1.- 5. -

a mormon és az ateista beszélget a zsinagóga előtt
ez nem egy vicc, hanem a múlt hét szerdám. én vagyok az ateista a történtben. leszólított két mormon, hazafelé menet. sütött a nap, magasak voltak, én jókedvű, ilyenkor az aurám zöldre vált, több szórólapot kapok, nagyobb eséllyel kérdezik az utat, az időt és hiszik azt, hogy megtéríthető vagyok délután félnégykor
szóval magasak voltak, az egyikük beállt az ellenfénybe, egy pillanatra sem láttam az arcát, a másik borzasztóan jóképű volt, mosolyogtam és válaszolgattam neki, azt latolgatva magamban, hányszorosan abszurd a szitu, nem érdekelt, hogy mormon, csak azt láttam, hogy ott állok egy magas jóképű amerikaival szemben és ő visszamosolyog, tavaszodik na
hazaérve egy másik amerikaival volt találkám, Fitzgerald Az utolsó cézár című könyvét olvasom éppen lassan ízlelgetve, ez most alapmű számomra, legszívesebben minden egyes mondatát idézném
"- Mindig is a filmhez akart kerülni?
- Nem. Fiatalkoromban valami főtisztviselő akartam lenni..., aki mindig tudja, mi hol található.
Kathleen mosolygott.
- Ez különös. És közben mennyivel többre vitte.
- Dehogyis vittem. Én most is csak egy főtisztviselő vagyok - mondta Stahr. - Nekem ehhez van tehetségem..., ha ugyan... Már az voltam, ami most vagyok, amikor rájöttem, hogy igazából senki nem tudja,mi hol van. És rájöttem arra is, hogy nagyon fontos tudni, mi miért van ott, ahol éppen van, és ott kell-e hagyni, vagy inkább elvinni onnan. És akkor az történt, hogy egyre inkább mindent rámbíztak, és kiderült, hogy nagyon sokrétű, bonyolult dolgokat kell intéznem. Nem sok időbe telt és azon vettem észre magam, hogy minden kulcs nálam van. És akkor már hiába is adtam volna vissza a kulcsokat,már senki sem tudta,melyik kulcs melyik zárat nyitja.
Piros lámpához értek, megálltak és akkor egy rikkancs azt kiáltotta be az ablakon Stahrnak: - "Megölték a Mikiegeret! Randolph Hearst hadat üzen Kínának!"- Jaj, muszáj, hogy megvegyük ezt az újságot! - mondta a lány."

az utóbbi években vannak problémáim, azt mondják a beismerés félegészség, hát legyen, úgyis a fejemhez vágták azt is, öt nagyon különböző férfi, öt nagyon különböző szituációban, hogy túl zárkózott vagyok, hát legyen.
voltak kulcsaim régen, aztán eljött egy pont, amikor a magam számára sem tudtam meghatározni, mi is a szerepem, az, hogy rendelkezésre álló teljesítmény, nem volt elég, aztán eljött egy pont, hogy szándékosan elveszítettem kulcsokat, vagy véres fejjel elkullogva, konyhaasztalon hagytam, de ez nem egy regény, itt jönnek új emberek és lecserélik a zárakat és az elveszett kulcsok helyett újakat csinálnak, nesze nekem egy jó kis szájbarágós közhelyes hasonlat
szóval, volt egy időszak, amikor én is erre vágytam, erre a szerepre hajtottam
úgy éreztem van is érzékem hozzá, hogy kéznél legyek, és ha valakinek szüksége van valamire az nálam pont legyen, de aztán eljött egy pont.

2.
csütörtökön vásároltam egy akvarell papírt és pénteken olyat tettem, amit talán már öt vagy hat éve nem, felfeszítettem a rajztáblára. a zuhanyfülkében szépen rányitottam a csapot a lapra, aztán a csempefalra fektettem és lesimítottam róla a felesleges vizet, ezután tettem a rajztáblára, fogtam az enyves ragasztószalagot (ami azért van itthon mindig a biztonság kedvéért) nedvesítettem azt is és szépen körbe ragasztottam a lapot, és aztán már csak hagyni kell és várni, amíg megszárad, közben gyáván szűköltem magamban, milyen rossz jel lesz, ha nem sikerül a felfeszítés és púpos hullámos lesz majd a lap, mert annyi mindent lehet elrontani, de nem ez történt ott feszült szépen másnap a lap és akkor már nem volt választás festeni kellett.

3.
vasárnap délelőtt tíz körül csörgött a telefonom, ismeretlen volt a szám, de fölvettem, mert soha nem lehet tudni, nagy csönd én hallózok és nézem, hogy most mi van, szétkapcsolt e, a fülemnél a telefon és egy ismeretlen hang lassan annyit mond: rohadj meg
kint süt a nap, tavaszodik
még arra sem vette a fáradtságot, hogy kikapcsolja a szám kijelzőt, bármikor visszahívhatnám, de nem fogom
azt kívánom, bárcsak valami perverz lett volna

4.
az ember nem tud saját maga elől elbújni, még akkor sem, ha már önmaga sápadt árnyékává satnyul.
bevillant egy szitu, a fehéren izzó szekcsői utcák, ahogy cipelem a szállás felé a hőségben a két kiló térdtörést a hentestől, lúdbőrőzve ráz a nevetés, mert egy feladatot teljesítettem, csöng a telefonom, tele kezeimmel nagy nehezen sikerül felvenni, a rendező hív, csak annyit mond, igyekezzek, vigyem a naptejet a főszereplőnőnek, és már kudarcot is vallottam, mert a naptej ott van nálam a táskámban, de én nem ott vagyok, ahol lennem kéne, hát megtapasztaltam azt is, hogy ez a hullámzás csak addig visz előre, amíg nincs kudarcélmény, mert hiszem, hogy még egyszer nem követem el ugyanezt a hibát.
próbáltam elbújni, irodai adminisztrátornak álcázva magam beültem három másik nő közé, és őszintén hittem, hogy nem veszik észre
és pár évvel később, ahogy ülök a nők között, akik soha nem vittek térdtörést izzó szekcsői utcákon, és az egyikük egy cipzárral bajlódva azt mondja, bárcsak lenne kéznél egy fogó, nálam van egy mondom és laza mozdulattal előhúzom a táskámból a piros nyelű csípőfogót, és mind a kolléganők az irodában bámulnak hitetlenkedve.
a francba, lebuktam.

5.
életem első bekeretezett képével a hónom alatt, kirittyentve magam vonulok a szombat délelőtti szélben, egy 60. születésnap az apropó. a kép 15 éves, de azt játszom, művésznő vagyok, no nem egy fridakáló inkább egy plázalujza és majd vasárnaponként leülök és digitálisan keverek színeket és viskópornóból és lovak orrán megcsillanó csúcsfényből fogok élni. a sors apró fintora, hogy épp akkor futok össze az egyetlen közeli ismerősömmel, aki valóban művész, aki valóban fest, állok a szélben, nevetek és irodai adminisztrátor vagyok megint egy nagyon drága gyerekrajzzal a kezemben,
de hű maradok a szerepemhez, a táskámban a velem egyidős napszemüveg a kellék



a felfeszített lapból természetesen nem lett heppiend, pontosan az történt vele, ami bármilyen felfeszített lappal történt volna, ha olyan ember nyúl hozzá, aki nem fogott ecsetet már 7 és fél hónapja, hát levágtam szépen akkurátusan a rajztábláról és felfeszítettem egy újat