Jazz Cost - Tahiti Trot, avagy Tea for Two

Alakult egy új klassziser zenekar Pécsett (én vagyok a bőgőse), na de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy a debütáló koncertünkön előadtuk Dimitrij Shostakovich művét, ami a Tahiti Trot címet viseli, és erről a műről nagyon érdekes dolgokat tudtam meg.

A mű maga 1927-ben született, mégpediglen egy fogadás alkalmával. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Akkoriban a naaagy Szovjetúnióban tilos volt az antimaterialista művészet élvezete, művelése meg egyenesen főben járó bűnnek számított. Akinél pl. imperialista zenét találtak, az ment Szibériába. Nem vicceltek.

Nos, ezen körülmények között történt meg az a nagyfokú bátor dolog (habár én inkább vakmerőségnek nevezném), hogy bizonyos Nikolai Malko karmester és Dimitrij Shostakovich zeneszerző Malko lakásán a Vincent Youmans nevével fémjelzett No, No Nanette című Brodway musicalt hallgatták lemezről. Nagyon megtetszett nekik a Tea for Two című betétdal, amit pl. külön előadási darabként még Frank Sinatra és Dinah Shore, vagy Doris Day is énekelt:





Persze bekerült a Real Bookba is, ami ugye a legmenőbb jazz-számok gyűjteménye, mert hogy játszották jazz-zenészek is. Pl. Django Reinhardt. Aki akarja, ezen videó alapján meg is tanulhatja gitározni:



Szóval ez pont az a zene, amit akkor nem kellett volna. De aztán ezek meg még megfejelték az egész történetet egy fogadással, mégpediglen, hogy Malko fizet 100 Rubelt Shostakovichnak, ha az két meghallgatás után fejből egy óra alatt kihangszereli nagyzenekarra úgy, hogy arról ne derüljön ki, hogy mocskos imperialista undorító züllesztő uszító zene Ámerikából.

És Dimitrij Shostakovics 45 perc alatt meghangszerelte, zsebre vágta a 100 Rubelt, majd a mű tetejére biggyesztette a "Tahiti Trot" címet és a Moszkvai Zeneakadémia fiatal zenészeinek ajánlotta, akik ezt nagy szeretettel játszották is sokat a mit sem sejtő vezérek és csőlátó professzorok füle hallatára, a két huncut muzsikus pedig jókat röhögött, hogy sikerült a tréfa.

Íme a mű: