Elefántcsontblog

Magyarországon, beszélgetés: "legyen végre rend. az emberek erre vágynak. mindegy, hogy Orbán, de rend legyen végre."

a politikától hülyeség rendet elvárni. a politika megoldani akar.

a művészet az egyetlen olyan aktus, folyamat, nyugvópont, ami a rendre hajlik, rendet teremt. a művészet nem akar semmit sem megoldani.

a különböző tudományágak ugyan a rend illúziójával kecsegtetnek, de az pusztán logikus. logikus dolog lehet kiírtani a zsidókat, cigányokat, viszont ugyanolyan logikus lehet kiírtani a németeket, vagy a magyarokat is. tehát ami logikus, az nem feltétlenül értelmes is egyben. nem fogja át az egészet. az egész pedig mindentől független és mégis mindennel összefügg. a tudomány is lehet hasznos, mint ahogyan a politika is, viszont végleges rendet elvárni lehetetlenség, mint ahogyan lehetetlenség azt elvárni, hogy mindig a kedvenc focicsapatom nyerjen.
a fejekben kell rendet tenni, nem a potilkában vagy az életünkben. hanem a fejünkben. ott kell elkezdeni, bármennyire is egyszerűen hangzik.
lehet valakinek rendes élete, közben gondolhat akkor faszságokat, hogy a falnak menne tőle az ember legszívesebben.

a művészet haszontalan, mert a pillanatnak él, viszont a pillanatban örök. a poltika stb. sosem akar a pillanatnak élni, mert hosszútávon gondolkozik. hogy hosszútávon majd kifizetődik valami, ha így és így teszünk.

az a művészet, ami hosszútávon gondolkozik, sosem lehet örökérvényű, sőt, kár is művészetről beszélni ebben az értelemben.

hogyan legyünk meztelenek. ezért nehéz alkotni. nem akarunk pucérok lenni, nem akarjuk kimutatni, hogy szenvedünk. a tiszta művészet nem akarja elkenni a szenvedés tényét, hanem szembenéz vele. persze a szenvedés csakis személyes szenvedés lehet, kinek mi. azt nem mondhatom, hogy az emberiség szenved, ilyet nem ábrázolhatok. azt viszont ábrázolhatom, hogy hogyan szenvedék én, és ha jól ábrázolom, akkor másnak is leesik a tantusz, így lesz egyetemes (az ábrázolás formája, műfaja bármi lehet. pl. Chaplin filmjei nem a szenvedésről szólnak?).

mindig is terápiának használtam mindenfajta alkotó tevékenységet. most a meditáció révén nem öntöm formába ezt a bizonyos szenvedést, nincsen rá ingerem. azaz van, de gyorsan elpárolog. a meditációban.
ma fura élményem volt meditáció közben. felötlött egy emlékkép és valahogyan belementem, mint valami álomba, amikor írok róla, amikor írás közben még jobban emlékezem a részletekre, mert az írás az ilyen, segít felszínre hozni dolgokat. és felfedeztem valamit, örültem neki, aztán húsz perc múlva már nem is emlékeztem, hogy mi volt az. elillant, mint valami álom. de megoldottam. ettől megkönnyebbültem.
ez olyan mint a szerelem, ha visszaemlékezel rá, hogy miért is voltál szerelmes, nem tudnád megmondani az okát, viszont az érzés ott marad, az emléke az érzésnek, hogy akkor más voltam. akkor valami megváltozott.

Lynch mondja, hogy a szerelem az egyik legnagyobb misztérium mert a szerelem az semmi és a szerelem minden. milyen igaz. amikor szerelmesek vagyunk, a mindeség ölel át minket, ugyanakkor csak pislogunk, hogy mi a fene ez már, nem értem, miért éppen ő, miért van ez az egész, amikor semmi sincsen?

álomszerűség. Shakespeare. szeretem ezt az idézetet:
"We are such stuff
As dreams are made on; and our little life
Is rounded with a sleep."

Olyanok vagyunk mi is, mint
Az álmok anyagja: kurta életünk
Keretje álom…(Szász Károly)

Egész valónk Csak álmok szövete; s kis életünk Egy álom koronázza meg. (Mészöly Dezső)

de talán a legegyszerűbb fordítás:
Abból az anyagból készültünk, amiből az álom. (Hamvas Béla)

azon gondolkoztam, hogy a kisgyerekeknek a világképe alomittasnak tűnik, mert a világ csupa képlékeny forma a számukra. mikor felnövünk, megmerevedünk, kitisztul a kép, betokosodunk, elnehezedünk. viszont, amikor ez olyannyira betőződik, hogy már mozdulni sem bírunk (sokszor érezhető ez a mozgásképtelenség, gondlojunk csak Kaffkára, vagy Tarr Bélára, Poe-ra), na akkor különös dolog történik. minden álomszerűvé változik. álomszerű a hely, ahová nap mint nap bejárok dolgozni, álomszerű a járókelők sokasága, álomszerű a közeli emberek jelenvalósága is.

legyünk optimisták. aki éberen is képes álmodni, az jó helyen jár.

a Mátrixban volt egy jelenet, amikor a Neo azt mondja, hogy deja vu-je van. na, az valami rosszat jelent, meg is jelenik a gonosz. mert kinek van deja vu-je? aki a valóságot ismétli és nem bír kiszállni belőle.