Böhringer: Késôpolgári mûipar (két részlet)

Az ember jár-kel, és tele a feje gondolatokkal, melyek zajonganak. Ha elcsendesülnek, észreveszi, hogy szünet állt be, megtorpanás, amivel mégis tovább jutott, mint hogyha szakadatlanul ment volna, megállás nélkül körbe-körbe, belegabalyodva gondolatokba és elképzelésekbe.

A megállás nélküli továbbhaladás veszélyébe akkor kerül az ember, ha a maradás, a megállapodás és a birtoklás mellett dönt. Aki maradni akar, az az ôt körülvevô teret belsô térré alakítja, ebben berendezkedik, kiismeri, otthon érzi magát benne. Ezt a teret egyre sûrübbé teszi, és a külvilágtól egyre erôsebben elhatárolja. Valahol mindenki kiépített magának ilyen helyben maradást, és ezt a belsô teret mindenüvé magával viszi. Azért marad meg benne, mert a belsô nem zárja ki teljesen a külsôt. A kitörés amúgy is csak átmeneti felszabadulást jelentene, hiszen ott is hamarosan kiépülne egy zárt belsô tér. E világon valamiképpen mindig belül vagyunk, fogságba vetve, és nem tudunk kijutni. Azon kell tehát lennünk, hogy a belsô térben felfedezzük a minden belsôn kívül esô tartomány transzparenciáját, és ennek érzékelésére törekedjünk; hogy a telített térben és zajban a lárma és a bezártság hiányát éppúgy érzékeljük, mint a távoli csend és üresség jelenlétét; hogya belsô tér folytonos kitöltése közben képesek legyünk olykor fel is hagyni azzal.

[...]

A társadalom azt jelenti: valamin belül sokakkal együtt lenni, miközben mindenki önmagának van; a társadalom nyelv helyett kommunikáció, a csendben is lárma, és nem juthatni ki belôle. Bezártan azonban az ember védtelenül ki van téve az önmagára vonatkozás veszélyeinek, beleértve a bezártságból történô kizáratás gôgjét is.

http://www.c3.hu/~tillmann/forditasok/Bohringer_Kis%E9rletek/ipar.html