Monday, February 28, 2011
Beszélgetés ifj. Geréby Györggyel
Azt gondolom hogy a magyar emberek legtöbbje számára a filozófusok ellen intézett támadásnak csak egy releváns üzenete volt (már ha eljutott a egyáltalán az üzenet hozzájuk): Az elmúlt 8 évben mindenki korrupt volt, aki liberális vagy baloldali értékrend szerint élt (függetlenül attól, hogy politizált vagy sem, apolitikus volt vagy sem), még a filozófusok is. És ennyi elég is, sőt már sok is. Ez csak egy újabb ügy a sok közül. Nem rezeg a haraszt és hasonlók. Nem hiszem, hogy különösebben érdekelne bárkit is ez az egész, az meg végképp nem, hogy mi az igazság.
Fran Cost - Les Chaussettes Noires
Zitám a jutyúbot bújván... ...talált rá a Les Chaussettes Noires (A fekete zoknik) nevezetű francia bandára. Olyan bájosan hatvanas évek, hogy meg kell osszam a kedves Radio Cost hallgatókkal. Nekem bearanyozta az estémet. Az énekes, mint jelenség, a dobos rongylábjani műsora, meg amúgy a zene, ami amerikai akar lenni, de valahogy (ahogy ez szokás franciáéknál) mégis nagyon francia.
Jó szórakozást, nevetést, álmélkodást, boldogságot!
Cost Music - Grunge
vijna berakott egy pearl jam számot,
elindult a nyálelválasztásom
szóval ez a kilencvenes évek elejének seattle-i stílusát meghatározó effekt, aminek
magam is büszke tulajdonosa vagyok.
ilyen működés közben
a húzóereje talán már megkopott, de
ez a szám hangszerelésileg azért nagyon ott van, hiába, három gitár az három gitár.
92-től 94-ig suli után (este hatig volt tanítás minden nap) ezt hallgattam otthon.
számítógépeztem, (sid meier's Civilization I) és nagyon lázadónak éreztem magam. karácsonyra kaptam egy kockás inget meg egy farmert, osztálykiránduláson pedig vettem egy bőr nyakláncot, amire egy csontdarabot kötöttem. ekkor készítettem az első pólómat, kék tintával egy koponyába végződő gitárt festettem az elejére. a metallicás barátaim mind kiröhögtek, mert a póló fehér volt, a metál pedig ugye fekete.
de nem bántam. én nem metálos voltam.
grunge-os.
aztán mindenki elkezdett a nirvanáról beszélni, meg egy filmről, ami seattle-ben játszódik.
én nem voltam nirvanás, de megvolt a nevermind, másolt kazin. máig emlékszem a pompomlány mellén feszülő anarchiajelre. istenem, az szexi volt!!!!
mer bejött az mtv, és kiderült, hogy mindenki grunge ot játszik.
ott volt az emlékezetes black hole sun, amit a gimis menzán láttam először, mert apám nem engedte nézni otthon az MTV-t. neki az volt a sátán.
ez volt az egyetlen CD amit loptam. párizsban.
ezért a számért.
a másik oltári nagy kedvtelésem volt a harcirepülős képek gyűjtése. kedvencem a svéd légierő ebben a klipben is feltűnő repülője, a draken
amikor tavaly párizsban jártam, láttam is. 
találkoztam tizenhat éves önmagammal.
akkor hosszú hajam volt nekem is, és már volt fekete pólóm.
megtudtam, hogy valaha ezek a srácok, aki külön külön lettek "sztárok" egy közös zenekarban játszottak valaha, ez volt a temple of the dog.
és egy gazdagabb haveromnak meg is volt az album, egyenesen ÁMERIKÁBÓL
és rajta ez a szám.
aztán megtudtam, hogy van egy másik zenekar, ami még a csajoknak is bejön, és az énekes hangja pont olyan, mint az én ikonomé, eddie vedderé.
ekkor tört meg bennem valami.
a kémiateremben egy elsős csaj felírt valamit a padra
if it hurt that it ws kurt
would it be better if it was vedder
kurt meghalt, én meg még mindig egy halott zenei stílust imádtam.
és akkor kijött a no code, és rajta ez a szám
(érdemes kivárni a végét)
96 ban eljutottam az első pesti pearl jam koncertre, ami meghatározó élmény volt, ott volt az egész pécsi underground, és köztük én is.
sört, kannás bort vedeltünk a metrón, és én fejből elsoroltam az egész koncert anyagát emlékezetből, a papír még most is megvan, amit fogadásból írtam, hajnalban, a postavonaton.
de
a szellemtörténet nem mindig szinkrón, most csak egy kis patakot követtünk.
ki tudja, hová visz minket az élet folyója:)
ugye, a három gitár...
Sunday, February 27, 2011
Afro Cost
Európának vissza kell nyernie az ártatlanságát, az egyszerűségét, a naivságát, a tisztaságát és vele együtt az erejét is. impontensek vagyunk, valljuk be. amikor ezeket a képsorokat nézem, csak szánalommal tudok tekinteni magamra és a környezetemre, hogy mi szegények, hol is élünk tulajdonképpen.
ez az Evangélium, gyerekek!
Radio Costumes - Önvédelem
Önvédelem sétapálcával
a sétapálca gondolom, akkor is hasznos lehet, ha teszem azt, az úriembert egy marék málnával támadják meg ;)
Art Cost
szerelmes vagyok (mondta ezt már valaki?)
és pontosan úgy működik, ahogyan az életben. először semmi különös, aztán a felénél beindul.
Afro Cost
hivatalosan is megnyitnám az afrikai újévet.
gondolom úgy gitározik, ahogyan a konyhában is forog.
Saturday, February 26, 2011
News Cost
tegnapi hir mar nem hir, de egy 96-os igen. csak atfutottam (zenekriktikak utan kutakodva mibe nem botlik az ember). filmre kivankozo az eset, termeszetesen real porno jelenetekkel, domukentarista stilusban, fikcios elemekkel.
Trier A bun melysege cimu filmje vegul is errol szol.
Gyerekpornó Egerben: Közös jelenlét
Friday, February 25, 2011
Jazz Cost - Bass Collective 2009
Mestereink néha összejönnek New Yorkban és megünneplik, hogy van basszusgitár. Ez egy kis löketet is ad nekem, hogy folytassam a Jazz Cost sorozatot, többek között rá fogok keresni Tal Wilkenfeldre, annyira tetszik, ahogy a jobb mellét szolidan felnyomja a basszer! Mellesleg zseniálisan játszik, meg a többi is.
Thursday, February 24, 2011
Music Cost - Kutiman
volt mar korabban is Kuti Man-tol. nekem meg mindig nagy magus, ahogy youtube-os videokat osszekever.
Cost filozófia
régen volt már új Cost filozófia, úgyhogy itt az ideje, hogy harcba szálljunk új eszmékért, hogy új zászlót tűzzünk ki új virtuális hegycsúcsok tetejére (mindemellett az ajtónkon döngető új művészetről se feledkezzünk meg).
legyen most Kundera az iránytű, aki nagy alkimistaként mindig olyan pontosan választja szét az aranyat a szartól.
pár hónappal ezelőtt egy barátom barátnőjével beszélgettem -,aki brit születésű hamisítatlan lengyel névvel - az agymosásról, a Bansky film kapcsán. mondtam neki, hogy tulajdonképpen mi egymás agyát mossuk már, itt tartunk. hogy mindenki egy kis Hitler az internet univerzumában. mert amit mondasz, az nemcsak a szomszéd házig jut el, hanem sokkalta messzebbre, ha már csak a Facebookot is veszem alapul. persze az más kérdés, hogy ki az, aki rád kiváncsi, de nem is ez a lényeg. mi olyan Hitlerek vagyunk, akikre a kutya sem kiváncsi.
szóljon hát ez az esszé a barátságokért és minden színes meggyőződésért.
Milan Kundera: Viszály és barátság (Találkozás c. könyvből).
Egy napon, a hetvenes évek elején, mikor orosz megszállás alatt volt az
ország, a feleségemmel, mindketten állásunkból menesztve, mindketten rossz
egészségi állapotban, felkerestünk Prága egyik külvárosi kórházában egy
nagyszerű orvost: ő volt Smahel professzor, barátja minden ellenzékinek, a bölcs
öreg zsidó, ahogy magunk közt neveztük. Nála értük E.-t, az újságírót, akinek
szintén kitették a szűrét mindenhonnan, akinek szintén megrendült az egészsége,
és négyesben hosszan tereferéltünk, felderített a kölcsönös rokonszenv.
Visszafelé E. a kocsijába invitált minket, és Bohumil Hrabalról kezdett
beszélni, aki akkor a legnagyobb élő cseh író volt; plebejus tapasztalatokban
dúskáló határtalan fantáziájáért széles körben olvasták és rajongtak érte (a fiatal
cseh filmesek egész új hulláma tisztelte benne védőszentjét). Ízig-vérig
apolitikus volt. Márpedig olyan rendszer szemében, amelynek „minden
politika”, ez a legkevésbé sem ártatlan dolog: apolitikusságával Hrabal
kicsúfolta az ideológiák tombolását a világban. Emiatt járt neki sokáig
viszonylagos mellőzés (mert hivatalos elköteleződésre teljesen alkalmatlan volt),
de ugyanezért, apolitikusságáért (soha nem lépett fel a rendszer ellen) az orosz
megszállás idején békén hagyták, így-úgy megjelenhetett pár könyve.
E. dühösen szidalmazta: Nem átall kiadókkal szerződni, mikor a kollégái
be vannak tiltva? Nevét adja ehhez a rendszerhez? Egy szava sincs ellene?
Szégyen és gyalázat, Hrabal kollaboráns!
Én nem kevésbé dühösen vágtam vissza: Abszurdum! Még hogy
kollaboráns Hrabal, akinek könyveiben a humor, a képzelőerő szöges ellentéte a
mostani mentalitásnak, a minket fojtogató kényszerzubbonynak? Amíg Hrabalt
olvashatunk, a világ egészen más, mint ha nem is hallhatnánk a hangját.
Egyetlen könyv Hrabaltól többet használ az embereknek, a szellem
szabadságának, mint a mi tiltakozó gesztusaink, nyilatkozataink együttvéve! Az
autóban az összeszólalkozás egykettőre gyűlölködő veszekedéssé fajult. Később visszagondolva, fejem ingatva ezen a (hamisítatlan és teljességgel
kölcsönös) gyűlölségen, azt mondtam magamban: egyetértésünk az orvosnál
múlékony volt, a pillanatnyi történelmi körülményeknek tulajdonítható, amelyek
az üldözöttek közé vetettek mindkettőnket; konfliktusunk ellenben alapvető,
minden körülménytől független; ebben a konfliktusban egyik oldalon azok
állnak, akik a politikai harcot fölébe helyezik a való életnek, a művészetnek, a
gondolatnak, a másikon azok, akik szerint a politikának szolgálnia kell a való
életet, a művészetet, a gondolatot. Meglehet, mindkét álláspontnak van
létjogosultsága, de összeférhetetlenek.
1968 tavaszán két hetet tölthettem Párizsban, és volt szerencsém többször
is hosszan beszélgetni Aragonnal Varennes utcai lakásán. Nem mintha én bármi
fontosat mondtam volna neki, hallgattam őt. Sose vezettem naplót, csupán
derengnek az emlékeim; két visszatérő téma jön elő mindössze: sok mindent
elmondott André Bretonról, aki élete alkonyán ismét közeledett hozzá, meg a
regény művészetéről. Sőt a Tréfa előszavában (melyet találkozóink előtt egy
hónappal írt) magát a regényt dicsőíti: „a regény nélkülözhetetlen az embernek,
akár a falat kenyér”; látogatásaimon arra buzdított, álljak ki mindig ezért a
„művészetért” ( a regény „alábecsült” művészetéért, ahogyan előszavában
fogalmaz; ezt a szót aztán átvettem tőle, A regény művészete egyik
fejezetcímébe illesztettem).
Találkozóinkból azt szűrtem le, hogy a szürrealistákkal való szakításának
legmélyebb oka nem politikai (vagyis engedelmessége a kommunista pártnak),
hanem esztétikai (hűsége a szürrealisták által „alábecsült” regényhez); úgy
véltem, bepillantást nyerhettem élete kettős drámájába: a regény művészetéhez
(amely tehetségének talán legfőbb tartománya) szenvedély, Bretonhoz barátság
fűzte (ma már tudom: a számvetés korának eljöttén a megszakadt barátságok
sebe fáj a legjobban, és az ostobaság netovábbja feláldozni egy barátságot a
politika oltárán. Büszkeségem, hogy erre sose vetemedtem. Csodáltam Mitterrand-t, amiért hű tudott maradni régi barátaihoz. Ezért a hűségért támadták
durván élete alkonyán. Ez a hűség volt nemes benne.)
Talán hét évvel Aragonnal való találkozásom után megismerkedtem Aimé
Césaire-rel, akinek költészetét közvetlenül a háború után fedeztem fel, cseh
fordításban közölte egy avantgárd folyóirat (ugyanaz, amelyiknek Miloszt
köszönhetem). Párizsban történt, Wilfredo Lam festő műtermében; Aimé
Césaire fiatalosan, élénken, kedvesen ostromolt kérdéseivel. A legelső ez volt:
„Kundera, maga ismerte Nezvalt? – Hogyne. Na de maga honnan ismerte?”
Nem, ő sehonnan, de André Breton sokszor beszélt neki róla. Előítéletesen
feltételeztem, hogy a hajthatatlanságáról híres Breton csakis megrovóan
beszélhetett Vítĕzslav Nezvalról, aki pár évvel korábban szakított a cseh
szürrealisták csoportjával, inkább a pártnak fogadott szót (nagyjából úgy, mint
Aragon). Márpedig, Césaire nem győzte ismételni, Breton 1940-ben,
martinique-i tartózkodása idején szeretettel emlegette neki Nezvalt. És ezen
meghatódtam. Annál is inkább, mert Nezval, tisztán emlékszem, szintén mindig
szeretettel beszélt Bretonról.
Számomra a nagy sztálini perekben az volt a legsokkolóbb, hogy milyen
hidegen hagyták jóvá a kommunista államférfiak barátaik kivégzését. Hiszen
barátok voltak, úgy értem, bensőségesen ismerték egymást, együtt csináltak
végig nehéz helyzeteket, emigrációt, üldöztetést, hosszú politikai küzdelmet.
Hogy voltak képesek feláldozni, ilyen halálosan berekeszteni ezeket a
barátságokat?
De beszélhetünk ez esetben barátságról? Létezik olyan emberi viszony is,
csehül „soudruzstvi” (soudruh: bajtárs), tudniillik bajtársiasság, rokonszenv,
amely az azonos célért politikai harcot vívókat fűzi össze. Ha az ügy iránti közös
odaadásnak vége, okafogyott a rokonszenv. De a barátságnak, ha felsőbb
érdeknek engedelmeskedik, a barátsághoz édeskevés köze van már.
Korunk ránevelt, hogy alávessük a barátságot az úgynevezett
meggyőződésnek. Ráadásul büszkén, az egyenesség nevében. Roppant érettnek kell lenni ahhoz, hogy belássuk, a nézet, amely mellett kardoskodunk, csupán a
számunkra legkedvesebb feltevés, óhatatlanul gyarló, feltehetőleg átmeneti, csak
a legkorlátoltabbak verhetik az asztalt, hogy bizonyosság, igazság. A
meggyőződéshez való gyermeteg ragaszkodással ellentétben a hűség a baráthoz
erény, talán az egyetlen, a végső.
Nézem a fényképen René Chart Heidegger oldalán. Egyiket ünneplik,
mert ellenálló volt a náci megszállás idején. Másikat becsmérlik, mert élete egy
bizonyos pillanatában rokonszenvezett a születő nácizmussal. A fénykép a
háború utáni évekből való. A hátukat látni; fejükön sapka, egyikük szálas,
másikuk zömök, együtt járják a természetet. Nagyon szeretem ezt a fényképet.
Milan Kundera: Viszály és barátság (Találkozás c. könyvből).
Egy napon, a hetvenes évek elején, mikor orosz megszállás alatt volt az
ország, a feleségemmel, mindketten állásunkból menesztve, mindketten rossz
egészségi állapotban, felkerestünk Prága egyik külvárosi kórházában egy
nagyszerű orvost: ő volt Smahel professzor, barátja minden ellenzékinek, a bölcs
öreg zsidó, ahogy magunk közt neveztük. Nála értük E.-t, az újságírót, akinek
szintén kitették a szűrét mindenhonnan, akinek szintén megrendült az egészsége,
és négyesben hosszan tereferéltünk, felderített a kölcsönös rokonszenv.
Visszafelé E. a kocsijába invitált minket, és Bohumil Hrabalról kezdett
beszélni, aki akkor a legnagyobb élő cseh író volt; plebejus tapasztalatokban
dúskáló határtalan fantáziájáért széles körben olvasták és rajongtak érte (a fiatal
cseh filmesek egész új hulláma tisztelte benne védőszentjét). Ízig-vérig
apolitikus volt. Márpedig olyan rendszer szemében, amelynek „minden
politika”, ez a legkevésbé sem ártatlan dolog: apolitikusságával Hrabal
kicsúfolta az ideológiák tombolását a világban. Emiatt járt neki sokáig
viszonylagos mellőzés (mert hivatalos elköteleződésre teljesen alkalmatlan volt),
de ugyanezért, apolitikusságáért (soha nem lépett fel a rendszer ellen) az orosz
megszállás idején békén hagyták, így-úgy megjelenhetett pár könyve.
E. dühösen szidalmazta: Nem átall kiadókkal szerződni, mikor a kollégái
be vannak tiltva? Nevét adja ehhez a rendszerhez? Egy szava sincs ellene?
Szégyen és gyalázat, Hrabal kollaboráns!
Én nem kevésbé dühösen vágtam vissza: Abszurdum! Még hogy
kollaboráns Hrabal, akinek könyveiben a humor, a képzelőerő szöges ellentéte a
mostani mentalitásnak, a minket fojtogató kényszerzubbonynak? Amíg Hrabalt
olvashatunk, a világ egészen más, mint ha nem is hallhatnánk a hangját.
Egyetlen könyv Hrabaltól többet használ az embereknek, a szellem
szabadságának, mint a mi tiltakozó gesztusaink, nyilatkozataink együttvéve! Az
autóban az összeszólalkozás egykettőre gyűlölködő veszekedéssé fajult. Később visszagondolva, fejem ingatva ezen a (hamisítatlan és teljességgel
kölcsönös) gyűlölségen, azt mondtam magamban: egyetértésünk az orvosnál
múlékony volt, a pillanatnyi történelmi körülményeknek tulajdonítható, amelyek
az üldözöttek közé vetettek mindkettőnket; konfliktusunk ellenben alapvető,
minden körülménytől független; ebben a konfliktusban egyik oldalon azok
állnak, akik a politikai harcot fölébe helyezik a való életnek, a művészetnek, a
gondolatnak, a másikon azok, akik szerint a politikának szolgálnia kell a való
életet, a művészetet, a gondolatot. Meglehet, mindkét álláspontnak van
létjogosultsága, de összeférhetetlenek.
1968 tavaszán két hetet tölthettem Párizsban, és volt szerencsém többször
is hosszan beszélgetni Aragonnal Varennes utcai lakásán. Nem mintha én bármi
fontosat mondtam volna neki, hallgattam őt. Sose vezettem naplót, csupán
derengnek az emlékeim; két visszatérő téma jön elő mindössze: sok mindent
elmondott André Bretonról, aki élete alkonyán ismét közeledett hozzá, meg a
regény művészetéről. Sőt a Tréfa előszavában (melyet találkozóink előtt egy
hónappal írt) magát a regényt dicsőíti: „a regény nélkülözhetetlen az embernek,
akár a falat kenyér”; látogatásaimon arra buzdított, álljak ki mindig ezért a
„művészetért” ( a regény „alábecsült” művészetéért, ahogyan előszavában
fogalmaz; ezt a szót aztán átvettem tőle, A regény művészete egyik
fejezetcímébe illesztettem).
Találkozóinkból azt szűrtem le, hogy a szürrealistákkal való szakításának
legmélyebb oka nem politikai (vagyis engedelmessége a kommunista pártnak),
hanem esztétikai (hűsége a szürrealisták által „alábecsült” regényhez); úgy
véltem, bepillantást nyerhettem élete kettős drámájába: a regény művészetéhez
(amely tehetségének talán legfőbb tartománya) szenvedély, Bretonhoz barátság
fűzte (ma már tudom: a számvetés korának eljöttén a megszakadt barátságok
sebe fáj a legjobban, és az ostobaság netovábbja feláldozni egy barátságot a
politika oltárán. Büszkeségem, hogy erre sose vetemedtem. Csodáltam Mitterrand-t, amiért hű tudott maradni régi barátaihoz. Ezért a hűségért támadták
durván élete alkonyán. Ez a hűség volt nemes benne.)
Talán hét évvel Aragonnal való találkozásom után megismerkedtem Aimé
Césaire-rel, akinek költészetét közvetlenül a háború után fedeztem fel, cseh
fordításban közölte egy avantgárd folyóirat (ugyanaz, amelyiknek Miloszt
köszönhetem). Párizsban történt, Wilfredo Lam festő műtermében; Aimé
Césaire fiatalosan, élénken, kedvesen ostromolt kérdéseivel. A legelső ez volt:
„Kundera, maga ismerte Nezvalt? – Hogyne. Na de maga honnan ismerte?”
Nem, ő sehonnan, de André Breton sokszor beszélt neki róla. Előítéletesen
feltételeztem, hogy a hajthatatlanságáról híres Breton csakis megrovóan
beszélhetett Vítĕzslav Nezvalról, aki pár évvel korábban szakított a cseh
szürrealisták csoportjával, inkább a pártnak fogadott szót (nagyjából úgy, mint
Aragon). Márpedig, Césaire nem győzte ismételni, Breton 1940-ben,
martinique-i tartózkodása idején szeretettel emlegette neki Nezvalt. És ezen
meghatódtam. Annál is inkább, mert Nezval, tisztán emlékszem, szintén mindig
szeretettel beszélt Bretonról.
Számomra a nagy sztálini perekben az volt a legsokkolóbb, hogy milyen
hidegen hagyták jóvá a kommunista államférfiak barátaik kivégzését. Hiszen
barátok voltak, úgy értem, bensőségesen ismerték egymást, együtt csináltak
végig nehéz helyzeteket, emigrációt, üldöztetést, hosszú politikai küzdelmet.
Hogy voltak képesek feláldozni, ilyen halálosan berekeszteni ezeket a
barátságokat?
De beszélhetünk ez esetben barátságról? Létezik olyan emberi viszony is,
csehül „soudruzstvi” (soudruh: bajtárs), tudniillik bajtársiasság, rokonszenv,
amely az azonos célért politikai harcot vívókat fűzi össze. Ha az ügy iránti közös
odaadásnak vége, okafogyott a rokonszenv. De a barátságnak, ha felsőbb
érdeknek engedelmeskedik, a barátsághoz édeskevés köze van már.
Korunk ránevelt, hogy alávessük a barátságot az úgynevezett
meggyőződésnek. Ráadásul büszkén, az egyenesség nevében. Roppant érettnek kell lenni ahhoz, hogy belássuk, a nézet, amely mellett kardoskodunk, csupán a
számunkra legkedvesebb feltevés, óhatatlanul gyarló, feltehetőleg átmeneti, csak
a legkorlátoltabbak verhetik az asztalt, hogy bizonyosság, igazság. A
meggyőződéshez való gyermeteg ragaszkodással ellentétben a hűség a baráthoz
erény, talán az egyetlen, a végső.
Nézem a fényképen René Chart Heidegger oldalán. Egyiket ünneplik,
mert ellenálló volt a náci megszállás idején. Másikat becsmérlik, mert élete egy
bizonyos pillanatában rokonszenvezett a születő nácizmussal. A fénykép a
háború utáni évekből való. A hátukat látni; fejükön sapka, egyikük szálas,
másikuk zömök, együtt járják a természetet. Nagyon szeretem ezt a fényképet.
Wednesday, February 23, 2011
Electric Cost - Caribou
most ismerkedem a Caribou-val. (kanadai együttes, rénszarvast jelent a szó)
a múlt hétvégén beültünk egy mini kávézóba sörözni és a pultos srác nagyon jó zenéket kevert, meg is kérdeztem tőle párszor, hogy mi szól, amit felírt nekem egy papírra, szóval jó fej volt. na így jött ez a Caribou is, kérdezte ismerem e. nem, mondtam. erre olyan képet vágott, de finoman, atyaian, hogy huh...hát azt meg kell, hogy ismerd. biztos voltam benne, hogy valami kurva fasza bulis zene lesz, mert, hogy ilyenek szóltak addig is a helységben.
nagyot néztem, amikor két albumot meghallgattam tőle. szokatlan az egész hangzás, sokszor elnyújtott részek jönnek egymás után, az ének egyenesen idegesítő elsőre, de a váltások annál élvezetesebbek. nagyon színes zenei élményt tud nyújtani, viszont türelem nélkül ez nem megy. ezért is kezdtem el gondolkodni, hogy a zenehallgatás nem türelem kérdése, általában. de igen, hogy annak kellene lennie. persze hol vannak olyan zenék, amik erre érdemesek is, hogy odafigyeljünk rájuk, és ne csak valami könnyed kikapcsolódást nyújtsanak, amitől csupán jobb kedvünk lesz. a türelem játéka pedig nem a jókedv kérdése.
tehát ajánlom az albumletöltéseket is tőle.
többszöri meghallgatás után garantált Caribou rajongóvá válsz. persze a poklot is pár óra alatt képes lenne megszokni az ember (H.B.)
Cost Reggelt
Az első két dal az egyik kedvenc műhelykazettámról.
Jó reggelt Cost!
Állítólag ma a nap is kisüt majd, o o óó, már árnyékom is van.
Tuesday, February 22, 2011
Tölgyessy Péter előadása egy jogászkonferencián
Tudományos Electric Cost
Yuri Gagarin Memorial Sound Generator
Létezik egy irányzat az elektronikában, amit WSG-nek hívnak. Ez a Weird Sound Generator-t jelenti. Sokféle gép tartozik ide, legfőbb jellemzőjük, hogy otthon készülnek, nekem is van ilyenem, sőt, azért futottam bele pl. Yuriba is, mert egy újat tervezek. A komolyabb jelző itt nem érvényes, mert attól, hogy több tekerő lesz rajta, még idiótább hangot fog adni.
Sokan különös műgonddal építik be akármibe.
Vannak az irányzatnak egészen magasfokon művelői is.
Monday, February 21, 2011
Electric Cost
Legismertebb témái remixek a Hybrid együttesnek. Olyan stabilan és olyan lendülettel csinálnak mindenből breakbeat-et, de ez nem is breakbeat, hanem breaktrance, szóval olyan stabilak a srácok, hogy szerintem az ő érdemük is, hogy mára mennyire pop a break műfaj. Etalon hangzás, minden rezgése, nagyon könnyen szerethető. A másik nagy kedvenc BT, ő is etalon hangzást produkál, de valahogy mégis a Hybrid vonal emberibb, nem tudom másképp megfogalmazni.
Rámennek mindenre... És mindenből breakpop lesz ennek előnyével és hátrányával.
Egy nem remix:
Friday, February 18, 2011
Music Television in the 90's
minden brit szomorúság kútfeje.
The Cure - Pictures of You live
I've been looking so long at these pictures of you
That I almost believe that they're real
I've been living so long with my pictures of you
That I almost believe that the pictures are
All I can feel
Remembering
You standing quiet in the rain
As I ran to your heart to be near
And we kissed as the sky fell in
Holding you close
How I always held close in your fear
Remembering
You running soft through the night
You were bigger and brighter and wider than snow
And screamed at the make-believe
Screamed at the sky
And you finally found all your courage
To let it all go
Remembering
You fallen into my arms
Crying for the death of your heart
You were stone white
So delicate
Lost in the cold
You were always so lost in the dark
Remembering
You how you used to be
Slow drowned
You were angels
So much more than everything
Hold for the last time then slip away quietly
Open my eyes
But I never see anything
If only I'd thought of the right words
I could have held on to your heart
If only I'd thought of the right words
I wouldn't be breaking apart
All my pictures of you
Looking so long at these pictures of you
But I never hold on to your heart
Looking so long for the words to be true
But always just breaking apart
My pictures of you
There was nothing in the world
That I ever wanted more
Than to feel you deep in my heart
There was nothing in the world
That I ever wanted more
Than to never feel the breaking apart
All my pictures of you
Music Television in the 90's
R.E.M. Man On the Moon
húsz évvel ezelőtt bejött ez az mosoly. ezt a pillanatot vártam mindig a klipben. akkor még nem volt printscreen gomb a közelemben.
szerelmes voltam, elég volt ennyi is hozzá. most már nem az én mosolyom, de azért még mindig hat. úgy látszik, beszélhetünk mosolytörténeti szempontokról is.
Music Television in the 90's
Köszönöm neked MTV, hogy magamba szívhattam az elvágyódás hanyag eleganciáját.
Vers Cost
Törődés
Mindenfelől ártatlan dallamok szólnak,
Egyetértés a kívánatos egyszerűség szemfényvesztő,
Álcázott egyensúly töpreng magányban,
Fuvolaszó kíséri lépteit távol, elhagyottan.
Ésszerű egyetértés a sötét fényesebb partján,
Kegyelet dallam az elkerített birtok peremén
Vádlón feltekint, és szemérmesen bájolog,
Álmatlanul sóhajt a takaró nedves sarkát érezve.
Engedd az élőt, hagyd a haldoklót sorsában úszkálni
És tekints túl a szavak birtoklás természetén
Keresztül, a dallamok hullámán.
Értem a szédülést, nem látom a józanságot,
Hallgatom a rácsokon végighúzott kés éles szerenádját,
Nem értem a létezést és hullámzó szándékát.
Elfogadom a hívást, megízlelem epejellegét,
Kísértem önmaga helyett is, pengéjét tisztogatva.
Ez nem az út, ez ösvény. A legszúrósabb valaha.
Kétely sem tükröződhet. Magányba fujtott szégyen.
Teljesülj hát a méregmezőn, hányd ki a jóslatot
Szeress végre tisztán, szeress és érints.
Hagyj minden szót, tettetett cselekvést..
Csak ölelj és engedd a víz tükröződését...
Magadat látva a felszínén.- Tomas Josa
Thursday, February 17, 2011
Filmajánló - Howl
film Allen Ginsbergről, pontosabban egy költeményéről, ami a beat korszak egyik alappillére volt.
itt meg lehet hallgatni eredetiben, a költőtől, plusz angol ill. magyar szöveg is van hozzá: Howl
Music Television in the 90's
eddig bírtam, most már tényleg visszatérek a kilencvenes évekhez, hogy zenei emlékeimet újra felevenítsem olyan dalokkal is, amelyeket talán sosem hallottam, csak szerettem volna... az akkori jövőbeni énemmel, azaz a mostanival...
lehet csatlakozni a rovathoz.
It's Immaterial - Driving Away From Home (US Version)
Wednesday, February 16, 2011
Meditáció VIII.
úgy tűnik, hogy nyolclépcsősre sikerült a meditációs posztsorozatom, ami a transzcendentális meditációról személyes élmények alapján íródott. egyszer már azt hittem, hogy lezártam a sorozatot, most is azt hiszem, hogy ezzel fogom zárni. talán most igazam is lesz, hiszen csak egy kis összefoglalót akarok írni erről az egész technikáról, amit most már egy éve gyakorlok. igen, ez amolyan évzáró bulinak is jó lesz, hogy sikerült.
a összefoglaláshoz nem olvasom újra az eddigieket, elég unalmas lenne, hanem inkább ismétlem magam többször, vagy ha szerencsétek van, akkor talán újat is mondok.
akkor sorolom. olykor rövid leszek és tömör:
ha ez az első poszt, amit olvasol erről a meditációs gyakorlatról, akkor kérlek olvasd el az előzményeket is hozzá (lásd ameditáció rovatot bal oldalt a blogon, amely tag-en belül nem csak a transzcendentális meditációról olvashatsz).
naponta kétszeri gyakorlatot kíván a dolog, reggel és délután. a tapasztalatom az ezzel kapcsolatban, hogy az emberek ettől megijednek. azt hiszik, hogy ez valami óriási áldozatot kíván a részükről meg figyelmet, koncentrációt, ami már nem jutna erre a gyakorlatra, holott érdekli őket. meg persze idő sincsen, most amúgy is rengeteg a tennivaló, most pörgésben vagyok, majd ha nyugodt leszek, akkor megcsinálom stb. és kicsit fáj a szívem, mert látom, hogy szenved az illető, főleg az időhiánytól, és nem érti, ha azt mondom, de hát hogy ha ezt megcsinálod napi kétszer húsz percben, akkor lesz időd mindenre és nem leszel fáradt. de ez sajnos ellentmondásnak tűnik a szemükben, így komolytalannak is gondolják valahol az egészet. ha nem feszülök meg, ha nem úgy dolgozom mint egy gép, akkor hogyan is lenne eredménye valaminek? azt hiszem, nagyon teljesítmény centrikusak vagyunk itt európában, hogy akkor tudunk csak pihenni egy rövidke időre, ha már valami nagy dolgot letettünk az asztalra, ha sokat dolgoztunk stb. és persze dolgozik a félelem, hogy meg is kell élni és a családra is kell gondolni stb.
persze, hogy ezek a dolgok fontosak, csak üressé és nyűggé változnak egy idő után, mert nem nyújtanak megfelelő energiát a továbblépéshez (fejlődésünkhöz), nem frissítenek fel, csak felszínesen, tehát csak a munka van vele, de a vele járó élvezet, a gyönyör már régen elveszett menet közben.
a tudatunknak van egy olyan szokása, hogy ugrál ide-oda, keresi a gyönyörforrásokat. ebben az ugrabugrálásban igen el is fáradunk, tapasztalhatjuk ezt nap mint nap. ez a fáradtság idegességet, feszültséget okoz, mert tulajdonképpen az történik, hogy van valami, amin nem tudunk uralkodni, és ez a valami stresszel bennünket, pont azért, mert amaz uralkodik mirajtunk. ha képesek vagyunk a tudatunk ugrálását lecsillapítani, akkor ezek a stresszes gócpontok kipárolognak belőlünk, mert a tudat megnyugszik ebben a helyzetben, pihenni képes, feltöltődni, uralni a helyzetet, átlátni mindent horizontálisan ill. vertikálisan. attől lesz nyugodt, hogy nem kell neki ide-oda ugrálnia, hogy kielégüljön, hanem megkapja a neki járó igazi gyönyört, amitől nem lesz kedve elmenni máshová, így feltöltődik. a meditáláskor ez történik, hogy nyugodtak leszünk, viszont nem passzívak. a tudat sosem lehet passzív, az élet sosem áll le, ugye. a meditáció egy aktív pihenést nyújt, egy teljesen éber állapotot. ebben az éberségben van az aktivitás, a passzivitás pedig a békesség érzetében.
azért reklámozom a transzcendentális meditációs technikát, mert ehhez nem kell feszülten ülni, mint egy cövek, nem kell erősen koncentrálni, sőt koncentrálni sem kell. ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy kényelmes ülőhelyzetet veszünk fel, hátradőlve (tanácsos a kezünket összefogni az ölünkben, de ezt is kényelmesen, ahogy nekünk jó. ha nem kényelmes, hagyd el) és becsukott szemmel mantrát ismétlünk magunkban. ezt a mantrát egy megfelelően képzett tanár adja át a TM központokban, tehát elsődlegesen mindenképpen ezt javaslom, hogy menjünk el egy ilyen kurzusra, mert ott sok minden mást is lehet tanulni, gondolom én, bár gőzöm sincs, milyen egy TM központ Magyarországon, én is egy nem hivatalos központban csináltam Londonban, amit a hivatalos TM-esek biztosan elítélnek, nem vesznek komolyan stb. mindegy is, ami a lényeg, hogy mantrázni kell. keress egy mantrát magadnak, de maradj meg annál az egy mantránál. talán tízévente cserélnek mantrát azok, akik ezt gyakorolják, tehát ne váltogassuk, mert az nem jó. a mantra olyan mint egy mag, ami kicsírázik bennünk idővel, hozzánk nő. ne ejtsük ki hangosan, tarstuk meg magunknak, ne osszuk meg mással. legyen ez valami személyes dolog, amit azért nem jó hangosan kimondani, mert az ember esetleg kiteszi magát valami személyes élcelődésnek, hogy jóvan, menjél, aztán ismételgesd csak, hogy "mamusz, mamusz, mamusz", amely helyzet tulajdonképpen nem tesz jót az elmélyülésnek. tehát nem szégyeljük magunkat, ha nem vetkőzünk le meztelenre, nah.
a mantra ismétlése közben a tudatunk fickándozik, mint valami halacska, és a gondolataink is szinte vulkánszerűen törnek fel, támadnak meg bennünket, főleg ha az ember a gyakorlat kezdeti szakaszában van. mellékhatás lehet az iszonyatos fáradtság, ez akár hetekig is eltarthat. van, akinél a meditáció pozitív hatása csak 3 hónap múlva jelentkezik, addig csak azt kérdezgeti magától és a meditációs tanárjától, hogy mi lesz már, miért nem történik semmi!? de aztán 3 hónap után mintha kicserélték volna, jöhet a vidám vasárnap, na jó nem, de tényleg, nincsen stressz, idegeskedés, nincsen fáradtság, szívesen vetjük bele magunkat a munkába, vagy különböző tevékenységekbe, nyitottabbakká, aktívvá válunk, anélkül, hogy lefárasztanánk magunkat, a személyes fejlődésünket nézve pedig óriási haszna van, hiszen mozgásban vagyunk, és ami nekünk jó, az a környezetünknek is a hasznára válik.
ez a fajta meditáció tehát csak azt igényli, hogy behunyt szemmel üljünk. az első kb. fél perc után kezdjük csak ismételgetni a mantrát. nem kell ehhez megfeszülnünk, vagy semmi ilyen. fontos, hogy engedjük el magunkat, mintha csak aludni szeretnék. az mantra ismétlése közben, mint azt már mondtam, elkalandozunk, az agyunk jár ide-oda, ez egyáltalán nem baj. ez olyan mintha azt mondanánk egy egész napos gyaloglás után, miután végre ágyba kerülünk, hogy az nem jó, hogy ennyire zsibog a lábam. ez természetes, ahogy természetes az is, hogy az agyunk dobálja a képeket, gondolatokat. de ami a fontos ennél a meditációnál, hogy mindig térjünk vissza a mantrához. (a mantrát bárhogy mondhatjuk magunkban, gyorsan, "hangosan", vagy ahogy éppen jól esik). az is már jó meditálásnak minősül, ha elkezdem a mantrát ismételgetni, de az első percben elkalandozok és csak a tizenkilencedik percben ocsúdok fel, hogy hoppá, gyerünk vissza a mantrához. ez ugyanolyan hasznos meditációnak bizonyul, tehát nincsen haszontalan meditáció, ha vissza tudunk térni a mantrához. ebben a folyamatos visszatérésben van a dolgok nyitja. ebben a folyamatos visszatérésben egyre inkább elcsendesedik a tudat, és vele együtt az egész testünk. a test és a tudat mindig együtt mozog. ha a testem pihen, akkor a tudatom is pihen, ill. ha a tudatom pihen, akkor az a testemre is hatással van, ellazulok tőle (már itt eleve történik egy feszültségoldás). ahogyan egyre mélyebbre jutok ebben az ellazulásban, a tudatom is egyre mélyebbre jut, a légzésem lelassul és mintha tisztább lenne a levegő körülöttem, amit beszívok, valahogy frissebb. érzékelem a külvilág történéseit, hallom a zajokat, zörejeket stb., viszont nincsen rám hatással, nem vonja el a figyelmemet, sőt, minden, ami körülvesz, megnyugtat, legyen az egy IFA teherautó hangja, ami be akar tolatni az udvarba. tehát mindezek a dolgok nem fognak zavarni, mert ebben az ellazulásban minden kellemessé válik, jól érzem magam, nem akarok mozdulni sem. és csak ismétlem a mantrát. a folyamat lényege, hogy a durva anyagi világtól szépen lassan megyek egy finomabb anyagiság felé (a gondolatok is ugyanabban anyagi világban vannak, csak finom szerkezűek), és lépésről lépésre egyre finomabb gondolatokkal találkozom. eleinte ugye erősen jelentkeznek a gondolatok, de kb. tíz perc után már nem vonódik el a figyelmem annyira és így megy ez, amig egészen finom gondolatok nem jelentkeznek. ezzel a technikával oda jutunk, ahol a gondolataink kiindulnak. ez olyan mint lemenni a tenger fenekére, ahonnan ha megindul egy gondolati hullám, az a felszínen is éreztetni fogja a hatását, másként fog fodrozódni a víz. de mi most ott vagyunk, ahol a gondolataink apró buborékokként megjelennek és megindulnak a felszín felé. itt említeném meg a Feldmár András idézetet is újfent:
"Szerintem a meditáció és a terápia között csak az a különbség - és ezt jól lehet látni a meditálók között -, hogy amikor meditálok, akkor tulajdonképpen megtanulom, hogyan ne takargassam önmagam elől azokat a dolgokat, amiket csinálok, gondolok, érzek, ami bennem történik. Tehát láthatóvá válok önmagam számára. Szerintem a terápia kicsit nehezebb, mint a meditáció, mert a terápiában átláthatóvá válok egy másik ember társaságában." (Szégyen és szeretet c. könyve)
(ajánlom mindenkinek, újabb alapkönyvről van szó.)
tehát ez a folyamat nem más, mint akár egy terápia önmagunkkal. hiszen ezek a gondolatok, érzések, a felszíni, hétköznapi tudatállapotok folytán nem fognak tudatosságra szert tenni, pont ezért fognak bennünket tudatalatt frusztrálni, pont ezért hatalmasodnak el rajtunk, ezért okoznak streszt stb.
felszínre hozunk dolgokat magunból, így akár nagyon komoly gyerekkori lelki sérüléseket is fel lehet dolgzoni ezzel a technikával. viszont ehhez hosszú évekre is van szükség.
a mantrázás közben, ahogy merülünk egyre mélyebbre, elfelejtük a külvilág eseményeit, elhagyjuk a napi rutinos cselekedeinket, elfelejtjük húsz percre a családot, a munkát, a fontos dolgainkat, amit meg kell csinálnunk, elfelejtjük, hogy hol is vagyunk, elfelejtjük a sérelmeket, amiket összeszedtünk, az összes csalódásunkat, egyszóval elfelejtünk mindent, végül elfelejtjük a mantrát is mondani...és ebben a nagy felejtésben ott állunk pőrén, minden nélkül, tapasztalat nélkül...és ez a lényeg. hogy megtapasztaljuk azt, hogy a tudat már nem tapasztal, amikor a tudat önmaga felé fordul, ahol nincs már tárgy, ami felé projektálhatna. itt van a tudat eredeti otthona, innen nyeri az erőt és az energiát. ez az életfa az Avatarból, triviálisan mondva (mert egy híg mainstream filmről van szó), viszont annál képletesebben.
ha képesek vagyunk lemenni a tenger aljára, ahol ezek a hullámmozgások keletkeznek, megnyerjük velük együtt azt az erőt, amit ez a mély hullámzás a felszínen is okozni tud. csakis a tapasztalat erősít.
erre mondja Hamvas Béla, hogy a könyvek önmagukban nem segítenek (mondta ezt, miután kiolvasott egy egész könyvtárat), és erre mondja Tarkovszkij, hogy a tapasztalatainkat nem tudjuk átadni (csak nagyon személyes formában). hogyan hiszed el nekem, hogy amit beszélek, az jó, vagy igaz, vagy hiteles? erről utal mindig Feldmár is, hogy "ne higyjetek nekem!". ezért van az, hogy az indiaiak ezt erősítik, hogy a "puding próbája az evés." itt ugyan ellen lehetne vetni, hogy dehát egy náci tiszt is elmondhatja, hogy "lépj át a mi oldalunkra, meglátod, milyen jó lesz!". hogy ez ugyanez. viszont van egy nagy különbség: a náci tiszt, a saját tudatállpotát akarja kiterjeszteni egy másikra, erőszakosan. a meditáció viszont egy természetes megújulást ad, a természeti törvények által. ennél természetesebb dolgot nem is nagyon tudok elképzelni. így az erkölcsi jó és a rossz kérdése is természetesen adja magát, az ember természetesen azt fogja tenni, ami a természeti törvényeknek ill. a az erkölcsi világrendnek megfelel. nem a zavaros tudatállapotot fogja megtenni alapnak, ami végül is mindig valami őrjöngéssé fajul. akkor őrjöngünk, ha a tudatunk nem a neki természetes bázisán nyugszik. ez a bázi a létezés. erre mondja Hamvas, hogy az élet alapja a lét. és ezért mondja, hogy legyünk éberek. ezt az éberséget nyerhetjük el a meditáció segítségével.
ha valaki elkezdi gyakorolni ezt a meditációt, akkor az első napokban ne éljünk pörgős társasági életet, ha lehet. érdemes magunkra figyelni jobban ebben a kezdeti szakaszban egy csöndesebb környezetben.
a rendszeres gyakorlás a nyitja mindennek. ha ez sikerül, akkor figyeljük meg magunkat a hétköznapok során, hogy milyen változásokon megyünk keresztül. és gondolkodjunk el azon, hogy lehet, hogy ez a meditáció hatása. (pl. kevesebb kávét iszok, kevesebb alkoholt, kevesebb cigit kívánok, nem idegesít valami, ami korábban idegesített stb.)
a rendszeres meditáció megkíván egy rendezettebb életvitelt is. ez azt jelenti, hogy pl. nem baszok be minden hétvégén mint egy ló, mert akkor az biztosan a meditáció hatása ellen van. tehát ez amolyan oda-vissza játék: a meditáció kiegyensúlyozottabbá tesz, viszont ha meg akarom tartani a jótékony hatását, akkor rendszeresen gyakorolnom kell azt, tehát nem az lesz az első, hogy pl. alkoholt igyak, és attól várjam a feszültség oldódását elsődlegesen. és nem rendszeresen hajnalban fekszem le, mert attól nem fog működni a dolog.
a meditáció előtt két órával ne együnk semmit, ill. ne igyunk kávét, teát stb.
lefekvés előtt ne meditáljunk mert nem fogunk tudni aludni.
én mindig a mobilom óráját csekkolom, hogy lássam mennyi ideje csinálom már. tehát nyugodtan nyissuk ki a szemünket és pislantsunk az órára, ez nem probléma.
a meditáció jó alvás zavarokra is, ill. segít leszoktatni káros szokásokról. itt nem arra gondolok, hogy káros a cigi meg az alkohol, és hogy erről le kell szokni, ez hülyeség. mindenki tudja, hogy mi számára a káros.
itt az önmagunkkal való szembenézés a kulcsa a dolognak és a mérték az mindenkiben más. mint ahogy mindenkinek más mennyiségű kajára van szüksége stb.
a meditáció alatt az agyunk töbszörösen nagyobb pihenésnek örvend mint alvás közben.
aki rendszeresen meditál, kevesebb alvásra van szüksége. nekem pl. hét óra alvás a normál, ha nyolcat alszom, az már sok. de mostanában felkeltem már öt órai alvás után is töbször és tökre éber voltam. még mindig nem tudom, hogy mi az optimális. lengedezek.
a vasárnapi próbákon rossz látni, hogy sokszor fáradtak az emberek. de most mit csináljak, nem kezdhetek el prédikálni minden utcasarkon, hogy a meditáció hasznos és jó, csinálja mindenki, mert boldogabb lesz tőle.
a meditáció gyakorlásától nem válunk szentté, hála a jó égnek. tehát nem arról van szó, hogy amióta meditálok, jó vagyok. ez megint egy évezredes faszság, bocsánat. ugyanúgy kikeltem már magamból, mint korábban, amikor ideges voltam stb., viszont sokkal kevesebbszer fordult ez elő, lényegesen kevesebbszer és ami a legfőbb, el is felejtem gyorsan az eseményeket, nem rágódom rajtuk, mint korábban. tehát a tudat nem ragad le fölösleges helyeken, ahol korábban megakadt.
és talán ez a lényeg. segít továbbmenni, bárhol is járunk éppen.
ha valakinek esetleg van kérdése, amire nem biztos, hogy tudok válaszolni, akkor itt tegyük meg a kommentben, mert az hasznos lehet másnak is. köszönöm!
Vers Cost
Nyitás
A gyerekkor alkímiája
beteljesül, sikerül végre.
Az érintetlen kapukat,
az álom zsiliprendszerét kinyitják.
Mindenből csönd lesz és közelség.
Vers Koszt
Felelet
Hommage à I. B.
Ellátogatsz a legbelső szobába,
hallgatsz és hallgatod
a szürke falak lobogását,
mintás csöndjét, susogását, parancsát.
Letérdelsz
egy szigorú szózatra és
beleolvadsz a figyelembe, mely
mindenünnen az ünnepély
egyetlen csukott ajtajára irányul.
Holott
veled vagyunk
továbbra, változatlanul.
Tuesday, February 15, 2011
Japan Cost
van tobb video is fennt tole. ugyanabban a kis szoknyacskaban, hosszoujju pulcsiban. fej nelkul.
Monday, February 14, 2011
Radio Costumes - vörös és fekete
sok divattörténeti könyvet nézegetek mostanság
és ez kijön a rajzokon is, de most nem bánom. mára ennyi.
valentin napi különkiadás vörössel és feketével 
Mainstream Music Cost
a mainstream jelentése valami olyasmi lehet, hogy elég híg ahhoz, hogy mindenki élvezni tudja. a 21 század egyik fő kérdése számomra az, hogy vajon a tömeg lehet e közösség? egy jó mainstream mindig ezt sugalja.
Effekt Cost
igazi üdítő videók. egy amerikai srác csinálja, most mutatta az egyik cimbi. van köztük egy jó kis "how to make" is. úgy látszik, valaki nem akar betokozódni az amerikai szuperprodukciókhoz, ha elszórakozhat egymaga is...
Saturday, February 12, 2011
Rendzsaw blogol
berakom az egész zenei repertoárt, amit sosem akartam megosztani, de más megtett helyettem. tovább dereng a múlt Londonban és megy a továbbosztás is. Latest tracks by Z_music
Filmajánló - Never Let Me Go
hagyományosan jó közepes brit filmről van szó. most már tényleg beülök minden brit filmre, hogy lássam, mennyire tudnak bénázni, mert eddig nem nagyon láttam. szóval még ha nem is tetszik az adott film, mert nem az én műfajom, akkor is meg tudom nézni úgy, hogy leköt és nem unom tulajdonképpen. igazi kikapcsolódást tudnak ezek a filmek nyújtani.
itt most egy antiutópiáról van szó a hetvenes évekbe helyezve, majd a kilencvenesbe. semmi túlkapás, vagy fölösleges kitérő, nem akar teljes sem lenni, azt hiszem ez az erénye.
és ha már dícsérem a brit középjátékosokat, akkor itt van ez is, ez is minimálban nagyon odarak egy sci-fi világot erős társadalom kritikával. (már lehet, korábban beraktam)
Radio Costumes - Spring 2011
készül a tavaszi kollekció:)
mintha bambi tanulna járni, úgy próbálom egértartásba gémberedett kezem visszaszoktatni a ceruzához. valójában hálás lehetek a windowsnak minden egyes homokórázásért, mert csak amiatt van módom a napi nyolcórában is lopott percekig firkálni, aztán a vista még ezenfelül biztosít nekem legalább heti két kékhalált, ami kész időmilliomossá tesz, de a legjobb, hogy itthon vár a sok koh-i-noor és a nyomatékosításhoz egy faber castell is. de most az instant hatás kedvéért jött a wacom,és én monitorra meredve próbáltam vakon követni a kurzort
szóval, egyenlőre itt tartok
TV Cost - Les Bicyclettes De Belsize
Brit film musical a 60-as evekbol. fel oras, harom reszben. szigoruan gyerekeknek ill. a szombati fozes kozben lejatszani. semmi extra, idonkent unalmas, de valami miatt megis megneztem, talan a nostalgia vegett, amit gyerekkoromban kaptam meg a hetvegi tevezesektol. tulajdonkeppen nem is ajanlom lejatszasra, csak annak, aki kozben vasal, vagy ilyenek.
Les Bicyclettes de Belsize
Friday, February 11, 2011
A kávé jelenet
hiába minden, hát nem tudom meghazudtolni magam, chamichaze vagyok és kávéfüggő
ezen pörgünk két napja. egymással szemben ülünk, az egyikünk benyomja a videót, de a másik is röhög, aztán csak átkacsint a monitorok fölött:egy kávé? és vidáman elugrálunk a büfébe
itt van egy angol feliratos változat is:
TV COST - válságteszt
Egész jó kis sorozatot csináltak mannáék a kukkeren.
0.47-nél filmtörténeti kacagás by HeavyLevi
Thursday, February 10, 2011
Wednesday, February 9, 2011
A magyar film barátaihoz!
A kultúra alapvető emberi jog! A magyar film és mozgókép az európai kultúra integráns része. A magyar filmek magyar nyelven, magyar emberekről, a magyar életről eredeti és egyéni módon szólnak. Plurálisak. Ezek a különös, eltérő és autonóm módon beszélő alkotások országunkról, sorsunkról tudósítanak.
Ennek tönkretétele a kultúra rombolása!
Ezt semmilyen haszonelvűség, a gazdasági helyzet félreértelmezése, politikai szándék vagy szubjektív megítélés nem indokolhatja!
A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi pluralitását biztosító, demokratikus önigazgatási struktúra helyett egyszemélyes irányítási rendszert vezet be.
Úgy látjuk, hogy ez a döntés veszélyeztetheti a magyar film eddigi sokszínűségét.
Mi, magyar filmesek, akik továbbra is elkötelezetten és híven szeretnénk eleget tenni hivatásunknak, meggyőződésünk szerint, legjobb tudásunk szerint, felelősséggel és becsülettel helytállva szeretnénk továbbra is dolgozni, arra kérünk mindenkit, hogy támogassa a többszólamú magyar film életben maradását!
Budapest, 2011. január 19.
Barátsággal,
Enyedi Ildikó, Fliegauf Benedek, Hajdú Szabolcs, Jancsó Miklós, Kocsis Ágnes, Mészáros Márta, Mundruczó Kornél, Pálfi György, Tarr Béla
A fenti nyilatkozatot a támogatásukról biztosították:
Theo Angelopoulos – filmrendező, Görögország Olivier Assayas – filmrendező, Franciaország Bertrand Bonello – filmrendező, Franciaország Leon Cakoff – filmkritikus, Brazília Alfonso Cuaron – filmrendező, Mexikó Luc Dardenne – filmrendező, Belgium Jean-Pierre Dardenne – filmrendező, Belgium Arnaud Desplechin – filmrendező, Franciaország Jacques Doillon – filmrendező, Franciaország Marion Döring – EFA Atom Egoyan – filmrendező, Kanada Amat Escalante – filmrendező, Mexikó Jean-Michel Frodon – filmes szakíró, Franciaország
John Gianvito – filmrendező, teoretikus, USA Erika Gregor – Freunde der Deutschen Kinemathek, Németország Ulrich Gregor – filmtörténész, Németország Joana Hadjithomas – filmrendező, Libanon Michael Haneke – filmrendező, Ausztria Alejandro Hartmann – filmrendező, Argentína Shozo Ichiyama – producer, Japán Khalil Joreige – filmrendező, Libanon Aki Kaurismaki – filmrendező, Finnország Stella Kavadatou – forgalmazó, Görögország Vassilis Konstandopoulos – producer, Görögország Mia Hansen Love – filmrendező, Franciaország Wojciech Marczewski – filmrendező, Lengyelország Cristian Mungiu – filmrendező, Románia
Celina Murga – filmrendező, Argentína Olivier Père – filmkritikus, Svájc Timothy Quay – filmrendező, Nagy-Britannia Stephen Quay – filmrendező, Nagy-Britannia Carlos Reygadas – filmrendező, Mexikó Arturo Ripstein – filmrendező, Mexikó Daniel Rosenfeld – filmrendező, producer, Argentína Gus van Sant – filmrendező, USA Uli M Schueppel – filmrendező, Németország Ulrich Seidl – filmrendező, Ausztria Hanna Schygulla – színésznő, Franciaország Tilda Swinton – színésznő, Nagy-Britannia Juan Villegas – filmrendező, Argentína Peter Watkins – filmrendező, Nagy-Britannia Andrzej Wajda – filmrendező, Lengyelország
Mi folyik itt GYöngyösön?
vannak videók, amiket évente egyszer meg kell nézni. az itt következő színházi előadás nálam mindent visz. most néztem meg harmadszorra, de ugyanúgy élveztem. micsoda váltások vannak benne!
és találtam folytatást is meg egy extrát is.
extra:
Jafar Panahi börtönben (újfent)
korábban is voltak gondok ugye, de most 6 évre akarják lecsukni Panahit, az iráni filmrendezőt, aki egy filmet akart megcsinálni (igen, tehát egy ötlet miatt) a 2009-es vitatott elnökválasztásról. ezen kívül további húsz évre akarják eltiltani a filmrendezéstől.
http://blogs.indiewire.com
nyílt levél Rafi Pitts-től (Panahi kollégájától), amit az iráni elnöknek címzett.
In Solidarity with Jafar Panahi and Mohammad Rasoulof, we suggest to all filmmakers and members of the film industry, regardless of your country or borders, religion or politics, to support our fellow filmmakers by not working for two hours between 15:00-17:00 (local time in Tehran) on the 11th of February 2011, the date of the 32nd anniversary of the Iranian Revolution.
To Mr. Ahmadinejad,
In 1979 there was a Revolution. In fact, the commemoration, the 32nd year of our Iranian Revolution, is on the 11th of February 2011. The reason you need to be reminded of this is because I feel that you have forgotten the reasons why this all happened. Maybe I'm wrong, maybe you need to explain yourself. Maybe you have your own definition of our Revolution. In which case I feel you should respond to the question: Why do you think we had a Revolution in 1979?
The time has also come to clarify your reasons for wanting filmmakers to be put away. Your reasons for wanting to kill a life, a career, in the name of our Revolution, or maybe I'm asking the wrong question: Is it all about your re-election?
A very close friend, Jafar Panahi, one of our most important filmmakers, for whom I have great respect as a person, and admiration as a filmmaker, is being imprisoned by your government, by your law. He is sentenced to six years for wanting to make a film. A film he hasn't even made. Six years in prison on an idea for a film. On top of it all, as though that wasn't enough, he is sentenced to twenty years of not being allowed to make another film and twenty years of not being able to leave his homeland.
Another important young director, Mohammad Rasoulof, is being convicted with the same sentence. His crime: working with Jafar.
They are both punished for caring about their fellow man. Punished for wanting to understand the events of June 2009. Punished for caring about the lives that were lost in the conflict due to the elections. Although, need you be reminded, all candidates had been given permission to present themselves by the regime. The choices were very clear and indeed legal. Jafar Panahi and Mohammad Rasoulof made their decision alongside the majority of our film industry. It became the Green Movement. The right was given to us.
° Do you think there is anything wrong in wanting to understand why people died in our last elections?
° Do you really believe that our country is unaware of the violence the election results caused?
° Is it a crime for Panahi to want to make another film?
° Is it a crime for Rasoulof to question reality?
° Is it because filmmakers want to hold up a mirror on what has happened to society?
° Are you afraid of a point of view that might contradict yours? In which case, please answer the question: Why did we have a Revolution?
Rafi Pitts, 24th of December 2010, Paris
Mangó, a manga magnó
A little bit of mangó:
Aki már evett mangót, az tudja éri róla, hogy igazi meglepetés gyümölcs. Meglepetést okoz narancssárga, ízletes húsa a piros-zöld héj alatt, és hatalmas, lapos magja, mely majdnem olyan hosszú, mint maga a termés.
A hindu hagyomány szerint Buddha rendszeresen mangófa alatt meditált. Ebből adódóan a fa India egyik szent fája is lett.
A trópusi Himalájába helyezett őshazából a XV—XVI. században indult nyugati vándorútra, eljutva Perzsiába, majd Arábiába. Amir Khusrau török költő a XIV. században ismerkedett meg új múzsájával:
A mangó a kert büszkesége,
Hindusztán legfinomabb gyümölcse.
A többi gyümölcsöt csak éretten ehetjük,
De a mangó fejlődése minden pillanatában finom.
Akbar, Észak-India császára mangóhoz fűződő vágyait csak 100 000 fa elültetésével tudta csillapítani. Az első „mangófarm" emlékét még a múlt században is élő, 300 éves példányai őrizték.
A színe többnyire a vörös és sárga között változik, ovális formájú, lédús csemege. A mangó fán terem, mely akár 20 méter magasra is megnőhet és az ültetéstől számított 4-6 éven belül válik termőképessé. Egész évben fogyasztható.
Idézetek innen:
http://okoriegeszseg.shp.hu/hpc/web.php?a=okoriegeszseg&o=mango_1Gbi
http://www.terebess.hu/tiszaorveny/gyumolcs/mango.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/Mang%C3%B3
Tuesday, February 8, 2011
Monday, February 7, 2011
Tudományos Vidám Vlog
Eredetileg egy ilyen kis lencse volt, super8-asra való.
Otthon volt belőle 3 szett, ezért voltam olyan bátor, hogy nem sajnálkozva szétfűrészeltem...kicsit szomorúak voltak az üvegtagjai, de az első képkockák után, lencséntúli vidámság lett rajt úrra.
1% more brightness to ControlStudio!
16 éves, de máris klasszikus
A Blur nem tartozik a kedvenceim közé, de ez egy akkora remix, hogy megkészülsz tőle. Asszem ma úgy hívják ezt a stílust, hogy electro clash, de nem biztos; mindenestre, amikor ez készült, még sehogyan se hívták. Érdemes odafigyelni a Pet Shop Boys remixekre, mert igazi odabaszós tánczenét csináltak akármelyik fisifosi britrockból vagy közepesen gyenge David Bowie-ból.
Aki nem hiszi, járjon utána:
Sunday, February 6, 2011
Etchno Színház Varieté
Fiúk, itt az ideje foglalkozni a VJ-programokkal. VV= Vajdai Vili nem a kora előtt jár ugyan ezzel a projekttel, de itthon megint csak úttörő.
pedig mi ezt öt éve meg akartuk csinálni börlini kreatív barátommal; ld. a folytatás élőtánccal. sajnos a trailerben nem szerepel a nagyon emlékezetes moszkító - Bozsik táncosa ezüst gatyeszban, rózsaszín szárnyacskával; a vidék hangja :)
(Gépház: videát nem tudok embeddelni?)
Rendzsaw blogol
2009 szeptemberében egy magyar, egy lengyel és egy skót srác arab dub-bal kísérletezik Londonban. (szeretem a gitárt). ennek emlékére berakom ezt a kis videót, amit a basszeros most töltött fel.
múltam van Londonban, most érzem először.
Filmkultúra - Little White Lies
a mester azt mondja, hogy akkor létezik filmkultúra, ha beszélünk is a filmekről (úgy általában). akkor tehát először olvasni kell róluk.
Little White Lies
megbízható filmes magazin, bár mi tagadás, a tuti tippek mindig a Sight and Sound-ból jönnek.
Saturday, February 5, 2011
Új (már nem is annyira) filmművészeti folyóirat
2009-ben indult egy új filmes folyóirat Prizma címmel. Ezt írják magukról "A Prizma megalapításakor a célunk egy olyan filmművészettel foglalkozó tematikus folyóirat létrehozása volt, amely a tudományos igényesség mellett fiatalos és újszerű témaválasztásával, ehhez illő vizuális megjelenésével, valamint szélesebb körben is érdeklődésre számot tartó fogalmazásmódjával számottevően hozzájárul a magyar nyelvű, mozgóképről folytatott diskurzushoz."
Friday, February 4, 2011
ACID Cost
Tökéletesen kitalált, remekül kivitelezett, csodás hangzású szerelmes nóta.
Ebből is látszik, hogy mindennek jót tesz a torzító.
Subscribe to:
Posts
(Atom)
