Filmajánló - Samsara, Baraka, Chronos

Megnéztem a Samsarat. Ron Fricke írta (Mark Madigson-nal együtt, mint ahogyan a Baraka-t is) ill. rendezte és fotózta. olyan ez mintha valami egyszemélyes vlog lenne 70 mm-es filmre fotózva. mindenképpen az év filmje a Killer Joe mellett, ami persze a szórakoztatói vonalon mutatott idén újat.

a szemünk nagyon el van kényeztetve mindenmféle HD kamerák által. sok-sok szép kép, jelenet, pillanat teper le minket ha csak egy kicsit is böngészünk, youtube-ozunk a neten. a Samsarat nézve esik le az embernek, hogy jó jó, de mire ez a színes kavalkád, ha nem látunk mögé koncepciót. 
általánosságban az émelyítően bravúros és jól komponált képekkel az a baj, hogy csak rövid ideig tartó élvezetet okoz. legyen az egy dögös reklám, egy röpke sportjelenet gopro kamerával felvéve, vagy csak egy videóklip vagy akármi. a lényeg manapság a rövidséget pártolja. kevesen veszik a fáradtságot, hogy megnézzenek egy hosszabb lélegzetvételű filmet (ami nem pusztán a szórakozásról, kikapcsolódásról szól). és ilyenkor tulajdonképpen a filmes gondolkodás satnyul de nagyon, a filmes nyelv, az elbeszélés. mert nem műveljük már. hiába a filmes áradat. művelni annyi mint dolgozni vele, és nem csak alkotóként hanem befogadóként is. gondolkozni a képek viszonyán, hogy hogyan találkoznak egymással és hogy mi történik ezeknél a találkozásoknál (szegény Lynchet ezért nem nagyon csípték az utolsó két nagy filmjénél. ott túl sokat kell játszani a képek értelmezési lehetőségeivel, amiben könnyen elveszik az ember. de csak az veszik el, aki nem birja a két órát folyamatosan gondolkodva. itt nincsen végeredmény, csak a te végeredményed.) amikor nem csak esztétikáról beszélünk, hanem etikáról. ("Az etika általános jelentése: Ésszerű, a józan ész alapján meghozott optimális (Az adott lehetőségek közül a legjobbnak ítélt megoldás) és helyes döntés." wiki). tehát a nézőnek valamiről állandóan döntenie kellene film nézés közben (is). hogy ez és ez vajon mit jelenthet stb. de nem akarunk dönteni, csak szórakozni. a könnyed érthetőségek felé megyünk automatikusan, a jól bejáratott általános értelmezési lehetőségeket kultiváljuk, mert erre van idő. munka mellett nehogy már még megnézzek egy 2 és fél órás Tarkovszkijt. inkább bekapcsolom a tévét, mert ott elszórakoztatnak, vagy youtube-os rövideket nézek mert azt még meg tudom rágni. meg inkább elszívok egy spanglit valami sorozathoz. na most ennek nem sok mélységét látom, ami nem is baj, mert mit mond erre az ember. mélység? hát hülye vagy? ennek pont az a lényege, hogy röhögjünk mert ez kurva vicces. egyből veszed a szitukat, tálcán adják a poénokat, a stílusokat.

moziba azért kell menni, hogy ne ezt csináljuk. hogy kiszakadjunk. de nem a mindennapokból. nem, azokból már nem lehet, hanem a internetből. az internet az sokkal rosszabb mint a sivár hétköznap. a sivár hétköznapokon még feltalálta magát az ember, azok emlékezetes napok voltak. az internetnél nincsen felejthetőbb dolog. ezért menjünk moziba. ha pedig nincs pénz mozira, az se baj, mert tulajdonképpen úgysem játszanak jó filmeket. elég ha egy évben egyszer vagy kétszer elmegyünk.

Na ilyen ez a Samsara. ezért érdemes. és hát monitoron az a 70mm-es élmény csak annyira fog lejönni mint akármelyik szaros amcsi effekt. nem lesz különbség. moziban lesz, mert rájövünk, hogy van még szép fotográfia ezen a földön, ami nem tolakodik és tényleg fényből van gyúrva, amit a vetítő lövel ki magából.

gyorsan meg is néztem a Chronost, és a Barakát a youtube-on (tanulmányi célból). a Chronos szar felbontás és hát a Baraka is mozifilm.
a Barakát 3-szor néztem meg anno moziban. emlékszem, mennyire lelkesen beszéltem róla az osztálytársaimnak, de mindenki baszott rá. egyedül mentem el 3-szor.
Aki Kaurismakit is megelőzte nálam a Baraka, tulajdonképpen ez utóbbi volt az első olyan filmes élmémyem, amit nem tudtam szavakba önteni. 16 éves voltam.
azért néztem most meg újra, mert találkozni akartam egy kedves jóbaráttal vagy a volt csajommal, ilyesmi. és hát hasznos volt. látni lehet, hogy mennyit változott a világ 20 év alatt. ha szörnyűlködtünk a kiscsibék látványán, ahogyan dobálják őket stb., akkor a Samsaraban simán padlót fogunk a már sokkal kifinomultabb életrontó gépezetek láttán. vicces volt látni, ahogyan ugyanazon a helyszínen mennyivel kevesebb ember jár felgyorsítva a Barakában mint a Samsaraban. (persze sok más motivum van, ami visszatér). hát mit mondjak, szar van a palacsintában. kurva sokan lettünk ezen a bolygón és az még nem is lenne baj. de hogy ezek az apparátusok mit rontanak az emberen, azt nem nagyon lehet elmondani. a Samsaraban a rendező gyönyörűen helyez el egy szimbolikus szinpadi jelenetet a filmben, az iróasztalos férfit, aki ezt ez egész városi őrületet hivatott mutatni (na azért ne menjünk félre, a város önmagában nem egy rossz valami) ahogyan tulajdonképpen a saját szarát eszi meg, képletesen ugye. nagyon tetszettek ezek a kiugró jelenetek most a Barakában is. ezek azok a pontok, amikor igazán érezhető: itt van valaki, aki neked nagyon el akar mondani valamit képekkel. hogy ezek nem csak szép képek, nem. ezek a képek mi vagyunk. ezek a mi képeink. csináljunk velük, amit akarunk. ébredjünk fel, vagy csak együnk popcornt hozzá.
apropó, popcorn. óriási csöndek voltak a moziban, harapni lehetett a levegőt. többen rá is szóltunk egy ázsiai párra, hogy "excuse me! itt a jó Isten szállt le hozzánk, maradjunk már egy kicsit csöndben." és csönd is lett.

és még valami. van humora is a filmnek.

itt a két filmje  ami lehet mondjuk egy kis training a Samsarahoz. de ne felejtsük, hogy a Samsara egy teljesen kiforrot, kifinomult anyag ami a jelenünkhöz szól.