Könyvajánló

Per Olov Enquist - Egy másik élet A falu ősi település, már a középkorban is létezett.Amikor 1543-ban Gustav Vasa király összeíratta a földeket, a faluban öt adófizető paraszt élt.5,5 hektár földön gazdálkodtak. A környékbeli ásatások során balták, zöldkőből készítettnyílhegyek és egy kvarctőr került elő a földből, ami azt bizonyíthatta, hogy ezen a helyenKrisztus előtt háromezer évvel már éltek emberek.Megpróbálja elképzelni, de nem tudja. Magát mindazonáltal szívesen tekinti őslakosnak.Nyaranta visszajár, és rekonstruál. A patak medre a negyvenes évek közepén még nem voltkimélyítve, szép patak volt, és veresszárnyú keszegek úszkáltak benne. A zsindelygyaluközvetlen közelébe jártak mosni. A híd a patak fölött sokáig a helyén maradt, bár azsindelygyalut már lebontották, legalábbis a gépeket elvitték.Feljegyzi: a híd már nincs meg.A hídnál a piócák voltak a legérdekesebbek. Hason fekve lehetett legjobban megfigyelni őket.Fürdésnél óvakodni kellett tőlük, mert a vérszívó piócák – bár az is lehet, hogy lópiócák voltak – összetekeredve rejtőztek a meder fenekén, de ha kitekeredtek, gyors, hullámzómozgással tudtak úszni. Tulajdonképpen félni kellett volna tőlük, mert állítólag annyi vértmagukba tudnak szívni, hogy az ember, akire sokáig rátapadnak, elszédül és elájul, de amindennapos találkozás valamiféle játszótársat csinált belőlük, akit hosszú bottal ki lehetcsalogatni a rejtekhelyéről, s aztán fel lehet dobni a hídra.Ha eltaposták őket, ragacsos massza lett belőlük. Ő ezért elhatározta, hogy nem öli meg apiócákat, hanem összebarátkozik velük. Akkor nem kell félni tőlük.Sokféle kép él a faluról, attól függően, ki mit tekint a központjának.A magától értődő nézet szerint a tejpad, a zsindelygyalu és a piócák jelentették a faluközpontját, és ennek nagyon örült, bár vigyázott rá, hogy ettől ne érezze különbnek magát.A központban van, de megőrzi szerénységét.A tejpadnál néha falugyűlést tartanak húsz-harminc férfi részvételével, nők nincsenek jelen,messziről úgy látszik, hevesen vitatkoznak, s témájuk majdnem mindig a bureåi tejgazdaságvalamelyik botrányos mulasztása. Mondjuk a fölözött tej visszaszállításának kényeskérdésében. A tejüzem főnökei már megint jóvátehetetlenül megszegtek valamifélemegállapodást. Nem lehet pontosan érteni, mit. Kérdezi anyját, de az csak legyint.Anyja egyébként nagyon szereti a gyűléseket, legalábbis az imaházban. Ahol az irányítást akezében tudja tartani. A tejpadnál tartott gyűlések bosszantják, mert világi dolgokról szólnak,és mert nők nem vesznek részt rajtuk. Neki az imaház a központ; a zsindelygyalu, a tejpad ésa piócák központnak nevezése ellen valószínűleg határozottan tiltakozna.Szerinte minden családban a nők döntenek, s ezért a tejpadnál tartott gyűlések hívságosdolgok. Majdnem olyanok, mint a színház, hiszen az igazi hatalom a faluban a nők kezébenvan, akik nem mennek ki a tejpadhoz, és nem ordibálnak bele a világba.A férfiak izgatott kiabálása a tejpadnál, hogy a tejjel való elszámolás ügyében betelt a pohár,és nincs más hátra, mint a sztrájk – soha nem vezetett semmire. A kedélyek másnapralecsillapodtak. Persze ha az igazi, az otthoni döntéshozók, a nők is beszálltak volna! Annak talán lett volna eredménye. Ők ugyanis ismerték a valóságot. És megszokták, hogy döntéseketkell hozniuk.A tejpad sincs már meg.2003 augusztusában észreveszi, hogy a tó összehúzódott. A zöld házból szinte nem is látszik.A harmincas években még el tudtak korcsolyázni egészen a zsindelygyaluig. Évente egyszer összegyűltek, és megritkították a tóparti bozótot, hogy a mindenki által csodált víztükör tisztán csilloghasson. Most sűrű bozót veszi körül. Mintha a falu szeme benőtt volna, mintha aszemöldök ráereszkedett volna a szemre. Máskülönben minden rendben.Most kocsival húsz perc alatt be lehet érni a városba. A kertek gondozottak.

A falu ősrégi, úgy képzeli el magában, mint egy mohos fatuskót.Ami mégis lélegzik, nagyon lassan, erősen küszködve, mint egy haldokló asszony, valahogyúgy, ahogy anyja lélegzett utolsó óráiban, mielőtt 1992 októberében megtért a Megváltóhoz.Ott ült mellette, időnként megnedvesítette az ajkát. Amikor felnőttként visszamegy a faluba,látja, hogy minden megváltozott; nincs moha, nincs ősi fatuskó. Ha erősen hegyezi a fülét, ésvisszatartja a lélegzetét, hallja a távolból hívogató hangokat.Valaki suttog, össze kell rakni az egészet, különben megbolondul.