Szerintem a meditáció és a terápia között csak az a különbség - és ezt jól lehet látni a meditálók között -, hogy amikor meditálok, akkor tulajdonképpen megtanulom, hogyan ne takargassam önmagam elől azokat a dolgokat, amiket csinálok, gondolok, érzek, ami bennem történik. Tehát láthatóvá válok önmagam számára. Szerintem a terápia kicsit nehezebb, mint a meditáció, mert a terápiában átláthatóvá válok egy másik ember társaságában." (Szégyen és szeretet c. könyve)

(ajánlom mindenkinek, újabb alapkönyvről van szó.)

tehát ez a folyamat nem más, mint akár egy terápia önmagunkkal. hiszen ezek a gondolatok, érzések, a felszíni, hétköznapi tudatállapotok folytán nem fognak tudatosságra szert tenni, pont ezért fognak bennünket tudatalatt frusztrálni, pont ezért hatalmasodnak el rajtunk, ezért okoznak streszt stb.
felszínre hozunk dolgokat magunból, így akár nagyon komoly gyerekkori lelki sérüléseket is fel lehet dolgzoni ezzel a technikával. viszont ehhez hosszú évekre is van szükség.

a mantrázás közben, ahogy merülünk egyre mélyebbre, elfelejtük a külvilág eseményeit, elhagyjuk a napi rutinos cselekedeinket, elfelejtjük húsz percre a családot, a munkát, a fontos dolgainkat, amit meg kell csinálnunk, elfelejtjük, hogy hol is vagyunk, elfelejtjük a sérelmeket, amiket összeszedtünk, az összes csalódásunkat, egyszóval elfelejtünk mindent, végül elfelejtjük a mantrát is mondani...és ebben a nagy felejtésben ott állunk pőrén, minden nélkül, tapasztalat nélkül...és ez a lényeg. hogy megtapasztaljuk azt, hogy a tudat már nem tapasztal, amikor a tudat önmaga felé fordul, ahol nincs már tárgy, ami felé projektálhatna. itt van a tudat eredeti otthona, innen nyeri az erőt és az energiát. ez az életfa az Avatarból, triviálisan mondva (mert egy híg mainstream filmről van szó), viszont annál képletesebben.


ha képesek vagyunk lemenni a tenger aljára, ahol ezek a hullámmozgások keletkeznek, megnyerjük velük együtt azt az erőt, amit ez a mély hullámzás a felszínen is okozni tud. csakis a tapasztalat erősít. 
erre mondja Hamvas Béla, hogy a könyvek önmagukban nem segítenek (mondta ezt, miután kiolvasott egy egész könyvtárat), és erre mondja Tarkovszkij, hogy a tapasztalatainkat nem tudjuk átadni (csak nagyon személyes formában). hogyan hiszed el nekem, hogy amit beszélek, az jó, vagy igaz, vagy hiteles? erről utal mindig Feldmár is, hogy "ne higyjetek nekem!". ezért van az, hogy az indiaiak ezt erősítik, hogy a "puding próbája az evés." itt ugyan ellen lehetne vetni, hogy dehát egy náci tiszt is elmondhatja, hogy "lépj át a mi oldalunkra, meglátod, milyen jó lesz!". hogy ez ugyanez. viszont van egy nagy különbség: a náci tiszt, a saját tudatállpotát akarja kiterjeszteni egy másikra, erőszakosan. a meditáció viszont egy természetes megújulást ad, a természeti törvények által. ennél természetesebb dolgot nem is nagyon tudok elképzelni. így az erkölcsi jó és a rossz kérdése is természetesen adja magát, az ember természetesen azt fogja tenni, ami a természeti törvényeknek ill. a az erkölcsi világrendnek megfelel. nem a zavaros tudatállapotot fogja megtenni alapnak, ami végül is mindig valami őrjöngéssé fajul. akkor őrjöngünk, ha a tudatunk nem  a neki természetes bázisán nyugszik. ez a bázi a létezés. erre mondja Hamvas, hogy az élet alapja a lét. és ezért mondja, hogy legyünk éberek. ezt az éberséget nyerhetjük el a meditáció segítségével.

ha valaki elkezdi gyakorolni ezt a meditációt, akkor az első napokban ne éljünk pörgős társasági életet, ha lehet. érdemes magunkra figyelni jobban ebben a kezdeti szakaszban egy csöndesebb környezetben.


a rendszeres gyakorlás a nyitja mindennek. ha ez sikerül, akkor figyeljük meg magunkat a hétköznapok során, hogy milyen változásokon megyünk keresztül. és gondolkodjunk el azon, hogy lehet, hogy ez a meditáció hatása. (pl. kevesebb kávét iszok, kevesebb alkoholt, kevesebb cigit kívánok, nem idegesít valami, ami korábban idegesített stb.)

a rendszeres meditáció megkíván egy rendezettebb életvitelt is. ez azt jelenti, hogy pl. nem baszok be minden hétvégén mint egy ló, mert akkor az biztosan a meditáció hatása ellen van. tehát ez amolyan oda-vissza játék: a meditáció kiegyensúlyozottabbá tesz, viszont ha meg akarom tartani a jótékony hatását, akkor rendszeresen gyakorolnom kell azt, tehát nem az lesz az első, hogy pl. alkoholt igyak, és attól várjam a feszültség oldódását elsődlegesen. és nem rendszeresen hajnalban fekszem le, mert attól nem fog működni a dolog.

a meditáció előtt két órával ne együnk semmit, ill. ne igyunk kávét, teát stb.

lefekvés előtt ne meditáljunk mert nem fogunk tudni aludni.

én mindig a mobilom óráját csekkolom, hogy lássam mennyi ideje csinálom már. tehát nyugodtan nyissuk ki a szemünket és pislantsunk az órára, ez nem probléma.

a meditáció jó alvás zavarokra is, ill. segít leszoktatni káros szokásokról. itt nem arra gondolok, hogy káros a cigi meg az alkohol, és hogy erről le kell szokni, ez hülyeség. mindenki tudja, hogy mi számára a káros.
itt az önmagunkkal való szembenézés a kulcsa a dolognak és a mérték az mindenkiben más. mint ahogy mindenkinek más mennyiségű kajára van szüksége stb.

a meditáció alatt az agyunk töbszörösen nagyobb pihenésnek örvend mint alvás közben.

aki rendszeresen meditál, kevesebb alvásra van szüksége. nekem pl. hét óra alvás a normál, ha nyolcat alszom, az már sok. de mostanában felkeltem már öt órai alvás után is töbször és tökre éber voltam. még mindig nem tudom, hogy mi az optimális. lengedezek.

a vasárnapi próbákon rossz látni, hogy sokszor fáradtak az emberek. de most mit csináljak, nem kezdhetek el prédikálni minden utcasarkon, hogy a meditáció hasznos és jó, csinálja mindenki, mert boldogabb lesz tőle.

a meditáció gyakorlásától nem válunk szentté, hála a jó égnek. tehát nem arról van szó, hogy amióta meditálok, jó vagyok. ez megint egy évezredes faszság, bocsánat. ugyanúgy kikeltem már magamból, mint korábban, amikor ideges voltam stb., viszont sokkal kevesebbszer fordult ez elő, lényegesen kevesebbszer és ami a legfőbb, el is felejtem gyorsan az eseményeket, nem rágódom rajtuk, mint korábban. tehát a tudat nem ragad le fölösleges helyeken, ahol korábban megakadt.

és talán ez a lényeg. segít továbbmenni, bárhol is járunk éppen.

ha valakinek esetleg van kérdése, amire nem biztos, hogy tudok válaszolni, akkor itt tegyük meg a kommentben, mert az hasznos lehet másnak is. köszönöm!