Thursday, March 24, 2011

Milyen érdekes...

... hogy földi létünk két legmeghatározóbb pillanatát orvosainkra bízzuk. Pusztán ez a tény, az összes többi percünket élhetetlenné teszi ...

Bejegyezte: roomann dátum: 22:50
Címkék:

4 megjegyzés:

aPepe said...

szerintem pedig az emberi élet az emberi élettől függ...

March 25, 2011 at 8:56 AM
roomann said...

persze, persze, de ez a két pillanat azért kiemelt szerintem ebben a történetben mert olyan fő csapásokat határoznak meg, amiről ha le is térünk, mindig ott húzódnak a döntéseink mögött, nem tudunk teljesen megszabadulni tőlük, ezért nem mindegy, hogy mi és hogyan történik ekkor.

mindannyian átéltük az első benyomás hatalmát, nehezen szabadulunk tőle, az gondolom, egy újszülött esetén ez hatványozottan érvényesül, hiszen még minden olyan kialakulatlan...

a halál másképp, de szintén folyamatosan jelen van az életünkben, meghatározza cselekedeteinket, sokkal inkább mint bármi más...

a két legirracionálisabb eseményt próbáljuk racionális keretek közé szorítani (lehetne még a szerelmet harmadikként említeni), ez szerintem óriási hiba, a lényegtől fosztjuk meg magunkat...

nem tudunk születni és nem tudunk meghalni sem, elfelejtettük, hogy "kell" ezt csinálni, a születést csodáljuk, de orvosi esetet csinálunk belőle, mintha betegség lenne, nincs itt ellentmondás szerintetek? Betegség <->
Csoda. Azt gondoljuk, mondjuk, hogy nem a mi dolgunk, ők jobban tudják, hogy mi kell nekünk, nekik ez a dolguk... És nekünk akkor mi a dolgunk? Nem akarunk, nem merünk felelősséget vállalni magunkért és másokért sem. Miért van ez?

A haláltól rettegünk és igyekszünk kitörölni a fejünkből még a gondolatát is...legjobban mérhető ez azon, amikor a szülő gyermeke halállal kapcsolatos kérdéseit elmismásolja és ilyeneket mond: "ne félj te nem fogsz meghalni, majd csak nagyon sokára", "az öregek hallnak csak meg" "ne gondolj ilyen dolgokra". A halál valami sötét, rossz és félelmetes dologként raktározódik el a fejükben. Pedig ennél sokkal többről van szó szerintem. Ha valakikkel, akkor pont a gyerekekkel lehet erről (és minden másról) a legjobban beszélgetni, tabumentesen, természetesen...

Miért akarunk kilépni a saját születésünkből, a saját halálunkból? Miért nem akarunk tudomást venni magunkról? A lényegünkről? Miért akarjuk nap mint nap becsapni magunkat?

March 25, 2011 at 10:10 AM
aPepe said...

Értem, hogy mit mondasz amúgy, közben egy példa kezdett el a fejemben (ide soká kerestem az igét, de erre jutottam:) megszületni.
A példa pedig szimbolikusan legyen az élet alapja, a víz. S ebben a pillanatban felhívtak a tettye forrásházból vízóramérőcsere ügyben, ez most szimbolikus? :)
Szóval van a víz, van természete, ha patakban van, folyik, örökké, ha tóban, akkor langyos. Télen befagy. Mosdunk benne, isszuk, főzünk vele, bőrt művelünk, locsolunk: ez mind tiszta sor.
Megalkotjuk a kupát, a tálat, hogy bele vizet töltsünk és így szállíthassuk, emelhessük. A tál most a víz térbeli határa. Van eleje és vége, de ami ott van, az mindattól függetlenül víz, hogy patakban van, vagy tálban.
Nekem az, hogy az életnek van eleje és vége széppé teszi azt. Az, hogy vannak orvosok, bábák és papok: minket szolgálnak, mi alkottok őket. Nekem ez ugyanolyan szép és tiszta dolog. De ez neked is, tudom!
Azt akarom mondani, hogy amíg a vizet szolgálja a tál, addig az egy szép dolog, amíg érezhető ennek a határa, az szép dolog. Viszont ha a tál fontosabb, mint a benne lévő víz, az a baj! Tudom, ebben is egyetértünk. Akkor miért is írok?
Mert ha nem figyelsz és túl "természetes" akarsz lenni, egyszerűen irtózni fogsz az orvos gondolatától is (kicsit ezt érzem), holott az orvos jóbarát, vagyis az orvos én is vagyok, mert emberek vagyunk, közös, egy. Irtózni a természetellenestől pont annyira természetellenes. Ott van pl. az ingó kő a balaton felvidéken, évezredek óta inog, mindenki csodálja, mert nem természetesen viselkedik, holott a legtermészetesebb.
Az öko bio és egyéb mozgalmaktól ezért ráz ki a hideg, mert irtóznak, ráadásul olyan agresszív és hízelgő formában...
Lehet, hogy szar példa, ez jutott eszembe.

March 25, 2011 at 10:35 AM
roomann said...

szép volt, költői :)
és egyet is értek...

olyannyira - bár ez már kicsit másfelé visz - hogy évekkel ezelőtt amelett próbáltam érvelni, hogy azok a dolgok, amiket művinek, természetellenesnek nevezünk: városok, épületek, autók és a kipufogógázuk, minden ember alkotta tárgy, dolog, gondolat stb. ugyanazon természethez tartozik, mint a fák, bokrok és a többi...

én nem az orvosok ellen vagyok csupán azt mondom, hogy abban, amiben nem kompetensek, abban ne hallgassunk rájuk.

mindenki csinálja azt, amihez ért.

orvoshoz akkor megyünk, amikor betegek vagyunk, ha nem vagyunk betegek, nincs szükségünk orvosra, de mivel a szülés, születés egy nagyon összetett esemény, ahol előfordulhatnak nem várt történések is, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy egy orvos is legyen a közelben, aki szükség esetén el tudja végezni azokat a dolgokat, amire felesküdött. De ha nincs szükség erre, akkor hagyja, hogy azok segítsenek, akik meg a szülés háborítatlan lebonyolításához jobban értenek nála. Ennyi.

Geréb Ágnes, a Születésházasok, a bábák ezért küzdenek, hogy együtt lehessen működni és nem azért, mint amit a média sugall, hogy itt az otthonszülés a tét.

ja és ez a biománia (meg a többi)... az elvakultság az ami káros... ez a ló másik oldala, én is irtózom tőle, sőt mindenféle mozgalmaktól általában, mert ahol azt állítják, hogy mi egyet gondolunk, az már megint az elvakultság felé mutat. Egy közösség (mint például a Control Stúdió) azért csodálatos, mert nem vagyunk egyformák, és többek között azért is mert nem gondolunk egyet, az ilyen mozgalmak pedig mindig valamiféle egyformaságot sugallnak.

March 25, 2011 at 11:14 AM

Post a Comment

Subscribe to: Post Comments (Atom)