politika = "a közügyek nyilvános és csoportos vitatása, újjáfogalmazása, értelmezése és a vitelükbe való népi beavatkozás, az állam korlátozása a népakarat által, s annak a nyilvános, tartalmilag korlátlan és folytonos megbeszélése, hogy mi a helyes."
kiemelés innen:
"Miután egész Európában megszűnőben van (Magyarországon pedig már megszűnt) a politika –tehát a közügyek nyilvános és csoportos vitatása, újjáfogalmazása, értelmezése és a vitelükbe való népi beavatkozás, az állam korlátozása a népakarat által, s annak a nyilvános, tartalmilag korlátlan és folytonos megbeszélése, hogy mi a helyes – , a szélsőjobboldali, radikális jobboldali és jobbközép politikai osztály (más nincs) azon sopánkodik, hogy mindent „beborít” és eltorzít „a politika”, pedig az volna a jó, ha mindenki végezné a maga dolgát, a teendőket pedig meghatározná a „szakmaiság” (azaz az adott területen domináns techno/bürokrácia osztatlan hatalma, megföllebbezhetetlen diktátuma és ízlése).
Vonzó küllemű fiatal értelmiségiek arról nyilatkoznak trendi-puhán, hogy „a politika” nem érdekli őket, mocskos dolog, amit így kell magyarra lefordítani: „félek kritizálni a tőkés államot és zsarnoki vezetőit, én jól megvagyok, kösz, mindenki más fulladjon meg, ha meg jön a baj, a legtöbb haverom már »kint van« Londonban meg Berlinben, csá, helóka”, stúdión kívül, mikrofontól távol persze belátják, hogy a 180 (más adatok szerint 260) ezer éhező magyar gyerek, hát, nagyon gáz, meg a fűtetlen, vizes, dohos nyomortanyákon „lakó” szerencsétlen milliók látványa, hát, nyomasztó, és hát ebbe a lepukkant oktatási rendszerbe nem szülünk gyereket, de bocsi, nem érünk rá, annyi menő kulturális program van a lüktető, izgi Budapesten. (Plusz gasztroblog.)"
http://dinamo.blog.hu/2014/10/27/az_uralkodo_osztaly_leveszi_az_alarcot
Monday, October 27, 2014
Politika
Sunday, October 12, 2014
Friday, September 26, 2014
Wednesday, September 24, 2014
Saturday, September 6, 2014
Wednesday, September 3, 2014
Tuesday, August 26, 2014
Wednesday, July 30, 2014
CETLI koszt
Éljenek a fiatalság géniuszai!!. ismertető
Andriska féle refrén éneklés,internet
az új híressévált(skandal!!).
Saturday, July 19, 2014
Thursday, July 17, 2014
Wednesday, July 9, 2014
Monday, July 7, 2014
Friday, July 4, 2014
Thursday, July 3, 2014
Képköznapok1964
Elterveztem, hogy blogolok Szekcső alatt, de mégsem jött össze. Azt hiszem az öregség teszi. Három napig látványosan szenvedtem Szekcsőn. Egyszerűen szenvedtem, hogy mit keresek itt, dolgom lenne otthon, itt meg csinálnom kéne filmet, de nincs ötletem és egyre erősödött ennek a súlya, annyira, hogy törni-zúzni szerettem volna. Kínomban régi tekercseket hívtam elő - jól elszurtam őket. Semmi sem akart sikerülni. A tendencia nem akart múlni. A szerdát gyakorlatilag végigaludtam. Aztán holtpont. Sikerült. Elszakadtam a külvilágtól. Minden megszűnt, ami a filmmel kapcsolatos, pedig még nem is volt volt film. Úgyhogy végülis lett. Kísérleteztem előhívókkal és szerintem a ruszki rugós kamerám rekeszbeállítója kamuzik, mert nagyon sok felvétel förtelmesen alul vagy felülexponált. Így kis csalással digitálisan húztam rajta, elég zajos. Plusz tömörítés során sötétedett is kicsit a képe.
Sunday, June 22, 2014
Meditacio - Vipassana
ma jottem meg a 10 napos Vipassana kurzusrol. gondoltam, most irok gyorsan valamit, kesobb mar ugysem lesz ra erom szerintem. amikor elveszek a mindennapokban ujra. mar most, ahogy jottem vissza a forgatagba.... szinte eszrevetlenul telepszik meg az emberen vmi vedoreteg, mert sok az info az agynak, sok az ember, forgalom stb. szoval mire leultem a gephez a vacsora utan, ugy ereztem magam, mint aki egesz nap csak szexelt es herdalta a spermat ket kezzel. karikas szemek. nagyon faradtnak erzem magam, mint mondjuk egy Kepkoznapok filmes tabor utan. biztos most szakadt ram igazabol minden. Persze mar iszom is az angol teamat, tejjel. kezdek felebredni.
Vipassana infok magyarul itt.
Itt voltam helyileg: Dhamma Dipa. Ez lenyegeben Anglia es Wales hataraban van. Dombos volgyes, nagyon szep zoldovezet, tavol a varos zajatol. szep kuria, szep epuletek, otthonos a legkor egybol, ahogy belepsz. sok epuletegyuttes van, kisebb nagyobb meretekben, elszorva. kulon a ferfiak es kulon a nok. elmeletileg mindenkinek kulon szobat igertek meg a honlapon, aztan itt kiderult szamomra, hogy en szerencses voltam a kulon szobammal, mert sokan egy lakotarssal voltak egy helyen. nem veszes persze, de ez engem azt hiszem elegge visszalokott volna mert eleve ugy keszultem, hogy kulon szobam is lesz. sok felujitasi munkalatok lesznek meg, meg uj epuletek felhuzasa stb. szoval kesobb ez maskeppen lesz itt, gondolom. regen, ahol a lovakat tartottak, most ott kis parcellakban ketszobas ferohelyek vannak. az egesz kurzus, a meghirdetestol a kivitelezesig nagyon profi szervezes, nem lehet egy rossz szavam. igenyes hely, minden nagyon kitalalva elore, latszik, hogy semmit nem biztak a veletlenre es hogy kihasznaltak a hely adottsagait is szepen. van pl egy legelabb 10 perces setaovezet is, kulon a noknek es fefiaknak a fak kozott. kint vagy a termeszetben. szuper volt a kaja (vega) is, a szobak, az informacio osztas (kommunikacio), a szervezes, szoval minden.
igy nez ki a napirend:
04:00 Reggeli ébresztő gong
04:30 - 06:30 Meditáljon a szobájában vagy a meditációs teremben
06:30 - 08:00 Reggeli és pihenő
08:00 - 09:00 CSOPORTOS MEDITÁCIÓ A TEREMBEN
09:00 - 11:00 Meditáljon a teremben vagy a szobájában, a segédtanár instrukciói szerint
11:00 - 12:00 Ebéd
12:00 - 13:00 Pihenő
13:00 - 14:30 Meditáljon a szobájában vagy a meditációs teremben
14:30 - 15:30 CSOPORTOS MEDITÁCIÓ A TEREMBEN
15:30 - 17:00 Meditáljon a teremben vagy a szobájában, a segédtanító instrukciói szerint
17:00 - 18:00 Teaszünet
18:00 - 19:00 CSOPORTOS MEDITÁCIÓ A TEREMBEN
19:00 - 20:15 ELőADÁS A MEDITÁCIÓS TEREMBEN
előadás után 21:00-ig CSOPORTOS MEDITÁCIÓ A TEREMBEN
21:00 Térjen nyugovóra
21:00 - 21:30 A meditációs teremben kérdéseket lehet feltenni a segédtanárnak
22:00 Villanyoltás
a reggeli mindig ugyanaz volt, de nagyon valasztekos (zabpelyhek, fott zab, kulonfele - szezam, mogyoro - vajak, mez, gyumolcsok, teak, stb. stb.) ebedre mindig kitettek magukert, hogy ne legyen unalmas. amit eszrevettem egybol, hogy hagyma az nincs a teriteken. a Krishnasoknal is ez van, ott sem esznek, az vmi bunos dolog ott (a hushoz kozeli), itt nem tudom, mi lehet, de nem volt, az tuti. talan ez volt az elso 10 nap hagyma nelkul az eletemben. nem hianyzott egyebkent, semmi nem hianyzott, nem is jarattam az agyam soha semmin, hogy valaminek maskeppen kene lennie. orultem, hogy ott lehetek es hat ingyen vegeredmenyben. de mondom, regen ettem ilyen jokat es sosem voltam faradt a kajalas miatt. nem huzott le.
na most megprobalok rovid lenni, mert igy sosem erek a vegere, ha ilyen tortenetmeselosre veszem.
nehez volt. fel kell ra keszulni. az ember egy ido utan el akar menekulni. de pont ez benne a jo. termeszetesen mindenkire maskeppen hat ez a technika, nincs ket egyforma elmeny. ezert is van beszedtilalom. 10 napig nem beszelhetsz senkihez csak a tanarhoz ha van vmi kerdesed a technikaval kapcsolatban.
soha ne keverj ket kulonfele meditacios techikat (amit mashonnan hoztal), az nem jo es rosszul is elsulhet. kovesd mindig a megfelelo utmutast es tarts ki amellett es legyel nagyon turelmes. nekem nehez volt elszakadnom a mar tobb mint negy es fel eve naponta gyakorolt Transzcendentalis Meditaciotol. a tudat onkentelenul elkezdi hasonlitgatni egymashoz a dolgokat, ami ebben az esetben nem jo. mert ez egesz csak egy intelektualis jatek lesz es nem maradunk meg a az adott gyakorlatnal. szerencsere mar az elso nap ez kibukott szoval le tudtam allitani.
az eloadasok videorol mentek. ez volt az egyetlen kiabrandito dolog vegeredmenyben, meg az, hogy eleg sok penzeket kernek a kulonfele hanganyagokert, videokert stb. a kurzus vegen, ha eppen valamit megkivannal otthonra is. de abszolut nem penzkozpontuak amugy, latszik, hogy a penzt jol kezelik, es az onkentesseg a lenyeg es az uzenet az az, hogy ezt ingyen adni az embereknek. ez eleg nagy hivoszo manapsag, bar azert gondoljuk meg ketzer, hova megyunk, szoval ne kezeljuk annyira egyszeruen a dolgot, mert tenyleg elegge probaratevo 10 nap ez.
Goenka a tanitomester, aki tavaly szeptemberben halt meg. nagyon elvezetes volt nezni es hallgatni ot. kb 80%-ban ugyan tisztaban voltam ezekkel a dolgokkal (Hamvas es Osho nelkul ugyan hol lennenk mi itt nyugaton? Hamvas elsokent kototte ossze keletet a nyugattal es csinalt egy csodalatos oszhangot, megmutatva, hogy az igazsag az egy es hogy kulonbozo hagyomanyok kulonbozo modszerekkel adtak hangot a kinyilatkoztatasnak. Osho-t pedig hiaba fujjak, mondjatok meg egy keleti figurat, aki ennyire a melyere latott volna a nyugati gondolkozasunknak. nyugatrol keletre menni nagyon konnyu (mindig is voltak, akik ezt tettek), na de visszafele...az szamomra egy nagyobb lepes valahogy.)
a lenyeg a tapasztalat. oh, hat lehet e Hamvast kihagyni megint? "Minél több a tanulás, annál nagyobb a tudatlanság. Minél több a tapasztalat, annál nagyobb az ártatlanság." talan ezzel foglalnam ossze az egesz kurzust roviden.
10 napra ott vagy, hogy megtapasztald a testedet, a legzesedet es a test kolonfele reakcioit, ahogy csak ulsz es nem csinalsz semmit. az erzekek kb 3-4 nap alatt nagyon kielesednek. sokan kepesek voltak a szunetekben hosszasan szemlelni valami viragot vagy kavicsot vagy akarmit. az illatokkal, izekkel es hangokkal ugyanez, csupa elet minden korulotted mert erzekenyebb leszel mindenre egy ido utan. tulajdonkeppen Eckhart Tolle elmenyei koszonnek vissza, amikor az ongyotro fajdalom valahogy kiviragzik, ha nem szaladsz el magad elol. es hat nem szaladsz el mert ugyan hova szaladnal. nem erdemes.
szerintem minden ep eszu embernek megfordul a fejeben az, hogy hova kerultem, mire jottem en el?
Goenka minden ilyen jellegu kerdesre is megfelel. minden nap bo egy ora videovetites tole nagyon nagy kincs volt abban a csondovezetben. abban a csondben sokkal jobban is beledhatolnak a szavak. nem tudom, hogy Magyarorszagon ezt hogyan oldjak meg. remelem, felirattal. hangalamondassal szerintem elveszik a lenyeg. akkor nem tudod ugy kovetni a szemelyes megnyilvanulasait mert rajta lesz egy folos reteg.
egyebkent az utolso ket napon mar nekem is sok volt belole, mint ahogy egy ujzelandi srac mondta, hogy neki vegig sok volt. ot nem erdekelte az a sok budhista extrainfo ami kerlelhetetlenul hozzacsapodik ehhez az amugy minden vallastol fuggetlen technikahoz. en kivancsi voltam mert idokozben rajottem, hogy szeretem en az ilyen intellektualis jatekokat olykor, ha tanitokrol van szo, hiszen vilag eletemben mast sem olvastam csak ilyeneket, mert ezek erdekeltek. Meg a Lynchtol is az erdekelt, meg az osszes rendezotol, hogy milyen tapasztalatokat szereztek forgatas soran, mert nagyon kivancsi voltam, hogyan csinaljak a filmjeiket. szoval engem valahogy mindig is a tapasztalati aspektus erdekelt a kulonbozo dolgokban (filmkeszites, zene, moral, eletvezetes). a tanitok meg ugye attol tanitok, hogy a sajat tapasztalatukbol beszelnek (a Feldmar is pl. ) es ehhez csak egy tokeletes kiegeszules az, hogy intellektualisan is a helyukon vannak. de nem kell ahhoz intellektualisan a helyunkon lenni, hogy megpatasztaljuk Istent vagy az Igazsagot vagy a SZeretetet vagy az Egyseg-tudatot, Nirvanat stb., nevezzuk barminek, amit egy vegso esszencianak gondolunk). a tapsztalat mindig a belso megfigyelesen alapul. amikor a tudatunkat egyszeruen csak magunkra iranyitjuk es csak szemleljuk magunkat anelkul, hogy valamihez ragaszkodnank vagy vmivel azonosulnank.
Hamvas: "A kísértés: kifelé fordulni." a gyonyornek nem szabad felulirnia a fajdalmat. semlegesnek kell maradni. de inkabb azt mondom amit Hamvas, hogy hunek kell maradni. nekem ez a huseg. hogy barmilyen nehezseg is jon az eletben, azt el kell fogadni (ezt emeli ki Tolle is mostansag, a jelen pillanatnak az elfogadasat) es nem reagalni ra, mert akkor maris osszekeveredsz vele es lehuz magaval (azonosulas). ez az elfogadas rettenetesen nehez, mert ki kell birni a fadalmat ugy hogy kozben nem mozdulunk. es hat lenyegeben ez tortenik akkor is ha csak ulsz, napi 10 orat.
a fajdalom mindig megtalal valahogy.
eleinte 10 percenkent muszaj volt pozt valtanom, mert nem birtam tovabb. a vege fele mar birtam 45 perceket, egyszer-ketszer egy-egy orat is, de akkor mar nyuszitettem belul es leizzadtam. a hatammal mar nem volt baj egy ido utan, 3 kis szivaccsal a seggem alatt azt ki tudtam cselezni, de a labamba annal inkabb beleszallt. vicces volt latni, hogy mindenki latvanyosan szenved, keves kivetel volt. amikor jott a szunet, megindultunk kifele, az elso napokban mint valami oregek otthonabol valo kibicegeskent, kesobb aztan fejlodtunk. mu-setak, a legkulonfelebb test gyakorlatok kovetkeztek, ulve allva, ugralva stb., csak hogy 5-10 perc szunet utan legyen eronk ujra egy 2 orat megulni a seggunkon es persze rendesen csinalni a gyakorlatokat, fokuszalva.
katonai kikepzes. eroszakos testneveles ora. intenziv edzes sportoloknak. ilyenek jutottak eszembe, meg az ahogyan alt iskolaskent anyam nyomasara vmi sportot kellett uznom. de utaltam, rettesetesen utaltam. nem vagyok sportos, nem szeretem a testemet kitenni ilyen kepzeseknek lenyegeben. nem motival. valakit igen. ezert mondja Osho, hogy probalj ki minel tobb technikat es csinald azt legalabb 3 napig. ha mukodik es rad van szabva, akkor azt vegulis erezni fogod egybol, es maradj meg annal. ha vmi mukodik akkor attol a pillanattol mas ember lettel es mar sosem leszel a regi. nalam ez tortent a TM alatt.
ketszer nem tudom elvesziteni a szuzessegemet, ugy latszik.
Goenka szerint van 3 fajta meditacio: verbalis (mantra, lasd pl: TM), vizualis (amikor elkepzelsz vmit) meg ez a Vipassana. az elso ketto az jo meg fasza de nem visz le a tudat gyokereig. csak a Vipassana csinalja ezt az elmenyt mert puszta tapasztalason alapszik az egesz (persze ezt azert megsem lehet elmondani, teszem hozza, mert akkor nem kene annyit beszelni a Sankararol meg a karmarol meg sok-sok egyeb dologrol, hanem akkor csak figyeljunk a gyakorlatra, azt meglatjuk mi lesz).
aztan megis ha nem lettek volna ezek a videok minden egyes nap vegen, akkor azt hiszem en lennek az, aki azt mondana, hogy ez maga a tiszta pokol. Goenka gondolati vezetese es humora es stilusanak hianya miatt elviselhetetlen teher lettem volna magamnak, mondjuk ki. azt mondja, hogy altalaban a 2-ik ill a 6-ik nap a legnehezebb. a masodik azert mert ott kapcsolsz, hogy baszki ez nem jatek. a hatodik meg gondolom azert mert (errol nem beszelt ha jol emlekszem) akkor mar 3 napja gyakorlod a Vipassanat es hat attol is be lehet sokalni, nah. es akkor bejon a tudat, hogy "meg 4 nap azon kivul! nem, azt nem birom!"
az elso harom napon csakis a legzesedre figyelsz, az orrod koruli teruletre csak (ez idovel szukul, ahogy egyre kisebb teruletre figyelsz, az orrcimpad es a felso ajak kozti teruletre). a 4-ik napon jon a Vipassana technika, amikor is a mar igy elore kielezett (kihegyezett) tudattal elkezded a testedet korbepasztazni, megfigyelni.
ennyi.
es most nem erzem, hogy lelottem a poent, mert mindez amit itt irkalok az csak egy ilyen intellektualis jatek, ezt meg kell tapasztalni. ulj le es figyelj a legzesdre 3 napig. ezt kar tovabb ragozni. ne cigizz, ne igyal kavet, teat, ne egyel hust, ebed utan mar ne egyel semmit (csak ket gyumolcsot) stb stb. szoval ezekbol all ossze az egesz.
amikor jott a Vipassana resz, az nekem olyan volt mint valami hithu poganynak a nem kivant megkeresztelkedes. rendesen leizzadtam, a fajdalomtol mar ulni sem birtam nyugodtan, egy percig sem talan.
a segito tanar szerint ez olyan, hogy mindenki maskent reagal ra. valaki siman vegig uli, valaki vegig szenved es izeg-mozog az egesz 10 nap alatt.
ez utan a pont utan tulajdonkeppen en nem tudok beszamolni jelentosegteljes elmenyekrol. az igazan intenziv elmeny nekem vhogy ez az elso 3 nap alatt jott, amikor egyszer csak azt vettem eszre, hogy elkapott vmi "flow", ahogy figyeltem a legzesemet (azt hiszem a 3-ik napon volt ez, de lehet, a masodikon). egy feloran keresztul mintha feluleemelkedtem volna magamon es folyamatosan tudtam a legzesemre figyelni, azaz inkabb en voltam a legzes. es nem volt semmi fajdalmam az alatt a fel ora alatt, ami nagy dolog szamomra vhogy. az idosebb (visszajaro) diakoktol azt kerdeztek a 2-ik, 3-ik napon, hogy ha mar egy percig tudod figyelni a legzesedet akkor stb. stb. szoval ez vmi nagy kiugrasom volt ott akkor (de persze ennek aztan tenyleg semmi jelentosege a Vipassana szempontjabol). nem is mondtam senkinek. jah igen, mindig oda kell menni a tanarhoz a nap egy bizonyos szakaban, minden masnap talan. en volt, hogy nem is akartam, mert nem akartam beszelni (ilyenkor egy par szo mindig elhagyta az ajkadat, ahogy ott suttogtunk a teremben elol, kozel ulve a tanarhoz). nem volt nekem kedvem beszamolni de neha jol jott azert mert voltak egy ket rovid kerdesem. szoval ezek ilyen kotelezo dolgok, ugy latszik. nagyon odafigyelnek, hogy jol gyakorold, hogy ne menj felre.
a 10-ik nap az maga a felszabadulas mivelhogy a 9-ik napig szol a komoly munka lenyegeben. a 10-ik napon is zajlik a meditacio csak nagyobb szunetekkel es ami a lenyeg: feloldjak a beszed tilalmat (angolul azert ez jobban hangzik: noble silence - nemes csond). na most ez a feloldas ez olyan mint ahogy a cunami megindul, vagy mint a kis holabda a hegy tetejerol. valakinel egybol betor a gat es elsirja magat. egy bacsi hangosan zokogott amikor meghajolt a feloldas elotti utolso meditacio vegeztevel. akkor meg nem is ertettem, miert. nem is akartam en megszolalni meg csevegni, egyaltalan nem ereztem szugseget. aztan muszaj volt szoba elegyednem az ebednel az asztalnal, mert ezek az angolok azert tarsalgasban nagyon ott vannak, azt meg kell hagyni. eloszor nagyon sokat dadogtam, ugy mint regen. ugy latszik nekem ez az alap nyelvem, a dadogas es nyuszoges, mint ahogyan azt Jeles Andras mondta egyszer magarol. alt iskolas koromban sokat dadogtam de egyszer ramformedt a tanar es megszegyenitett mindenki elott es onnantol kezdve muszaj volt eltitkoljam, hogy en pedig dadogok. onnantol ez nekem egy egeto kin lett, egy szegyenvolt es nem akartam megegyszer megszegyenulni. a megszegyenules az magunk elott tortenik mindig csak ezt egy gyerek meg nem tudhatja.
de lassan- lassan kezdtem eledezni. de meg mielott ez megindult volna, hogy szoltam volna a masikhoz, elotte csak bujtam az emberek elol, nem tudtam mar hova menekulni. aztan kimentem egy kis tisztasra, es akkorra mar mindenki boldogan es hangosan kacagott es meselt es meselt, es en akkor leultem egy padra es elkezdtem sirni. es ott voltam O elotte, es ereztem, hogy gyarlo vagyok es ereztem, hogy kegyelmet kapok es akkor szerettem ezt az eletet, ugy ahogyan volt. mintha a Joisten probara tett volna, mintha vmi bortonbol kijottem volna a szabadra. a sajat magam bortonebol.
(hunek maradni....) a siras mintha a megbocsajtas jele lenne. megbocsajtasz magadnak....mert erzed, hogy valaki mas mar megbocsajott neked, valami nagyobb ero.
aztan mentem az ebedlobe es egybol repultek felem a sztorik es hangosan nevettunk es az a kb. 140 ember, ferfiak es nok csak csiviteltek es orultek egymasnak es annak, hogy elnek. az egyik srac a 4-ik napon haza akart rohanni innen, a masiknak a fasza kezdett ell nagyon fajni, egni. a harmadik azt meselte, hogy hallott valakit a wc-ben a sajat urulekehez beszelni ("i told you...") stb. stb. ilyen es ehhez hasonlo vicces tortenetek. aztan ezek utan szepen lassan mar tudtunk komolyan is beszelni arrol hogy ki mit elt at es sok mindenre ra is jottem egy-egy ilyen beszelgetes reven. talalkoztam egy nagyon jo fej uj zelandi sraccal, vele egy hullamhosszra tudtam hangolodni.
a 10-ik napi feloldast azert csinaljak, hogy ne legyen nagyon nagy sokk visszamenni a hetkoznapi eletbe hirtelen (a csondbol). igy is azert kapkodtam a fejem, amikor a busz lassan kezdett bekuszni a varosba, ahogy utaztunk visszafele. aztan mar egyre inkabb egyedul akartam lenni. sok volt ez a cseveges es beszelgetes, hianyzott a szemelyes terem megint.
a Vipassana technika arra tanit meg, hogy a sajat testunk kereten belul ott van a vilagmindenseg es hogy a szenvtelen megfigyeles altal (hogy milyen testi erzetunk tamad, benyomasunk a borfeluleten vagy annal melyebben) nem ragaszkodunk a gyonyor erzetekhez, hanem ravesszuk (igen, itt erzem a lenyegi elemet: meg kell eroszakold magadat tulajdonkeppen) a tudatunkat a megtapasztalas elmenyere, arra a megtapasztalasra, ami azt mutatja meg, hogy minden mulando, hogy minden elmulik. hogy ha orulsz es boldog vagy, akkor ne ragaszkodj hozza (pl: a szerelembol ne csinalj hazassagot csak azert, hogy megtartsd a masikat, hogy bezard azt a friss szellot egy dobozba es megold) es ha szenvedsz, akkor nezz szembe a szenvedeseddel (fajdalom), nezz a kozepebe es bontsd ki azt.
eberseg (Hamvas), kitartas (huseg), szenvtelenseg (hogy elkeruljuk az azonosulast, a folosleges reakciot). ez nem azt jelenti, hogy ulunk mint a zoldseg es hogy barki felaprithat bennunket (Goenka), hanem ellenkezoleg: szeretettel es odaadassal tudjam a dolgokat kezelni.
de hogy valami prozaival zarjam, boruljunk le Kundera nagysaga elott (A nevetes es felejtes konyve). talan a 7-ik naptol kezdve bejon egy uj dolog: haromszor egy nap 1 orat ugy kell ulnod, hogy nem mozdulsz meg (se kez, se lab, nem nyitod ki a szemed). szoval ez egy ilyen komoly ulesi fazis, ami direkt ezt a celt szolgalja, hogy akkor abban az oraban vedd komolyabban a meditaciot. nem nekem valo feladat volt, mondanom sem kell.
de nem is ez a lenyeg. ahogy belekezdunk ebbe a feladatba a nap kozepen, nagy nekikeszulodessel, mar mindenki kezd lenyugodni a kezdeti feszkelodes utan, amikor eppenhogy beall a csond....akkor egyszer csak valakinek a gyomra az elso sorokbol (egy ferfinak) jo hosszan megszolal es kelloen hangosan. semmi meglepo. gyomorcsikaras, hallottunk mar sok ilyet elotte. de valaki hirtelen felkuncog jobbrol, csak egy rovid nyikkanas erejeig. kis szunet, majd balrol jon a visszhang, aki a jol ismert hangot adja ki magabol megint, az a bizonyos torokhang, amikor a visszaszoritott levego egyszercsak muszaj, hogy kipreselodjon valahogy, amikor az egesz gyomor megrandul folfele. aztan hirtelen mogulem is megszolal, majd egyre tobben probaljak visszatartani a gyermeki nevetest, azt a jol ismert nevetest, amit meg altalanos iskolas korunkbol konnyen eloidezhetunk. amikor nem szabad nevetni, mert csondbe kell maradni, de hat azt nem lehet kibirni...sehogyse lehet. es ahogy igy terjed ez a kuncogas korulottem, mint egy virus, jott es elragadott engem is es ugyanugy becsukott szemmel elkezdtem kuncogni es vissztartani a kirobbano oruletet. es hallottam, ahogyan a noi reszlegbol csak a csond aramlik, erezni lehetett, hogy a nok azok hallgatnak, es figyelnek, nagyon figyelnek, hogy ebbol mi lesz, hogy ki es mi allitja meg ezt a jarvanyt. mar erezeni kezdtem, hogy ebbol egy gigagntikus oriasi egyutt-rohoges lesz, ami hiszterikus is tud lenni.
nagyon sajnalom, hogy ez nem igy tortent, meg kell mondjam. a tanito kb egy fel perc utan erelyesen megszolalt: "ha nem birod abbahagyni, akkor hagyd el a termet!" nah, hat az igazi pokol ekkor jott elo, mert ilyen erot en mar regen kellett, hogy megregulazzak (kesobbi beszamolok szerint a tarsaimnak pl erosen bele kellett harapniuk az ajkukba, hogy abba tudjak hagyni). ez a tanari raszolas a gyerekekre, ez sok mindent elohozott belolem. hogy mekkora pofont kaptam a Tari Laciotol, a technika tanartol alt suliban, amikor nem birtam abbahagyni a kuncogast, es hogy a foldre terultem tole, majd bogni kezdtem. elohozta azt, hogy hat nem fura, hogy a kisordog a fiukban van meg inkabb mint a lanyokban? hogy ott a ferfi tudatban az a bizonyos "enke" (Karinthy) hogyan piszkalja a nyugodtsagra torekvest. hogy a nok inkabb elnek a testukben mint a ferfiak (de most itt az ido, hogy a ferfi is a testeben eljen inkabb, ne a tudataban es hogy a noknek is fel kell tudniuk kacagni hamarosan). es hat elohozta Kunderat, aki a szent es profan mesteri abrazoloja. pontosan az ilyen szituaciok szeretetteli meseloje.
de szerettem Kunderat abban a pillanatban, edes Istenem de szerettem ot.
PS:
Vipassana kurzust egyszer egy evben meg kell csinalni, ha komolyan akarod venni.
reggel egy orat es este egy orat kell gyakorolnod, ha komolyan akarod venni.
egyaltalan nem vagyok meg benne biztos, hogy komolyan akarom venni. ma mar nem csinalok semmit, faradt vagyok es iras kozben kulonben is figyeltem a seggemben levo fajdalomra, szoval mara letudtam. es meg akarom nezni a Game Of Thrones kihagyott reszeit. szoval engedek az ordognek.
egyebkent tortent egy furcsa dolog a kurzus alatt. egyszer remalmom volt: egy feka kisracot oltem meg aki seggberugott az utcan es ezt annyira megalazonak ereztem, hogy nekimentem. o olyan kismereture zsugorodott mint a cigarettam es rendesen be is volt tekerve a cigimbe mar es jol ra is gyujtottam es tudtam, hogy ott eg benne elevenen. ekkor felriadtam, a felso testem felig mintha le lett volna zsibbadva de ami a legfurcsabb, hogy abban a pillanatban, ahogy felebredtem, a tudatom maris ugrott a fajdalmas pontokhoz a testemen egybol elkezdte szenvtelenul szemlelni, mint valami orvos: "na nezzuk csak, hol faj. itt vagy itt? ha itt megnyomom?"
majd az ido megmutatja, mi is volt ez. ajanlom mindenkinek, mert ez egy tisztito eljaras es sokat lehet belole tanulni. oke, nem tanulni hanem: tapasztalni.
Monday, June 16, 2014
Thursday, May 22, 2014
Wednesday, May 21, 2014
Politika Cost
"Minden embernek többféle identitása van. [...] van poltikai indentitása is. Minden normális embernek, aki reflektál a körülötte levő dolgokra. Mindenki politizál, mindenki kilép a magánszférájából és közügyeivel valamilyen szinten mégiscsak foglalkozik. És vannak olyanok, akik ezt profi módon csinálják. Abban az értelmeben, hogy hivatásszerűen. Tehát nem jól vagy rosszul [...]. Minden állampolgárra rádumálnám azt, hogy ezt csinálja. Nem azt, hogy legyen parlamenti képviselő, hanem hogy minél inkább a politikával, a közös ügyekkel foglalatoskodjon. Tehát törödjön vele, beszéljen róla, menjen ki, a testével vegyen részt ezekben a dolgokban. Ahogy Arisztotelész mondta: "A politika a szabadság terepe". Erre a terepre menjen ki, saját érdekeit képviselje. [...] Minden emberben van politikus, aki ezt próbálja magától eltolni az félreérti saját magát. [...] Tessék ezt komolyan venni. Ne csak úgy átabotában politizáljunk és szídjuk a kormányt, meg a végrehajtó hatalmat, meg a nemtommit és mutogassunk fölfelé, hanem tessék nekünk résztvenni saját életünk szervezésében. Az lenne jó, hogy amikor az emberek politikára gondolnak, akkor nem hatalmi harcokra gondolnának CSAK. Ezt próbáltam valami módon megírni. [...] Mindenki felelős." (interjú Kukorelly Endrével az Országházi divatok című könyve kapcsán. Kossuth Rádió 2014. május 11. Irodalmi Újság című műsor)
Tuesday, May 13, 2014
Saturday, May 10, 2014
Samata és vipassana meditációról
"Buddha sok különféle meditációt és meditációs módszert tanított. Mindezeket két csoportra lehet osztani: az egyik a siné (szkt. samata), ami a tudat összpontosítása, lenyugtatása, a másik pedig a mély felismerés meditációja (szkt. vipasjána, tib. laktong), ami valójában tudatunk természetének felismerése. Ez a kettő összetartozik – és ez a buddhizmus különlegessége. Mindkettőre szükségünk van. A kettőnek megvan a maga sorrendje, de mi persze azonnal az „igazival” szeretnénk kezdeni, a tudat természetének felismerésével." https://sites.google.com/site/buddhizmusma/tan%C3%ADt%C3%A1sok/sine
Tuesday, April 22, 2014
Egy jó kis sorozat
Nem vagyok egy sorozatzabáló, de időnként megnézek ezt-azt, ezért nincs nagyon összehasonlítási alapom. De mindenki a sorozatokról beszél és arról is, hogy az elmúlt 5-10 évben nagy minőségi változáson ment át ez a műfaj. Nem moziba járunk, hanem sorozatokat nézünk. Az elmúlt években láttam egy-két jó dolgot, de a sorozat forma egy kicsit mindig idegesített, sokszor hagytam félbe, untam, elfogyott a türelmem, az adagolás, mint a drog, hogy meg akard nézni a következőt, ez sokszor felbaszott. A True detective egy igen jól sikerült darab, filmes csemege, már a főcím is nagyon szép munka :). A tetovált lány főcíme testszett még ennyire. Ajánlom mindenkinek!
Thursday, April 17, 2014
Friday, April 4, 2014
Funk Cost - The New Mastersound
jaj, hat nem is tudom, hogy voltam e ilyen jo koncerten valaha, ami raadasul funky is...egy kis klubban leptek fel kb 100 embernek jatszottak. levitte a fejemet a funky...
talaltam egy tavalyi koncertefelvetelt, ami nem annyira regi. Spotify-on egyebkent fent van az uj album is.
Monday, March 31, 2014
Thursday, March 27, 2014
Friday, March 14, 2014
Friday, March 7, 2014
Juhúú rovat
26 liter
2/3 rész őszibarack
1/3 rész szilva
fura arány, a szilva keserűvé teszi, de nagyon jól áll neki, nem könnyű, de nem is olyan nehéz szesz. és mégiscsak a család első pálinkája :)
természetesen adózott termék, származási igazolással!
na londonba' ilyen nincs, mi? hát gyere érte!
Wednesday, March 5, 2014
Képköznapok 11
2014.06.22-28. Dunaszekcső
Készíts animációs filmet!
További részletek nemsokára...
Tuesday, March 4, 2014
Saturday, March 1, 2014
"My Mickey Horror"
...ezt találtam, és a My horror jutott róla eszembe
... de szép kísérőfilm lenne a Jöjj és láss előtt is...
Monday, February 24, 2014
Sunday, February 23, 2014
Super8 Cost
Kaptam ma a Marcitól egy Nizo 801-est, már rég szemeztem vele a bolhán, de nem alkudtam sikeresen. Meg is szidott. Aztán azt mondta végülis nagyon olcsón vette meg. Gyönyörű gép, kézben fogni is szuper, minden köbmilliméterében van anyag. Várom, hogy felavassam végre.
Sunday, February 16, 2014
Friday, February 14, 2014
Thursday, February 6, 2014
Ez van ma
Élhetetlen ország lettünk. Vajon mikor kezdik elvinni az embereket? Mikor kezdődnek a tömegesen koncepciós perek. Zsarolás, megfélemlítés, besúgás stb. Nem volt ez olyan régen. Az orosz haveroknál ma is ebben a szellemiségben zajlik a mindennapi élet. A békemenet és a reménytelenség elvette az emberek kedvét az utcára vonulástól. Azt a téves képzetet teremtve, hogy ők többen vannak, pedig még a statisztikai adatok is azt mutatják, hogy az elégedetlenek száma nagyobb. De mit számít a létszám, nem ez fontos, hanem hogy elfogadjuk egymást, hogy mindenkinek joga legyen beleszólni közös ügyeinkbe. Hogy legyen demokrácia végre. Ami a rendszerváltás óta képtelen volt megszületni. A fidesz úgy döntött ha nem megy, alapozzunk inkább a régi reflexekre, mielőtt még kipusztulna a társadalomból. A kisember azt mondja, én mindig rosszul éltem, mindig szegény voltam, ezek engem mindig is leszartak. Hát akkor nem mindegy hogy melyik van ott. És hát persze van ebben valami. A probléma gyökere nem a mindenkori országvezetők tevékenységében rejlik, ez csak fenntartja a passzivitás állapotát, a nem szól szám nem fáj fejemet, az uram és parancsolómat, az elnyomó, hatalmi struktúrákat, az új feudalizmust, a hűbérurak rendszerét. A nép, a nemzet nem akar eléggé változni, változtatni, nem akar felelősséget vállalni, a jég hátán is megél, ha kell. Az előző kormány ideje alatt jobban éltünk, nem jól, de jobban. És Bajnai alatt igen is voltak biztató jelek, amit például Matolcsy is üdvözölt. Ami most lett, az nem a válságból és nemis az mszp pazarló tevékenységéből lett, ezt már a fidesz hozta össze. A fél országnak megoldhatatlan nehézséget okoz a mindennapi megélhetés. A Fidesz kb. 10 éve kezdte el az ország kettészakítását, megosztását. Amit az mszp is meglovagolt időnként. Ez mára odáig fajult, hogy az számít ma magyar embernek, aki velük van, aki pedig nem, az az ellenség, akitől meg kell védeni az országot, meg kell védeni az igaz magyar embereket. A nyugat bérence, az unio rabszolgája, de legalábbis hazaáruló. Az egyik legmegalázóbb dolog, amikor az embert a nemzeti hovatartozásától akarják megfosztani. Én nem vagyok magyar?
Monday, February 3, 2014
Friday, January 31, 2014
Kodály Method egészestés
Mint azt talán eddig is tudtátok, a Kodály Method mindig is önfinanszírozott projekt volt, amit nem az anyagi haszonszerzés céljából indítottuk. Elsődleges szándékunk az volt, hogy a magyar könnyűzenéről olyan videósorozatot készítsünk, ami mindenkinek- nekünk is - örömet okozhat és esetleg hozzáad valamit mai zenei és vizuális kultúránkhoz. Kevésbé nagyképűbben fogalmazva: szeretetből és lelkesedésből csináltuk, mert volt kedvünk hozzá, és ezt ti is megháláltátok. Az is feltűnhetett, hogy ez a kezdeti lendület az elmúlt évben alábbhagyott, a videók elmaradoztak. Részben azért, mert sok más munka is lekötötte a figyelmünket, másrészt nehézségeink támadtak a videók finanszírozásával. Idén nyáron szeretnénk új lendületet venni, és készíteni egy egész estés dokumentumfilmet a Balaton körül. A filmben turnészerűen végigjárnánk a Balaton sok kedvelt, jellegzetes zugát: szabadstrandokat, kis templomokat, lángosozókat, fesztiválokat, mezőket, dombokat, satöbbi. Utunk során a magyar könnyűzene számtalan műfajának képviselőjével – a kedvenceitekkel – találkoznánk, beszélgetnénk és együtt zenélnénk. Így egy Kodály Method-videókkal tagolt, izgalmas “zenei film” lenne a végeredmény, amely amellett, hogy közelebb hozza ezeket a zenészeket hozzánk, fontos lenyomata lehet a mai magyar könnyűzenei életnek. A Kodály Method egyik legnagyobb értéke, hogy egy alulról szerveződő, önálló projekt tudott maradni, ahol az alkotók, a zenészek, és a közönség egy egységet alkotnak. Ahhoz, hogy ez folytatódhasson, most szükségünk van rátok! Ennek a filmnek a létrejöttére gyűjtünk most közösségi finanszírozás (crowd funding) formájában. Idehaza még nem sokan tudtak sikeresen e módon pénzt gyűjteni, de hiszünk benne (bennetek), hogy nekünk sikerühet. Nem adományokat gyűjtünk ugyanis az Indiegogo-oldalunkon, hanem kvázi előre árulunk mozijegyeket és egyéb tárgyi vagy eszmei értékeket. Tehát ha támogatod ezt a filmet egy bizonyos összeggel, akkor garantálni tudunk neked bizonyos ellenszolgáltatásokat a befektetett pénzedért cserébe (pl. meghívó a premierre és buliba, póló stb.). Indiegogo-oldalunkon minden további részletet megtaláltok: http://www.indiegogo.com/projects/balaton-method Egyúttal fogadjátok szeretettel ezt a kis rövid videót amit ennek promotálására forgattunk, és amelyben olyan zenekarok tagjai segédkeztek, mint a az Elefánt, a Turbo, az Óriás, a Supernem vagy a Shell Beach. (És igen, mindez egyúttal egy Akela-hommage is.) http://www.youtube.com/watch?v=WKC_xvBpXlI Támogatásotokat előre is köszönjük - és természetesen minden ötletet, a filmmel vagy a finanszírozással kapcsolatos tanácsot örömmel veszünk! a Kodály Method stáb
Thursday, January 30, 2014
Egy nyugdíjas bácsi digitális fotózással kapcsolatos oktatóanyagai
csodálnivaló, ajánlom a "A honlap létrejöttének körülményei" résszel kezdeni és itt egy korábbi tanfolyammal kapcsolatos küzdelmeibe tekinthetünk bele
Fűzfilm
Retextilnek dolgozom egy pályázat kapcsán, íme az első filmecske, elméletileg lesz még 3-4 belőle különféle termékekről.
Wednesday, January 29, 2014
Friday, January 24, 2014
Thursday, January 16, 2014
Novella Cost
Krasznahorkai László
Herman, a vadõr
(Elsõ szövegváltozat)
A megbízás – noha titokban pontosan erre számított, azzal a lappangó félelemmel együtt, hogy nyugdíjba vonulásával megkockáztatja az ítéletet: többé nincsen szükségük rá – végsõ soron váratlanul érte, mondhatni készületlenül, mert annak idején, midõn mellõzve minden fölösleges formaságot, egyszerû szavakkal megköszönte „a vadgazdálkodási szakemberek bizalmát", és elfogadta a felhatalmazást, szinte megrettent, mint aki túl könnyedén, majdhogynem akadálytalanul, mindenfajta küzdelem nélkül ér célt, hisz voltaképpen nem csupán „titokban" és nemcsak hogy „számított" erre, de kifejezetten ez állt tervei középpontjában, amikor évekkel ezelõtt elõször fordult meg a fejében, hogy nyugdíjba megy, amitõl mindaddig „ostoba utasítások, szabályozók és rendeletek miatt visszafojtott képességei gáttalan kibontakozásához feltétlen szükséges" valódi szabadságot és valamelyes korlátlanságot remélt. Abban természetesen, mint utóbb maga is megállapította, nem volt semmi meglepõ, hogy a választás éppen rá esett, s bár jólesõ érzéssel vette volna tudomásul, ha vitán felül álló alkalmasságáról a hatóságot elõttük jól ismert alapossága, szívós kitartása és rendíthetetlen munkabírása gyõzi meg, tudta, ezt elsõsorban annak köszönheti, hogy a hozzáértõk benne a csapdázás egyedülálló mûvészét tisztelik, aki – mint keserû iróniával maga Herman is több ízben megjegyezte – amolyan „utolsó mohikánként" õrzi még egy õsi mesterség ragyogó, ám lassan örökre homályba tûnõ titkait. A személyes vonatkozásokon túl – persze – a döntést a feladat jellege is indokolta: a szóban forgó remetei erdõ (alig egy-két hektárnyi gyertyán és tölgy) évtizedek óta kiesett a figyelem homlokterébõl – mindenféle erdészeti tevékenység az ettõl öt kilométerre kezdõdõ hatalmas kiterjedésû vadászterületen összpontosult –, s e megbocsáthatatlan hanyagságnak (vagy Herman szavaival: „a hatóság aggasztó nagyvonalúságának") az lett a következménye, hogy Remete a megbízás elhangzása elõtt maga volt az ellenõrizhetetlen s átláthatatlan dzsungel, a járhatatlan õsvadon, „tályog a vidék gondozott testén", ahová egyetlen jóérzésû vadász vagy kiránduló sem tette be a lábát. Az ügy azonban csak akkor fordult igazán komolyra, amikor kiderült, hogy az ebben a sorsára hagyott, elvadult s emiatt szinte már félelmet ébresztõ erdõben hihetetlenül elszaporodott dúvadállomány nemcsak a környék tanyásainak okoz gondot, de lassan már a vadászterületet is súlyosan veszélyezteti. Gyors döntés született, és Herman szabad kezet kapott. Nagy lendülettel, mint egy szívós árnyék, látott munkához, napjait kora hajnaltól késõ délutánig „a területen" töltötte, bozótot irtott, fát nyesett, sózókat és etetõket épített, megtisztította a hajdani cserkészutakat, vagy ahol szükségesnek látta, újat vágott a sûrûbe, az õsi módszerrel – az erdõbe befelé s az onnan kivezetõ nyomok leolvasásával –, felbecsülte a haszon- és dúvadállományt, ösztöneire és tapasztalataira egyaránt építve szemügyre vette a váltók és kényszerváltók, az alvó- és pihenõhelyek rendszerét, majd – miután világossá vált elõtte, hogy fõként kóbor ebekkel és macskákkal, s csupán néhány borzzal és rókával áll majd szemben – megjavította, és szagtalanította tányércsapdáinak, csapóvasainak, kutyafogó csapdáinak addig rendelkezésre álló készletét, és míg a helybeli kovács – Herman pontos és világos útmutatásai alapján – elkészített tíz úgynevezett „berlini hattyúnyakot", melyektõl, mint többször megismételte a kovácsnak, „igen sokat vár", õ maga napokra bezárkózott házi mûhelyébe, hogy – amennyiben szükség lesz rá – se billenõcsapdában, se cseklyében ne legyen hiány. A szoktatás hosszú idõszaka következett, s egy napon, amikor Herman már biztos lehetett benne, hogy a ragadozók nem idegenkednek többé jól álcázott csapdáitól, úgy határozott, másnap „élesre állít". Nem kételkedett a sikerben – jól ismerte már a dúvadak csapáit, figyelembe vette a szélirányt, jól érlelt (halfejbõl, bélbõl, aprított körömbõl és más húshulladékból készített) szagtalanítóval dolgozott, vonszalékot, csalétket és csalfalatot használt, s ahol erre szükség volt, ott terelõt is alkalmazott, fõként a kutyafogó csapdáknál – mégis izgatottan s szorongva várta az eredményt, mert úgy vélte, személyében „egy egész szakma áll bírái elõtt..." S a rang, mely az effajta mesterségek esetében lassan megkopik és jelentõségét veszti, újból visszanyerte régi fényét. A hatóság ugyanis, mely a Hermannak felajánlott tiszteletdíjas állással inkább saját lelkiismeretét igyekezett megnyugtatni valamelyest, mintsem komoly sikert várt volna ettõl, nagy meglepetéssel tapasztalta, hogy a megbízás óta eltelt két esztendõ leforgása alatt Remetébõl, a már-már ijesztõen buja õsvadonból a táj üde s megnyugtató színfoltja lett, s a szakemberek alig hittek a szemüknek, amikor a kezükbe vették a nyugalmazott vadõrnek a második év végén beadott összesítõ jelentését, ám az adatok láttán igazat kellett adjanak Hermannak, aki szerint „a dúvadállomány a minimálisra csökkent, s figyelemre méltó javulás mutatkozik a haszonvadak gyarapodásában is". Fölkereste hát a helyszínen egy rögtönzött küldöttség, hogy kifejezze neki a hatóság elismerését (épp egy dorongcsapdát csinált a sûrûben), de Herman olyan tartózkodóan vagy inkább barátságtalanul viselkedett, hogy jobbnak látták az egészet késõbbre halasztani. Amikor pedig egy nyers, meglehetõsen hányaveti mondat kíséretében („Nem kell!") postafordultával visszaküldte a vadgazdák és a vadásztársaság szokásos évközi jutalomosztásra szóló meghívóját, a hatóság bölcsen úgy döntött, jobb, ha nem háborgatják, míg ki nem piheni magát, hiszen nyilvánvalóan nincsen másról szó, mint erõs kimerültségrõl, amely ebben a korban – és ilyen tartós megterhelés után! – igazán nem meglepõ"... Valójában azonban Hermant az eltelt két esztendõ alatt kimúlt kártékony ragadozók végzetesen súlyos tömege ejtette gondolkodóba. Úgy a második év vége felé lepte meg elsõ ízben egy szörnyû álom: ahogy távolról látja a dögaknát... (egy gondosan rendben tartott tisztáson õ maga ásta ki egyébként még annak idején, ide hajította a kutya- és macskatetemeket, s ezen kívül sajátos rendeltetése is volt, bûzlõ szagával mintegy „delejes hatást" kellett gyakorolnia az idõvel rendkívül óvatossá váló ragadozókra)... majd amint lassan közeledik hozzá, s akkor valami irtózatos mozgást tapasztal... a cuppanás és súrlódás, a puffanás és felszakadás ijesztõ, undorító hangjait hallja, s végül... amint látnia kell, ahogy az akna mélyén fekvõ roppant tömegû, rothadó, szõrös húshalom, mint a kocsonya, remegni kezd... Abban a pillanatban felriadt, s percekig zihálva, verejtékben úszva, ijedt szemekkel bámult a sötétbe, s attól kezdve képtelen volt szabadulni éjszakánként ettõl a hamarosan már napközben is lidércnyomásként ránehezedõ rémülettõl, egészen addig, míg egy ízben, egy reggeli körútja során, amikor a vadászerkölcs íratlan törvényének megfelelõen az éjjel csapdába esett állatokat kellett kiszabadítania és kivégeznie, hirtelen elszállt belõle minden erõ, s kénytelen volt hosszú percekig tehetetlenül szemlélni egy már végsõkig elcsigázott, vonagló, mocskos ebet. A csapdában megfogott vad megölésére egyébként számos módszert ismert: kisebb állatok esetében, mint a nyest, a következõképpen járt el: az állat fejét egy bottal leszorította, s a mellkasára lépett; rókánál, borznál, kutyánál, macskánál úgy intézte (feltéve persze, hogy túlélték az éjszakát), hogy a bottal az orrukra ütött, majd az elkábult ragadozó koponyája és hátgerince közé egy határozott mozdulattal belevágta a bicskáját, s ezzel átszakította a gerincvelõt. Abban a pillanatban azonban csõdöt mondott minden tudománya, egyszerûen képtelen volt megtenni a döntõ – s humánus – mozdulatot; maga is megdöbbent ezen a váratlan tehetetlenségen, csak állt a kínlódó állat mellett, idegesen törölgette verejtékezõ homlokát, olykor ki-kiköpött oldalt, de érthetetlen gyöngeségén csak nem tudott úrrá lenni. Napok és hetek jöttek ezután, napok és hetek ismeretlen, nehéz kábulatban; kezdett rosszabbul látni, s a füle is zúgott, néha már azt hitte, még egy perc, és megsüketül, s mert valamely belülrõl támadó ellenséges hatalom arra kényszerítette, hogy minduntalan megfeszítse tagjait, mint az eb meg a macska, ha veszélyben ugrásra kész, esténként, mikor hazakerékpározott, holtfáradtan, sajgó izmokkal, ruhástul zuhant az ágyba. Hiába próbálta azonban megérteni, még csak nem is sejtette, mi történhetett. Arra, hogy higgadtan átgondolja, miféle szerencsétlenség fenyegeti, tökéletesen képtelenné vált, így – hogy legalább ne kelljen tudomást vennie aggasztó állapotáról – elhatározta, kettõzött erõfeszítéssel veti bele magát a munkába. Dorongcsapdákat eszkábált az erdõ különbözõ, erre alkalmas pontjain, ám – miközben leverte a dúcokat, s méretre fûrészelte a fenyõrudakat – nemcsak hogy nem érezte már a régi békét és büszkeséget, de egyenesen balsejtelemtõl ûzve dolgozott, mint akire hirtelen rásötétedik. És hiába zárkózott be napokra városi lakásába, hogy kopott bútorai, falra erõsített agancsai s kitömött madarai között végre megnyugodjon, és hasztalan igyekezett az ájulásig lerészegedni a városszéli kocsmák mocskos hátsó zugaiban, úgy tûnt, már nem segít semmi. Ekkor határozta el, hogy orvoshoz fordul. Elõbb a májára panaszkodott, de kiderült, hogy „tökéletesen mûködik"; majd gyomorfekélyre gyanakodott, ám orvosa megnyugtatta, ilyesmirõl szó sincs, emésztési rendszere kitûnõ. Végül – már-már a kétségbeesés határán, mert sem a laboratóriumi, sem a szûrõvizsgálatok nem tudtak kimutatni semmiféle rendellenességet – egy ízben magabiztosan közölte a rendelõben, hogy „most már halálos biztonsággal érzi, hol a baj", s a szívére mutatott. A doktor – aki mindamellett nem volt gyanúsítható azzal, hogy ne követett volna el minden tõle telhetõt a pontos diagnózisért – ezúttal alig észrevehetõen elmosolyodott, de nem gördített akadályt az újabb vizsgálatok elé. Az eredmény azonban lehangoló volt, s amikor a doktor a vizsgálatok után néhány nappal derûsen közölte vele, hogy: „Teljes gyõzelem! Magának, uram, vasból van a szíve!", Herman elvesztette önuralmát, dühösen rálegyintett a meghökkent doktorra, és hangosan szitkozódva elrohant. Újból bezárkózott hát odahaza, de hasztalan igyekezett üldözõbe venni zaklatott képzeletének csillagszerûen szétfutó képeit, soha nem érte õket utol, s amikor rádöbbent, micsoda féktelen sóvárgás fogja el, ha Remetére gondol, nem tépelõdött tovább, felöltözött, felpumpálta a leeresztett bicikligumikat, és lázasan útnak indult. Alkonyodott már, mire megérkezett. Így aztán volt még ugyan némi fény, õ mégis szinte vakon tapogatózott elõre a sûrûben, s lélegzetét visszafojtva járta végig a cserkészutakat, szokatlan, hullámzó járással, mert még most is, pedig már nem a régi, heves izgalom fûtötte, lábujjaira nehezedve ment, nehogy a csizma sarka alatt megroppanjon egy ág, s megriassza az estébe húzó erdõt, a lassan vadászni induló ragadozókat. Úgy vélte, fogással nemigen kell számolnia, hiszen a késõ novemberi esõk az elmúlt idõben bizonyára már egészen kimosták csapdáit, s a gyanakvó dúvad az ilyen helyeket messzirõl elkerüli; s míg – inkább a gazda szemével – körülnézett az etetõknél és a cserkészutakon, a bosszúság s egy nem egészen kellemetlen aggodalom között hányódott, mert látta, hogy a csupán néhány hétre magára hagyott erdõt máris kezdi fölverni a buja gaz, itt-ott törött ágak nehezítik a mozgást, s tányércsapdáinak jó részén kiütött a rozsda. Érezte a legyõzhetetlen, fülledt erõt, amint hirtelen minden irányból rátámad a gondozott utakra és ösvényekre, megroppantja az etetõket, elkorhasztja a láda- s a dorongcsapdákat, s mint egy hatalmas, kígyózó, pokoli inda rátelepszik az egész erdõre, hogy megcsúfolja a görcsös emberi szándékot, mely a saját hõsies egyszerûségére igyekszik letompítani mindent, ami bonyolult és kiismerhetetlen... Herman, ahelyett hogy megrettent s megadta volna magát, inkább felszabadult a nyomasztó teher alól, s nagy megkönynyebbüléssel vette tudomásul, hogy mintha máris viszszatért volna belé az élet, s hogy újból erõt önt lelkébe az elszánás, a határozottság s a rend iránti súlyos vonzalom szigorú együttese, így aztán már nem maradt hátra más, mint minél elõbb hazajutni, megszárítkozni, átaludni az éjszakát, hogy holnap – feledve e néhány hét szégyenét – frissen lásson munkához. Már indult volna, amikor az ösvénytõl úgy négy vagy öt lépésre, egy bozót alatt – az épp elõbukkanó hold ezüstös derengésében – szokatlan tömegû s alakú árnyékra lett figyelmes. Óvatosan, nehogy felbukjon a sötétben, közelebb lépett, s felkattintotta a zseblámpáját. A hattyúnyak, mely most kíméletlenül meredt az égre, már egészen kiment a fejébõl. A látvány szinte letaglózta... még átfutott rajta, hogy az óra, melynek végén az imént újból meglelte a békét s nyugalmat, az isten kegyetlen és gonosz tréfája lehetett csupán, hogy most annál inkább összeroppantson benne mindent, ami ép... aztán hirtelen kétségbeesetten két kezébe temette az arcát. A hatalmas, dús szõrû kan róka egészen rendkívüli tartásban merevedett meg: farka, ülepe s hátsó lábai a fölázott talajra nehezedtek, s a két függõlegesen álló, összecsapódott kanyarvas, mely a nyakánál fogta meg, s ott roppantotta össze (Herman jól tudta: egy iszonyú pillanat leforgása alatt), szinte fölemelte az állat fölsõ testét, és úgy tartotta a levegõben; csak vicsorba dermedt feje és halálos-szelíden egymáson pihenõ mellsõ lábai meredtek a sáros földre, lefelé, megadón és legyõzötten. Lassan leeresztette kezeit, szigorú arccal tapadt a csatakos, foszló tetemre, és most már nem bírta visszafojtani, a perzselõ forróság, amit nevén nevezni nem volt könnyû, hisz több volt benne az indulat, mint a szelídítõ visszarettenés, lecsapott rá, és teljesen védtelenül érte... Ez a fölszakadó, elemi részvét tele volt bûntudattal, de egyúttal valami ijesztõ konoksággal is, a félrevezetett ama hajthatatlanságával, mely a tudatlanul elkövetett vétket követi. A kínt, hogy szinte testileg fájt Hermannak e látvány, csakhamar elmosta a hirtelen rátörõ, vakító fény, amelytõl – mintha szíve dobbant volna meg – egy csapásra belátta, mint egy tájat, egész eddigi életét; nem érzékelte, mert nem is vehette tudomásul most a homály hosszan elfutó veszélyes árkait, csak e kíméletlen ragyogást, csupán e metszõ fényt, amint meghozza minden esendõ mozdulat ítéletét. Erõt vett magán, szétfeszítette a kanyarvasakat, kiszabadította az állatokat, majd az ölébe vette, s elvitte a dögaknához. A róka tompa puffanással ért a mélybe, s e hangtól képtelen volt megszabadulni, míg elért a városig, majd – mint egy menekülõ az ellenséges övezetben – hazakerékpározott a néma utcákon; bezárta maga mögött a kaput s az ajtót, felkapcsolta a konyhában a villanyt, s tûnõdve megállt a csupasz körte alatt e megváltó csöndben. A sûrû sötétségbe borult erdõt látta most, mely mint a kikötött hajó vesztegelt az éjszakában, s a fák között el-elsurranó árnyékokat, amint lopakodva, meglapulva, majd nesztelen futással vadászni indul a borz, a róka, a macska s az eb. Másnap felszedte az összes csapdát, betemette a dögaknát, s attól kezdve heteken át csak nappal aludt, éjjelente kijárt az erdõbe, s egyre mélyebb figyelemmel követte a vadászó dúvadak útjait, hol félig beásva magát, a lesgödörbõl, hol a friss csapák nyomában járva, hol meg a bozótok és sövények közt meglapulva, már december közepe felé, a szállingózó hóesésben. S mire beköszöntött az igazi tél, és eljött karácsony, megértette, hogy életét a legmélyebb tudatlanságban élte le, amikor hagyta magát az orránál fogva vezetni, és hitt benne, hogy isteni rendelésnek engedelmeskedik, midõn a világot kártékonyra és hasznosra osztja fel, hisz valójában mindkettõ forrása ugyanaz a megbocsáthatatlan kegyetlenség, melynek mélyén pokoli világosság lapul; mint ahogy arra is csakhamar rádöbbent, hogy nem a sérülékeny béke, nem a „szív õsi parancsai" irányítják az emberi világot, mert mindezek csupán áttetszõ hártyaként védik az alattuk meg-megránduló „gyilkos zûrzavar tömegét". A fellobbant részvét odasodorta hát az elesettekhez, de ugyanez a részvét fellázította a hûség ellen is, mely a jog önkényéhez eddig odabilincselte õt, s mert úgy ítélte, az emberi számítás fölött léteznie kell egy magasabb törvénynek, átlépte a határt, amin túl – sejtette – mindörökre magára marad. Mindaddig azonban nem tudta, mitévõ legyen, míg egy hajnalban, midõn hazafelé biciklizett a behavazott országúton, s némi büszkeséggel idézte fel egy borz imént látott vadászatát, rá nem döbbent, hogy „már közéjük tartozik". Újból erõt vett rajta a voltaképpen kezdettõl fogva csillapíthatatlan bûntudat, s ekkor már tudta: bosszút fog állni. Tisztában volt azzal, hogy gondját senkivel sem oszthatja meg, hisz ki értené azt a gondolatmenetet, mely egy rémálomtól a felismerésig jut (:"Igazságot kell tennem."), s egyébként is belátta: egy vadõr, aki szánalmat érez a kártékony dúvad iránt, érthetetlen. Így aztán úgy tett, mint aki folytatja eddigi mûködését, amikor a kovácsnál újabb hattyúnyakcsapdákat rendelt, az elõzõeknél másfélszer akkora nagyságban, majd pontosan kidolgozott terv szerint munkához látott. Azt a keveset, amire szüksége volt, összecsomagolta, a hátára akasztotta két Mannlicher–Schönhauer típusú fegyverét, bezárta az ajtót s lelakatolta a kaput, majd bevette magát a sûrûbe, és téli szállást ácsolt magának Remete egyik szinte megközelíthetetlen pontján. Megállapodott a gátõrrel, akinek háza az erdõtõl hozzávetõleg két kilométerre állt a Körös-parton, hogy hetenként élelmiszert vásárol nála, majd – miután szavát vette, hogy egy szóval sem árulja el senkinek a jelenlétét – megtette a „szükséges biztonsági intézkedést". Az országútról az erdõbe vezetõ ösvény bejáratát úgynevezett „Selbstschuss"-szal zárta el, amely abból állt, hogy a két fordított zárszerkezetû lõfegyvert mellmagasságban vízszintesen egymásnak irányítva rögzítette az ösvény két oldalán, egy-egy bozótban, majd a ravaszokat egy erõs, színtelen damillal összekötötte, így ha ezt a zsinórt a mit sem sejtõ, amikor be akar kanyarodni a fák közé, eléri s meghúzza, a Mannlicherek elsülnek, s az áldozat saját magát végzi ki. Ezt a Selbstschuss-t, amit a magyar vadõrök egyébként „önlövés" néven ismernek, eredetileg nagyvadakra, elsõsorban medvére használták, de természetesen Hermannak korántsem ilyen célból volt erre szüksége, mint ahogy nem is ezért állított föl minden bevezetõ ösvény torkolatában egy-egy hatalmas, kitûnõen álcázott hattyúnyakot, hanem mert attól tartott, hogy hamarosan lecsapnak rá. Óvatossága azonban egyelõre fölöslegesnek látszott, mert a hatóságok még hosszú hónapokig nem látták az összefüggést a városban történt különös események s a nyugalmazott vadõr eltûnése között, akit a vadgazdálkodás hiába próbált elérni a lakásán, hogy végre átadják neki a megérdemelt jutalmat, Hermannak ugyanis „nyoma veszett", alighanem azért, vélték, mert a téli hónapokra valami vidéki rokonához utazhatott. A lábtörésekrõl szóló jelentések kezdetben igen szórványosak voltak, így a kórház nem is értesítette az illetékeseket, egészen addig, míg február elején nem jutott el a rendõri szervekig is az akkor már széltében-hosszában tárgyalt mendemonda, hogy valami õrült garázdálkodik a békés polgárok otthonai körül éjjelente, vagy néhány suhanc, akik koruknál fogva képtelenek fölmérni tettük jelentõségét. A nyomozás csakhamar kiderítette, hogy a tettes vagy a tettesek szabályszerû, rendkívül veszélyes vadcsapdát használnak, amit a legmegátalkodottabb furfanggal s kimeríthetetlen ötletességgel helyeznek el a gyanútlanul alvó emberek otthonai elé, kitûnõen álcázva, úgy, hogy amint valaki reggel kimegy a házból, elkerülhetetlenül belelépjen. A kétségkívül érthetõ tanácstalanságnak, mely a bûnüldözõ szerveket eleinte jellemezte, csakhamar vége lett, s mert az egyre gyakoribb incidensek már-már félelmet keltettek a városban, külön apparátust hoztak létre „az eset mielõbbi felszámolására". A csoport elõbb a súlyos törésekkel és zúzódásokkal kórházba került áldozatok személyén keresztül próbált eljutni az elkövetõhöz, de a károsult tornatanár, az adótisztviselõ, a virágbolt-tulajdonos, az erdõmérnök, a fuvaros, a szabó, néhány iskolás gyerek s végül egy hentes között semmiféle összefüggést nem lehetett felfedezni, így a figyelem a csapdák felé fordult. Sem a vadgazdálkodás, sem a vadásztársaság nem vállalta a felelõsséget a szokatlan méretû csapdákért, sõt kissé idegesen hárították el, hogy bárminemû kapcsolat is lehetne e hatóságok és a tettesek között. Az azonban – ettõl a választól függetlenül is – nyilvánvaló volt, hogy ezek az eszközök, úgymond, házilagos készítmények, így a különleges csoport számba vette az összes ilyen tárgy elkészítésére alkalmas mûhelyt s gépet, de eredménytelenül. Idõközben az incidensek tovább folytak, s a tettesek (kimondatlanul is bandára gyanakodtak már ekkor) szokatlan ügyességet tanúsítottak, mert dacára a szigorú éjszakai ellenõrzésnek, képtelenek voltak nyakon csípni õket. A csoport február vége felé szinte már kétségbeesetten dolgozott, amikor váratlanul két fontos információhoz is jutott: egyrészt végre megtalálták az embert – egy a város határában élõ tanyasi kovácsmestert –, aki elismerte, hogy õ készítette a szóban forgó tárgyakat, s bár pontos választ nem tudott adni, mert nem ismerte közelrõl a megrendelõt, de véleménye szerint „egész biztos vadász lehetett az illetõ"; másrészt a helyi újságban megjelentetett felhívásra jelentkezett egy ember, egy Körös-parti gátõr, aki hosszas töprengés után úgy döntött, „nem hallgathat tovább"... Elmondta, hogy már hetekkel ezelõtt rájött: az események hátterében az a nyugalmazott vadõr áll, aki tõle vásárol élelmet hetenként, s kint él a remetei erdõben. Még meg is kérdezte tõle egy ízben, hogy „Én ugyan nem értem, mit vétettek azok az emberek, de ha már muszáj, hogy megtámadja õket, miért teszi nevetségessé magát ezekkel a csapdákkal, hisz így igazából nem tud ártani nekik?", mire a vadõr, állítólag, mintegy elismerve a vádat, csak ennyit mondott: „Ez az egyetlen lehetõségem, hacsak a puszta kezem nem veszem számításba. Más eszköz nincs a birtokomban.", majd ismét megígértette vele, hogy hallgatni fog, s azóta, mint a gátõr többször is hangsúlyozta, elveszítette szem elõl. Ezek után persze már gyerekjáték volt eljutni a vadgazdálkodás nyugdíjaslajstromáig, s amikor kiderült, hogy Hermannak már december vége óta nyoma veszett, hirtelen összeállt a kép, s minden világos lett. A lakását természetesen lepecsételték, miután megállapították, hogy hiányzik a két, Herman nevére bejegyzett Mannlicher, majd kiegészítették a speciális csoportot, s nagy erõkkel megszállták a remetei erdõ környékét. Herman ekkor már napok óta nem mozdult ki félig földbe ásott, tökéletesen álcázott téli szállásáról, szigorú beosztással, napjában csak egyszer evett, mert amióta a gátõr rájött, hogy Herman „a csapdás", nem bízott meg benne, s mindössze egy hétre elegendõ élelme volt. Hogy ne dermedjen meg, összes ruháját felvette, belebújt vastag télikabátjába, s még két plédet is magára terített; arcát kimarta a szél, szakálla nõtt, s egész lénye szinte átalakult az elmúlt két hónap alatt: nyitott szájjal lélegezve, mozdulatlanul s görnyedten üldögélt zsákokból, különféle szövetdarabokból készített fekhelyén, s ha olykor kimerészkedett vackából, vagy a városba indult éjjelente, lopva, nesztelenül, ide-oda villogó szemekkel közlekedett, és a legkisebb gyanús neszre képes volt korát meghazudtoló fürgeséggel beugrani az éppen kínálkozó rejtekhelyre. Az eltelt három nap azonban nem járt ki, nem is óvatosságból, hanem mert úgy érezte, eljött az idõ, hogy higgadtan átgondolja az elmúlt hetek történetét. Ennek annál is inkább szükségét érezte, mert az utóbbi idõben, különösen a legutóbbi csapdázás óta... mintha megroppant volna benne valami, mintha... váratlanul elhagyta volna az erõ, melybõl igazságérzete mindeddig táplálkozott, s amikor hírét vette, hogy több gyermeket is csapdába ejtett már, föltámadt benne a gyanú, hogy esetleg „rossz nyomon jár"... Ez idáig abban a hitben mûködött, hogy õ lesz, „aki megfizet azért, mert félrevezették", s mert ezzel arra kényszerítették, hogy saját kezével pusztítson, mint „a sötétben hadonászó világtalan", ám mostanra már – tépelõdése harmadik napján – nem halogathatta tovább: szembe kellett nézzen azzal, hátha tévedett, s ahelyett, hogy visszaállította volna „a hiányzó rendet", netán épp saját maga kezdett teljes szétzilálásához, belülrõl, mint a szú. Vállaiba éles fájdalom hasított, a sötétség, amelyben ült, hirtelen ijesztõvé változott, s már érezte, nem bír többé úrrá lenni kétségbeesetten kergetõzõ gondolatain, holott éppen erre lett volna szükség: újból rendet teremteni a fejvesztve menekülõ szavak zûrzavarában, megállítani ezt a fenyegetõ omlást, feltartóztatni magában a növekvõ gyöngeséget. Befelé fénylõ szemekkel meredt maga elé, mozdulatlanul kuporgott a végzetes zuhanásban, s már lemondott arról, hogy higgadtan szembeszállhat e mindent széthasító hatalommal, mint ahogy képtelen körültekintõen fölmérni helyzetét, aki egy meredek úton meglódulva már csak a lábával fékez, mert semmiféle futás nem elegendõ a lejtõ pokoli sebességéhez. Nem volt szükség arra, hogy megfeleljen rá, mert már maga a kérdés egy csapásra tönkrezúzta rendíthetetlenségét, és hasztalan igyekezett volna szavakat találni, hiszen annak lappangó tudata, hogy bûnt követett el, amit „tán maga az isten sem tud majd megbocsátani", csupán csak nyilvánvalóvá lett most, kétségbevonhatatlanná, mint a hosszan visszatartott ítélet. Már nem figyelt a vállaira nehezedõ egyre elviselhetetlenebb súlyra sem, mert úgy érezte, most, a bûntudat dermesztõ terhe helyett, a ragyogás határtalanul szabad térségébe ért, ahonnan minden jól látható, s tisztán hallani „a szív igazi parancsait"... Könnyû révületben lehunyta a szemét, s már látta önmagát, ahogy kilép az erdõ szelíd ösvényein, újból végigjárja a békés hóesésben a régi cserkészutakat, s e felszabadító tágasságban máris mély öröm töltötte el, mert a kegyelem jelét fedezte fel abban, hogy hirtelen mindent új szemmel lát, a vétkes szemével, aki tudja már, hogy mindannak, ami körülveszi, pontosan azonos súlya van... Még csak meg sem lepõdött, amikor a közelben egy megafonból felharsant egy rikácsoló hang, sõt, mint aki tökéletesen tisztában van e szavak valódi értelmével („... Az ellenállás... reménytelen... az ellenállás..."), bólogatva felállt, s mert nem tudta, hogy a hajtóvadászat egyik speciális alakulata már végzett is a Selbstschuss és a bevezetõ ösvényeken elhelyezett csapdák hatástalanításával, tüstént felhajtotta az odú jól álcázott ajtaját, hogy mielõbb figyelmeztethesse üldözõit a rájuk leselkedõ veszélyekre, és amellett, hogy feladja magát, egyúttal haladéktalanul felhívja a figyelmet „az általános részvét szükségességére", valamint arra, hogy „az ezzel kapcsolatos közleményt lehetõleg azonnal be kell olvasni a rádióban". A pokrócba csavart, ijesztõ formájú, hatalmas alak hirtelen elõbukkanása a föld alól, ahogy – mint aki egymaga alig bírja már tartani a leomlani készülõ világot – imbolyogva a hátulról ránehezedõ súlytól, egyszeriben csak elõttük termett, olyan váratlanul érte õket, hogy a félkörben elõrehaladó alakulat – meglepetésében – azonnal tüzet nyitott. De Herman, mint egy szétlõhetetlen szörnyeteg, még hosszú ideig nem dõlt a hóra, egészen addig, míg a fegyveresek észbe nem kaptak, hogy a szitává lyuggatott testet már csak a záporozó golyók tartják a levegõben.
Sunday, January 12, 2014
Filmajanlo
hat, van meg ilyen? hallgatom mar joideje, de a film utan baszki, egeszen felvillanyozodtam! amikor az eletmu eletre kel. oriasi!
http://www.imdb.com/title/tt2125608/
