Kávét önt a csészébe Tejet önt a kávéba Cukrot a tejeskávéba Kiissza a tejeskávét Anélkül hogy rámnézne Anélkül hogy egy szót szólna Kimossa a csészéjét Amiben a kávéja volt Amiben a kávéjához a tej volt Amiben a tejeskávéjához a cukor volt Rágyújt Karikát fúj füstből Anélkül hogy rámnézne Anélkül hogy egy szót szólna Hamut pöccent A hamutartóba Kifújja a füstöt Hamut pöccent Anélkül hogy rámnézne Anélkül hogy egy szót szólna Kifújja a füstöt És elnyomja a hamutartóban A cigaretta végét Esőkabátot vesz Mivelhogy esik Veszi a kalapját Anélkül hogy rámnézne Anélkül hogy egy szót szólna Megy ki az esőbe Az esőkabátjában kalapjában Anélkül hogy és anélkül hogy És én a kezembe Fogom a halántékomat És sírok.
A középiskolás irodalomkönyvbe ez a verse került bele:
Apokrif
Zakatol a szentcsalád, Isten tömi Máriát, József nem tud elaludni, keres valami piát. Nem lel, felkel. Pizsamára húz fel inget és gatyát, lemegy a Háromkirályba, hogy egy fröccsöt legalább – – – – – – „Megint Isten?” – – – „Az hát, megint.” Sóhajt, nagyot húz, és legyint: – – – „Különben, múltkor kivertem a huppot. Ha az orrom előtt dugtok! – – – de így megmondtam a Marinak, legalább tartsad a pofád, úgyis szól mint a földrengés mindig az a rohadt ágy, közben – de komolyan! – ne halljak több ha-ha-ha-halleluját!”
Mint levetett cipő szaga, bepácol az éjszaka. Viszketőn belepnek a vétkek – alvó arcát a zsírréteg. Bűneid körülvesznek, hirtelen öreggé tesznek. Nem tetszenél most a kedvesnek, kinek szeme, öle nedves lett, ha rád nézett – úgy szeretett. Nem tetszenél Istennek, ki előtt meg kell jelenned egyszer (mint lehúzott vécé, zúg majd a Dies irae), tisztán, mint egy kitörölt segg.
Az vagy nekem, mi seggnek a tenyér: hol símogat, hol üt (új gép: alig lelem az ü-betűt); mi szemnek a nap, szájnak a kenyér: mindennapi és szembesüt. Kedélyem így mostanában fanyar, talpam alól az út: kifut. Holott én azt hivém, egy-két kanyar még így-úgy kijut. (Nem arra gondolok, amire te nem. Jaj, el se kezdjük! Édes Istenem! Róla még lesz szó. Szögletes zárójelben – ami nincs a gépeden.) De nem. Pedig ez – azt hihetnők, nemde? egy ilyen élet után megilletne – – – Mi is? Új hibridek-Hebridák? Barikák? Barrikád? És miért? Mert? Milyen volt „ez” az élet? Igazad van. Nem tudom. Csak azt hittem… Hogy? Ja, hogy mit? Nem tudom. Csak téblábolok itten. (félre:) Ez vagyok, ez a tipródó, lúdtalpas tébláb, gondolni is rossz rá, hogy Isten épp lát, saját képmását, másképét. Habár? Gondolta volna meg! Már akkor sem volt egy „mai gyerek”, mielőtt ész nélkül teremtgetett. Csak rajta! Nézzen bele a tükörbe. – Szimmetria-elv! – az egyenes-görbe fakerék forog – ő csinálta – körbe: forgunk Gondviselés-kerékbetörve; Szentlelke rajta, viselje a Gondot. És innentől már egyszerű, amit mondok: Háljunk egymásba járni, mint a lélek.
ez volt a másik ami benne volt a középiskolás irodalomkönyvbe:
A sertés énekeiből
1
Dohogva, mint a gép, zabálok. Reggel van, dél van, este van. Emésztek bambán, komoran, langy lében lankadok nyakig. Tócsám vizében napszilánkok rozsdásodnak alkonyatig.
2
Csak vakargassátok nyakam. Én nem leszek kolbász, se hurka. – Saját belembe töltsenek? Minden sertés átkozza meg atyját, ki e világra kúrta. (Reggel van, dél van, este van. Már nem hagyom el mocskos ólam, belé hízok jó szorosan, csak bőrömmel rohad le rólam.)
13 megjegyzés:
valamiért nem úgy működik a read more ahogy szeretném :(
a legelső Petri vers ammit olvastam
Reggeli
Jacques Prévert költeménye nyomán
Kávét önt a csészébe
Tejet önt a kávéba
Cukrot a tejeskávéba
Kiissza a tejeskávét
Anélkül hogy rámnézne
Anélkül hogy egy szót szólna
Kimossa a csészéjét
Amiben a kávéja volt
Amiben a kávéjához a tej volt
Amiben a tejeskávéjához a cukor volt
Rágyújt
Karikát fúj füstből
Anélkül hogy rámnézne
Anélkül hogy egy szót szólna
Hamut pöccent
A hamutartóba
Kifújja a füstöt
Hamut pöccent
Anélkül hogy rámnézne
Anélkül hogy egy szót szólna
Kifújja a füstöt
És elnyomja a hamutartóban
A cigaretta végét
Esőkabátot vesz
Mivelhogy esik
Veszi a kalapját
Anélkül hogy rámnézne
Anélkül hogy egy szót szólna
Megy ki az esőbe
Az esőkabátjában kalapjában
Anélkül hogy és anélkül hogy
És én a kezembe
Fogom a halántékomat
És sírok.
A középiskolás irodalomkönyvbe ez a verse került bele:
Apokrif
Zakatol a szentcsalád,
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát.
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább – – –
– – – „Megint Isten?”
– – – „Az hát, megint.”
Sóhajt, nagyot húz, és legyint:
– – – „Különben,
múltkor kivertem a huppot.
Ha az orrom előtt dugtok!
– – – de így megmondtam a Marinak,
legalább tartsad a pofád,
úgyis szól mint a földrengés
mindig az a rohadt ágy,
közben – de komolyan! – ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!”
no még egy
Mint levetett
Mint levetett cipő szaga,
bepácol az éjszaka.
Viszketőn belepnek a vétkek
– alvó arcát a zsírréteg.
Bűneid körülvesznek,
hirtelen öreggé tesznek.
Nem tetszenél most a kedvesnek,
kinek szeme, öle nedves lett,
ha rád nézett – úgy szeretett.
Nem tetszenél Istennek,
ki előtt meg kell jelenned
egyszer (mint lehúzott vécé,
zúg majd a Dies irae),
tisztán, mint egy kitörölt segg.
Nagyon jók!
Az vagy nekem
Az vagy nekem, mi seggnek a tenyér:
hol símogat, hol üt
(új gép: alig lelem az ü-betűt);
mi szemnek a nap, szájnak a kenyér:
mindennapi és szembesüt.
Kedélyem így mostanában fanyar,
talpam alól az út: kifut.
Holott én azt hivém, egy-két kanyar
még így-úgy kijut.
(Nem arra gondolok, amire te nem.
Jaj, el se kezdjük! Édes Istenem!
Róla még lesz szó. Szögletes zárójelben
– ami nincs a gépeden.)
De nem. Pedig ez – azt hihetnők, nemde?
egy ilyen élet után megilletne – – –
Mi is? Új hibridek-Hebridák?
Barikák? Barrikád?
És miért? Mert? Milyen volt „ez” az élet?
Igazad van. Nem tudom. Csak azt hittem…
Hogy? Ja, hogy mit? Nem tudom. Csak téblábolok itten.
(félre:) Ez vagyok, ez a tipródó, lúdtalpas tébláb,
gondolni is rossz rá, hogy Isten épp lát,
saját képmását, másképét. Habár? Gondolta volna meg!
Már akkor sem volt egy „mai gyerek”,
mielőtt ész nélkül teremtgetett.
Csak rajta! Nézzen bele a tükörbe.
– Szimmetria-elv! – az egyenes-görbe
fakerék forog – ő csinálta – körbe:
forgunk Gondviselés-kerékbetörve;
Szentlelke rajta, viselje a Gondot.
És innentől már egyszerű, amit mondok:
Háljunk egymásba járni, mint a lélek.
Kommentből elég! Költőknek rendes posztot!
Élesszük fel e mód
a rédió Costot!
néhány verscsíra:
Az új MSZP-Induló
Sej, szellők, fényes szellők,
fujjátok, fujjátok:
Holnapra megfújhatjuk
az egész világot!
---
Jelcinről
Megbukott a kommunizmus.
Győzött az alkoholizmus!
---
Kefélés
cipő-
haj-
parkett-
ruha-
(átv. ért.)
ez volt a másik ami benne volt a középiskolás irodalomkönyvbe:
A sertés énekeiből
1
Dohogva, mint a gép, zabálok.
Reggel van, dél van, este van.
Emésztek bambán, komoran,
langy lében lankadok nyakig.
Tócsám vizében napszilánkok
rozsdásodnak alkonyatig.
2
Csak vakargassátok nyakam.
Én nem leszek kolbász, se hurka.
– Saját belembe töltsenek?
Minden sertés átkozza meg
atyját, ki e világra kúrta.
(Reggel van, dél van, este van.
Már nem hagyom el mocskos ólam,
belé hízok jó szorosan,
csak bőrömmel rohad le rólam.)
Bocsánat, igaz, főleg mert nagyon beindult, először csak egyet akartam benyomítani :) ide
nekem a levélminta volt valamiért a nagykedvenc. meg a marik, persze.
viszont a rajzokat nem ismertem. nagyon !
volt egy összegyűjtött versek kötet, abban ezek a rajzok az illusztrációk
Post a Comment