Filmajánló - Killer Joe

Londoni ittlétem alatt nem sokszor jöttem ki úgy a moziból, hogy anyám, huhbazzeg! egyetlen egy film jut most hirtelen az eszembe, A próféta. persze sok-sok mindent láttam laptopon vagy projectoron, amik elfelejtették velem éppen, hogy filmet nézek, de a mozi erejét kár is összehasonlítani velük (pláza mozi, jelen esetben). mostanában csak a trailerek alapján döntök, hogy mi az, amire beülnék. korábban még olvasgattam ezt-azt, annak jobban hittem, mint a trailernek. ha a fényképezés jó, akkor már hajlok rá, hogy megnézzem. illetve, ha horror vagy thriller, akkor még az sem nagyon érdekel. csak félni akarok. Killer Joe-nál vmi nagyon laza amerikai parádéra számítottam, tényleg semmi különösre, bár a trailerben már ott van valami őrület, ami miatt gondoltam, elbringázok a helyi moziba. nekem valahogyan mindig kell egy kis idő az amerikai filmekhez, hogy bemelegedjek és bele tudjak feledkezni (hogy elefelejtsem, mekkora is egy szart nézek). itt az volt a furcsa, hogy ez elég hamar megtörtént. nem félóránál, ahogy lenni szokott, hanem negyed óra múlva. ilyen feszességet utoljára a Cohenéktől kaptam, a Nem vénnek való vidékkel. aztán jöttek a tarantinós idézetek, a zenei használattal meg a forgatókönyvvel. aztán mindez addig csúcsosodott, hogy már azon kezdtem el gondolkozni, hogy na ez a rendező azért keményen odatolta magát és addig-addig nyújtozott, amíg a takarója bírta, mert aztán kibuggyant végre ő maga is a sok idézet közül. hát öröm volt nézni. ilyen végjelenetet már régen láttunk, ez mindenképpen filmtörténelem lesz. legalábbis emlegetni fogják. érett humor és nyers erőszakábrázolás keveredik (végre szőrös muffokkal!! mikor láttunk ilyet amcsi filmben?) a színészek lubickolnak, szó szerint! élvezet nézni, ahogy játszanak, mint a német tiszt a Becstelen brigantikban, na itt is megvan ez a feszkó. William Friedkin rendezése, aki az 1973-as Ördögűzővel ajándékozott meg minket.