TV Cost

Kiskanállal sose edd ételed!
Ez a fiatalember nagyon szimpatikus. A rendőrakadémiából a vékonyhangú nőre emlékeztet, a nevére nem emlékszem.

Egyszer egy cimborám, aki kb. 50 kiló volt bejelentkezett a középsuliban a palacsintaevő-versenyre. Két kellően testes úr közé ült, s a versenyszellem legkisebb nyoma sem volt érezhető rajta, ellenben a szomszédjaival, akik vérre menő küzdelmet kovácsoltak a liszt és a tojás magasnyomású vizgőz és fehérjekicsapódási végtermékének egységnyi idő alatti elfogyasztásából. Említett cimborám csak a túrót és a hanyagul porcukorral meghintett palacsintát képzelte el, a nyelvén táncot járva, vidáman lecsúszdázva a garaton, a tészta és a hideg túró csodálatos walzerével. A rászáradt porcukorszemcsék majd a szájpadlásra kapaszkodnak és túrótól hűlt nyelvével szenvedélyesen csalogatja őket is a nyelőcső kacskaringós csúszdájára egy koranyári mulatságra. Éhes volt.
A legszentebb lazasággal nyúlt - megvárva a mohó társai kezétől tolongó tálca szabadságát - fodros papírtányérjával a desszert felé, kettőt is levett, s recézett műanyagvillájával levágta az első palacsintavéget, mire az orgazmustól fáradtan - csak lassan - hagyta, hogy a hűs túró engedjen a gravitációnak, a papírtálcát is megsötétítette, hogy a kontrasztban méginkább láthatóvá váljék teste és lelke. A villa tekintélyesen közeledett az ajkakhoz, azok kiélvezve a találkozás minden pillanatát, komótosan magukévá tették és a csodát beteljesítették.
Vérre és fődíjra éhes szomszédai ki sem láttak a mennyiségi mérce alól, csak azt figyelték, nehogy kizökkenjenek a ritmusból, mert ha egy rágásnyi időt is elvesztenek, oda az érdem! Nem is törődtek a közöttük ülővel. Őt sem érdekelte semmi más, csak ez a pillanat, amikor a terhes szomjúság megérdemelten talál kújára.
Forogtak a tálcák, a tányérok, a nagyevők elkezdtek lassulni, szégyenszemre a vizespohár után nyúlni, majd a kortyok alatt fejben összeadni az eddigi eredményt és a tavalyi normával összevetni.
A stopper száguldott az utolsó perchez, az udvaron a körbeállók szurkolni is elfelejtettek, a bírák összenéztek, az igazgató úr is igazított egyet a hangszálain és a szemüvegén, ha jól emlékszem egy napló is kiesett egy órára siető tanár kezéből, mikor hatalmas rikácsolással felállt a bírónő és megálljt parancsolt.
Mondani sem kell, a cimborám már rég jóllakott, szalvétáját már illedelmesen a kukába ejtete, igazított az ingén, elégedetten kissé hátrébbtolta a székét.
A számlálók összesúgtak, egykét szem elkerekedett, arc kérdő fintorba fordult. A bíró hirdet. Az öt perc alatt magas pontszámmal nyert a mindig jólöltözött, visszafogott, a versenyből nem háborút kiáltó, egyszóval: "fer" barátom, jó másfélszeres darabszámmal megmutatva a tisztaság erejét a felháborodott, de szégyenkező társainak. Gratuláltak neki, s ő immár 51 kilógrammot nyomva vette át a könyvutalványt és a pizzériába szóló kétszemélyes vacsorát igazoló kupont. Mikor senki sem látta, böffentett egyet.