A Foucault- birka

...könyvajánló...
olyan könyveket ajánlok, amiknek talált fotókhoz van köze
1. Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland
ez most a legfrissebb. azért olvastam el, mert mostanság sokat emlegették az írót, akinek nemrég jelent meg új könyve magyarul (1Q84)
egészen mást vártam, ezért kelleni fog még pár nap, hogy eldöntsem, szeretni fogom e ezt a könyvet vagy sem, de amúgyis nagyon kevés keleti könyvet olvastam még, ez is olyan volt, mint egy keleti film, valahogy az is jó benne, ami egy nyugatiban nem lenne az


"Gyerekkoromban, biciklivel félórányira tőlünk volt egy tengeri akvárium. Ahogy ez illett az intézményhez,mindig borzongatóan hideg. Néma csend uralkodott benne, melyet csak néha tört meg innen-onnan egy loccsanás. A homályos folyosószögletekben mintha félig halemberek kuksoltak volna visszafojtott lélegzettel. Tonhalak raja keringett a hatalmas medencében, kecsege igyekezett meredek útján felfelé, a nyers húst marcangoló piranják vicsorogtak éles fogaikkal, elektromos ráják villantottak kis lámpásaikkal.
Tömérdek hal volt ott, különböző nevekkel ellátva, más volt rajtuk a pikkely, a kopoltyú. Sokszor már azt se tudtam, minek is annyi hal a világon.
Természetesen bálna nem volt, nyilván nem lehetett volna teljes terjedelmében egy medencébe szorítani, túl nagy volt, hiszen még szétcsapta volna maga körül a tartály falát. Helyette viszont megvolt a múzeumban a cethal fa(llo)sza. Tulajdonképp pótszerként. Így azután fogékony ifjúi korban végig egy bálna hímvesszőt nézegettem az igazi állat helyett. Amikor beleuntam a járkálásba a szűk, hűvös akváriumfolyosókon, kimentem a magas mennyezetű, tágas múzeumi csarnokba, leültem egy pamlagra, és órákig képes voltam elmélázni a cethal fa(llo)sza előtt.
Néha olyan volt, mint egy törpepálma, olykor meg mint egy hatalmas kukoricacső. Kétségtelen: ha nem lett volna kiírva, hogy a "hím bálna szaporítószerve", nincs az az ember, aki magától rájött volna. Inkább egy közép-zsiai sivatagból kiásott műtárgynak látszott. Más volt ez a szerv, mint a magamé, vagy bármi ilyesmi, amit addig láthattam. Valami sajátos, megmagyarázhatatlan szomorúság lengte körül ezt a levágott fa(llo)szt.
Amikor először voltam nővel, utána rögtön ez a hatalmas szerv jutott eszembe. Elszorult a szívem arra gondolva: milyen sorsa is lehetett,milyen tapasztalatokon ment keresztül, míg a múzeum elhagyatott tárolójába érkezett. Éreztem, hogy rajta már az égvilágon semmi nem segíthet. Csakhogy akkor tizenhétéves voltam és nyilván túl fiatal ahhoz, hogy kétségbeessem emiatt. Ezért azután megállapítottam magamban valamit.
Nem vagyunk mi bálnák. Ennyi."


egyébként a sztori aztán egy birkákat ábrázoló fotó körül bontakozik ki, és azon morfondíroztam, hogy vajon melyik lehetett az első ilyen könyv a világon, amiben egy fotó ilyen dramaturgiai elemmé válik, de rájöttem, hogy ezek egy másik postban lesznek majd