Nikola Parov
Wednesday, February 29, 2012
Monday, February 27, 2012
Music Cost - Mélies Air
Múltkor elfelejtettem; biztos már mindenki látta... Jó, hogy ezek a dolgok megmaradnak, új zenét, minőséget kapnak. Élnek. Csak a The Artistról jutott eszembe. Nem a némafilm, hanem a jelentősége tarol.
Sunday, February 26, 2012
Ordas eszmék a pedagógiában
Az alábbi írást a Galamuson szerette volna megjelentetni a szerző, de nem járt sikerrel. Amúgy az alapgondolatottal egytértők is több kritikával éltek, hosszú vita alakult ki, lehet, hogy majd idézek is belőle, de most íme a cikk:
"Miközben zajlik a vita az új NAT körül, nem ártana elgondolkodni, hogy mivé is vált a magyar iskola a rendszerváltás után, milyen is a magyar iskola, milyen ideológiák munkáltak, munkálnak a háttérben. A pedagógiában, mint minden más társadalomtudományban áramlatok léteznek, amelyek domináns szerepbe juthatnak, ahogy ma domináns helyzetbe jutott az orbán-hoffmann féle porosz pedagógia. Ez a pedagógia bízik a kaszárnyaszerű rendben, bízik abban, hogy a tanulás nem más, mint a tanuló alárendelődése a mindentudó tanárnak, hogy az iskolában a legfontosabb a fegyelem, és ha ez megvan, akkor a gyerekek a megkapott tudással együtt kreatív emberek lesznek, akik szorgos hangyaként dolgozva felvirágoztatják majd az országot. Azt gondolnám, hogy szinte nem is érdemes cáfolni ezeket a nézeteket, de mégis foglalkozni kell velük, nem azért, mert többségi nézetek lennének a pedagógián belül, sokkal inkább azért, mert domináns helyzetben vannak, hátuk mögött a parlamenti többség támogatásával.
Kérdezzük meg tehát, hogy vajon valóban olyan sikeres volt-e az a porosz iskola, amelyet a porosz állam oktatásügyi bürokratái alkottak meg a porosz hadsereg mintájára. Vajon a porosz hadsereg győzelmei a csatatéren megismétlődtek-e az iskolák frontján? Vajon a katonás nevelés az iskolában meghozta-e gyümölcseit, és a porosz gazdasági csoda, Németország világhatalommá emelkedésével valóban abból táplálkozott-e, hogy a porosz iskolában vasfegyelem volt? Úgy tűnik nekem, hogy az összefüggés így nem tartható. A porosz iskola hagyománya sokkal inkább felelős azért, hogy a németek milliói hagyták magukat lemészárolni két világháború poklában, engedve, hogy vezetőik becsapják őket, és a problémákért, amik Németországot sújtották, kifele mutogattak, ahogy ezt a mai magyar politikai vezetés is teszi. Németország világhatalommá, nem a poroszos iskola miatt vált, sokkal inkább azt mondhatnánk, hogy e miatt mulasztott el számos dolgot, és pocsékolta állampolgárai életét és munkáját.
Kétségtelenül igaz az, hogy a mai világban a gazdasági vérkeringésbe bekapcsolódni tudó állampolgárok nevelése nem egyszerű feladat. A probléma az, hogy nemcsak a porosz oldalon, hanem a „másik” oldalon is sok hamis eszme kering. Sokan vannak, akik azt mondják, hogy az iskolának egy olyan helynek kellene lennie, ahol a tanárok tanítanak, és mellettük tudósok hada méri a gyerekek teljesítményét, és a mérések segítségével kimutatják, hogy melyik iskola, melyik tanár teljesít jól, és a mérési eredmények segítségével ki lehet majd választani a jó tanárokat, és a jó iskolákat. Tévedés ne essék, ezt nem tartom ordas eszmének, csak egy történelmi hibának. Mindannyian tudjuk, hogy a nevelés sokkal inkább művészet, mint valamiféle tudomány. Miért van ez így? Azért mert mindannyian különbözök vagyunk, mindannyian fogantatásunk pillanata óta különféle potenciálokat hordoz. Elvben ezt könnyű elismerni, csak az a kérdés, hogy ebből a felismerésből milyen nevelés, milyen iskolakép következik. Sajnos az az iskola, amit a mindent mérni, a mérések alapján szelektálni kívánó iskola, és annak támogatói szeretnének, nem számol ezzel a ténynél, vagy legalábbis annak jelentőségét csökkenteni akarja, a helyett, hogy erre a különbözőségre építene. A különbözőségre, az egyéni tehetségre, az egyéni kibontakozásra építő pedagógia nem hisz abban, hogy érdemes és kell mérni az emberi fejlődést, hogy az eredményeket össze kell vetni más országok hasonló eredményeivel, és ezek alapján hurrá kiáltásban kell kitörni, vagy szomorkodni kell. Az igazi pedagógia sokkal inkább abban hisz, hogy az iskolának egy közösségeket tápláló, közösségeket életre hívó helynek kellene lennie, közös tanár diák önkormányzatokkal, olyan színtereknek, ahol a gyerekek lehetőleg minél korábban felelősök lehetnek a közös életért, ahol egy demokratikus társadalom utánpótlása tanul a világról, benne önmagával. Ezekben a közösségekben nem merül fel annak kérdése, hogy magukat állandóan tesztek segítségével a többi közösséghez hasonlítsa, mert hisznek abban, hogy nem egymással versenyezni kell, hanem egymás eredményeit kiegészíteni, új dolgokat kitalálni, együttműködni.
Ez a fajta pedagógia a magyar iskolában sajnos mindig csak gyengén volt jelen. Hírt adni magáról csak kevés könyvben tette, mint amilyen John Holt Iskolai kudarcok c. könyve volt, amelyet a gondolat kiadó 1991-ben jelentett meg, vagy A. S. Neill: Summerhill – a pedagógia csendes forradalma című könyve, amely 2004-ben jelent meg. Ha könyvekben nem is támaszkodhatunk sokra, mégis van számos tanár, aki nap nap után így cselekszik, vagy legalábbis szívében lobog a tűz, hogy máshogy kéne csinálni az iskolát, hogy az valóban a gyerekeket, valóban egy békésebb igazságosabb társadalmat alakítson a mai harcias, a különbséget csak erősítő iskola helyett. Nekem úgy tűnik, hogy ez az iskola nemcsak a mai porosz iskolánál lenne jobb, hanem annál is, ami a modernnek tűnő szociológusok fejében kívánatosként jelenik meg a maga táblázataival, grafikonjaival, tesztjeivel, és lelketlen összehasonlításaival.
Fóti Péter
Guntramsdorf 2012-2-20"
Civil Cost - Művészeti szint
Szóval készülődik a Corvin-tető eddig nem használt tere, közösség által, közösségnek. Co-working iroda, stúdiók, próbatermek, rendezvénytér a város szívében. Függetlenül, egymással, új modell. Itt lehet támogatni is, ha van kedv.
Meg feltölteni saját projektet. Hajrá!
Saturday, February 25, 2012
Friday, February 24, 2012
Művészet vs politika
KOMA vs kerületi önkormányzat. A sajtó kevéssé figyel rá, mint mondjuk a Trafóra, de hát ha figyel, ha nem, a végeredmény lehet ugyanaz. Az alábbi közlemény teljesen friss és szomorú és kortárs és magyar, de előtte rövid ajánló a Bázis nemrég még aktuális kínálatából:
A KoMa Társulat életébe komoly válságot hozhat a 2012-es év. Az öt éve
működő társulat 2011 tavaszán költözött a XV. kerületbe, a hajdani
Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola épületének egyik szárnyába,
ahol kialakították otthonukat, a KoMa Bázist. A kerülettel való
megállapodás értelmében (a működéshez szükséges ingatlan
biztosításáért cserébe) a társulat helyi iskolákban fejtett ki
művészeti-nevelési tevékenységet, mely eleve része a KoMa által
felvállalt kétpólusú koncepciónak: ez a Bázison végzett
repertoár-színházi tevékenységből, valamint ezen felül az iskolákba
szánt programokból áll. Az is általuk vallott felfogás szerves része,
hogy nem a belvárosban, hanem egy peremkerületben kerestek működési
lehetőséget. Az iskolákban tartott programok sokszínűsége magáért
beszél: osztályszínházas előadások, rendhagyó irodalom órák és
performanszok egyaránt megtalálhatók voltak ebben. A pedagógusok
visszajelzései is pozitívak voltak. A társulat továbbá rendszeres
fellépőnek számit a kerület ünnepi rendezvényein is.
A használatra kapott épület rendkívül elhanyagolt állapotban volt, így
rengeteg energia és pénz ráfordítása kellett ahhoz, hogy a színházi
munkára alkalmassá váljon. Jól mutatja ezt, hogy a társulat 7 millió
forintot költött az épületszárny felújítására. A kerülettel kötött
szerződés ugyan csupán egy évre szólt, de a társulat, joggal bízva a
további együttműködésben, hosszú távú maradásra rendezkedett be. A
jövőbeni együttműködés azonban mára kérdésessé vált, ami végleg
kihúzhatja a talajt a társulat lába alól.
A február 22-én tartott XV. kerületi képviselő-testületi ülésen
hosszas, de végső soron konkrét eredmény nélküli viták folytak a helyi
politikusok között a színház további működésével kapcsolatban. A vita
első része az általuk használt ingatlan körül zajlott, a második pedig
a velük kötött szerződés megújításáról folyt. Az ingatlan jövőbeni
felhasználásáról készült előterjesztésben több alternatíva, így többek
között irodahelységek, felnőttképzési központ, kollégium kialakítása
is felmerült. Szó esett az épület vegyes kihasználásnak lehetőségéről
is, amelyben így (a színházi munka mellett) valamilyen egyéb
tevékenység is folyhatna. Az sem mellékes körülmény a társulat
szempontjából, hogy kiderült, a kerületben több olyan kihasználatlan
középület is van, mely alkalmas lehetne az előterjesztésben felmerült
egyéb célok megvalósítására. A viták során az is tisztázódott, hogy az
előterjesztés tartalmának egy része csupán hipotetikus jellegű, tehát
a KoMa Társulat konkrétan senki elől nem veszi el az életteret. A
viszonylag egyértelmű helyzet ellenére azonban a döntést májusig
elnapolták. A társulattal kötött közművelődési szerződés
meghosszabbításáról sem született döntés, amelynek meghozatalát
nyilván nagyban gátolta az ingatlan jövője körüli hezitálás is. Igaz,
a szerződés tárgyalását mindössze egy héttel napolták el.
A vezetés egy része, így László Tamás polgármester is a színház
megmaradása és további támogatása mellett szállt síkra, de ezt a
véleményt nem mindenki osztotta a kerületi képviselő-testületi
ülésben. A helyi vezetés tagjai között azonban voltak olyanok is,
akiknek a tájékozottsága kétségbe vonható volt és nem a feltétlen
jóindulat hangján szóltak. A társulat munkájával való megismerkedésre
azonban mindegyiküknek lett volna lehetősége egy tájékoztató révén,
melyet Zrinyi Gál Vince társulatvezető tartott, összegezve ebben a
KoMa elmúlt egy évének eredményeit. A tájékoztatón a
képviselő-testület tagjai közül sajnos nem jelent meg mindenki. Az
tehát, hogy az eddig végzett komoly és eredményes munka híre nem
jutott el mindegyikükhöz, nem írható a társulat számlájára. Joggal
tartják méltánytalannak azt, hogy egyes döntéshozatali pozícióban lévő
emberek nem respektálják az általuk végzett munkát, és nem adják meg
nekik jövőbeni működésükhöz szükséges bizalmat.
A társulatnak ahhoz, hogy tovább tudjon működni, mind (az egyébként
fáradságos munkával kialakított) épületre, mind a szerződés
meghosszabbítására szüksége van. A reményt természetesen nem adják
fel, hiszen több bemutatóra is készülnek, melyek a közeljövőben fognak
színpadra kerülni a Bázison. Egyértelmű döntések hiányában azonban a
KoMa Társulat számára egyelőre csak a bizonytalanság marad.>
Music Cost - hálószobazenész
jó, indexen volt. de szerintem egyszer muszáj hallani. meg látni. mert ez a lány nagyon kedves és szerény. s teccik' amit csinál. meg ahogy. és remélem, egyre több ember zenél majd akár egy fakanállal. (én a tojásszeletelőn szoktam pöngetni. nagyon jó kis darab. csemballósos.)
Kortárs építészet cost
bocs hogy csak így, nekem az első jön be a legjobban (a Pálfi Gyuri beszélt róla)
Kengo Kuma
Frank Gehry
Rem Koolhaus
Zaha Hadid
Thursday, February 23, 2012
TV Cost
"A kék eget...a gépeket"
Roomancs anno tett fel pár videót analóg számítógépekről. Kb. hasonló vezéléssel bírnak. Szép, mi?
Council
a legutobbi fellepesunk, ami egesz jo volt. a dob sajnos nem hallatszik, pedig de jol jatszottam!!
Listen Live! DJ Renjoe - Funky Tank
Wednesday, February 22, 2012
Egy riportfilm a szülésről az aktuális események tükrében, avagy az elmúlt húsz év gyakorlata
kár, hogy a másik oldal nem szólal meg, mindenesetre nagyon fontos információk és érvek hangzanak el. már ha csak részben is de igazak az elhangzottak, nem furcsa hogy a másik oldal nem szólal meg (amúgy nem tudom, hogy megkeresték-e őket)
a film
Tuesday, February 21, 2012
Nők Lapja: Vekerdy Tamás rovata
Vekerdy Tamás rovatában a hozzá írt levelekre válaszol. Alább csak a válaszát idézem.
"... a kreatív, a tehetséges gyerekek fokozottan élik át hogy az iskola unalmas, hogy őket más érdekli, és többnyire nem hajlandók, nem is tudnak "betörni". Értelmetlen kérdés, hogy hogyan tudnánk őket a jelenlegi iskola mindennapi életében való helytállásra motiválni, hiszen nekik a motivációjuk éppen hogy megvan, nagyon is nagyfokú, ők nem unatkoznak, ha azt csinálhatják amit szeretnek, hanem abban valódi örömüket lelik.
Ha csak az értelmi intelligenciát vesszük, amelyet hagyományosan 10 faktorral (tényezővel) mérünk, már akkor is azt látjuk, hogy ebből a tízből a mai iskola lényegében kettőt osztályoz: a lexikális memóriát és a matematikai készséget. Mind a kettő az úgynevezett szóbeli tartományba esik, holott minden nagykönyv elmondja nekünk, hogy gyerekkorban a cselekvéses (performációs) rész az erősebb, ez viszi magával a szóbeliség kifejlődését. Nyolcat tehát nem osztályozunk már az értelmi intelligencia összetevői közül sem, és ítélkezésünk nemis érinti azt a cselekvéses részt, amelyben a gyerekkor eleve erősebb!
És akkor még nem beszéltünk az intelligencia további fajtáiról!
Több mint húsz éve vizsgálatokból is tudjuk (addig csak tapasztalatból tudhattuk), hogy van zenei (az időbeliséget különösen intenzíven érzékelő), vizuális (vagyis a látásra alapozott, a térbeliségben jól tájékozódó), kinetikus (a saját test helyzetét felfogó és irányító), interperszonális (személyek között működő, szociális), intrapszichikus (a saját belső lelki életben jól és kreatívan tájékozódó) intelligencia. És persze a matematikai-logikai. De nem lehet meg mindenkinek mindegyik egyformán! Ugyanakkor: a saját testhelyzetével kapcsolatos kinetikus intelligencia például nemcsak az artistának, a táncosnak, a színésznek, az alpinistának stb. van szüksége, hanem például az esztergályosnak, a marósnak is... Az intelligenciának ezt a sokféleségét csak az alternatív iskolák és a reformpedagógiák méltányolják (már több mint száz éve, ösztönösen), és ezért teljes érvényű tanulmányi sávvá tették a művészeteket és a paraktikus, gyakorlati, kézzel végzett tevékenységet. Ahol ez nem történik meg az iskolai mindennapokban, ott a gyerekek jelentős része folytonos kudarcélménybe ütközik. (És a kudarc, a frusztráció agressziót szül, ami vagy kifelé nyilvánul meg - a gyerek és jövője szempontjából ez a szerencsésebb eset -, vagy befelé fordul és akkor az életlehetőségeket jelentősen rontó depresszió lesz belőle.)
Ne hagyjuk tehát, hogy családunk mindennapi életét megrontsa ez a hajsza, amiről tudnunk kell, hogy mégcsak nem is "teljesítményhajsza", hanem: versengés az álteljesítményekben. (Ezért nem felel meg az életben való beválás az iskolai beválásnak, ezért nem jelzi előre a "jótanulóság" az életben elérhető sikereket.)"
Pálfi Görgy interjú
BT osztotta meg velem a facebookon ajánlom elolvasásra, sok mindenféléről esik benne szó.
Monday, February 20, 2012
Sunday, February 19, 2012
Saturday, February 18, 2012
Filmajánló Cost
The Woman in the Fifth. (nem működik ez a rohadt sortördelő). nagy plázákban nézek már csak filmeket, idáig jutottam. de aztán oda is kilyukadok, hogy nincsenek már művészmozik. persze névlegesen még léteznek, de tulajdonképpen csak mozik vannak, amikben jobb vagy rosszabb filmeket játszanak. hogy pontosítsak, egy londoni művészmozi ugyanúgy leadja az amerikai gagyit (meg a popcornt kínálja), mint ahogyan a lelketlen plázamozi is vetíti az art-ot, mintha már mindegy is lenne mi megy benne, csak jöjjenek és vegyék a popcornt hozzá (ami állítólag nem kevés jövedelmet jelent egy mozinak). mi a meleg (nem homo) európai filmköltészet? egyedül Kieslowskit találom a fejemben. Kaurismaki humortól dagad, Haneke ill. Bergman hideg (mint ahogyan József Attila költészete is az, mert pszichologizált), Antonioni és Bresson mintha nem is ezen a földön járna. Tarr a kilátástalanságból (más nagy magyar rendezőkkel egyetemben) csinál poétikát amit megint csak negatív előjelnek tudok be. Trier egyszerűen csak művészi volt (csak volt, mára már nagyon is realista), ahol a gondolat művészien áttört, de mégsem a szívig hatolt. Godard experimentális, Bunuel szürrealista mint ahogyan a franciák olykor (Jean Cocteau). még Jean-Pierre Jeunet sem költői, hanem mesés (olykor groteszken). na jó, a Dardenne tesók költőiek de magyar sárral tapasztva. Truffaut nagy klasszikus, azaz pusztán klasszikus elbeszélő. az angolok is jók mesében (meg a csehek, jóhogy) de még jobbak a szociális érzékenységben. maradnak a lengyelek. ez a fura összetételű (olykor csetlő-botló) alkotás egyszerre nagyon egyszerű, alázatos, keveset markol, sokat fog. valahogy többletjelentéssel bír, valahogy fennakad az ember valamin de mégsem intellektuális csavaroktól hemzseg minden, mint ahogyan sok más film általában. aztán leesik, hogy kérem, ez itt költészet. és hogy mi a költészet? tudja a faszom, hát itt ülök a plázában, honnan a faszomból tudjam, hogy mi a költészet? de érzem Kieslowski szellemét.
Friday, February 17, 2012
Cost Music
nem vagyok oda ertuk, de olyan furan tekerik a dallamokat, hogy vegulis lekotott. http://youtu.be/FEI3ygPsKX8?t=43s http://youtu.be/EfYAniL04UQ?t=38s
Wednesday, February 15, 2012
Vers Cost
Kardél
Az ego az önértékelés tökéletes álarca a megvalósulás gyógyulásában,
Amint a jelen tobzódik a pozitív másság tükrébe mászni és élvezni a jóság örömét.
Találni könnyű, elveszíteni szintén, megtartani művészet. Az életművész szobrára tekinteni melegség és erő, áldott jóság a mester illúziója és áldása az ösvény kényszeres múlása felé, ahogy korlátozzuk a szeretet tiszta létezését a gyávaság láncra vert bálványa előtt.
Szerény ébrenlét, tekintélytelen látás az éhezők vérző, imára kész kezei felett…
Csakis a gyermekekkel teli játszótér adhatja tiszta reményét a fogság lehunyó szemhéja alól.
Ártatlan kézcsók a némaság tüskéibe mártva és felejtve egy havas estén mikor
A lámpafény alig pislákol, de a kandallóból áradó meleg még édesíti az összebújt szeretet kialvó reményét. Hosszú út, végtelen folyó a könnycseppek összemosódott álomképe.
„Im scared of what we’re creating… it could be sweet…”
Tuesday, February 14, 2012
Monday, February 13, 2012
"Der Tod war das schönste Erlebnis"
Interjú Nádas Péterrel a német Cicero Magazinban. Veemer vagy más lefordíthatná !? :)
Sunday, February 12, 2012
Saturday, February 11, 2012
A helyzet reménytelen, de nem komoly - Interjú Kertész Imrével
A Le Monde-ban jelent meg Florence Noiville berlini interjúja a 82 éves, Nobel-díjas Kertész Imrével.
Le Monde: Milyen szemmel nézi Orbán Viktor Magyarországát?
Kertész Imre: Tíz éve már Berlinben élek, távola magyar politikai ügyektől. Ám ha meg akarják érteni, Marcel Duchamp festőhöz kell fordulniuk. Ő mondta azt: „Nincs megoldás, mert nincs probléma.” Ez a bon mot tökéletesen ráillik Magyarországra. Nincs semmi újdonság abban az országban. A főnök, aki lenyűgözi a népet: ma ugyanott tartunk, ahogy Kádár János idején (1956–1988). Magyarországot megbabonázta Orbán, mintha csak a hamelini furulyás volna. Ez valami nagyon mélyen fekvő dologra utal. Nálam pedig egy igazi dilemmára. Azon gondolkozom, hogy ez az ország eldöntötte-e, hogy Ázsiához vagy a Nyugathoz akar tartozni. Ne felejtsék el, hogy a magyarok ázsiai törzsek leszármazottai, akik a 9. században telepedtek le Európa közepén. Az iskolában a kis magyarok azt tanulják, hogy az őseik az Urál déli szteppéiről jöttek, hogy felfejlesszék a Kárpát-medencét. És hogy akkor vették fel a kereszténységet. Minden magyar fejében ott van tehát ez a kettős identitás. És vele együtt ez az ellentmondás is. Mert egy keresztény társadalom normái különböznek egy törzsi társadalom normáitól. Hangsúlyozom ezt a kettős polaritást, amely szerintem a jelenlegi helyzet alapja.
– Hatvanhat évnyi autoritarizmus után – Horthy (1920–1944), majd Kádár – azt gondolná az ember, hogy a magyaroknak szívügye, hogy megvédjék a nehezen kivívott demokráciát…
– Nem vagyok történész, de Magyarország olyan ország, ahol sohasem volt demokrácia. Abban az értelemben, hogy a demokrácia nemcsak politikai rendszert jelent, hanem olyan szerves folyamatot, amely az egész társadalmat mozgásban tartja. A magyarok esetében ezt a fejlődést leblokkolta a török birodalom felemelkedése a 16. században. És ezt a késést sohasem hozták be. Történelmileg szólva azt várni ettől az országtól, hogy ott majd demokráciát találunk, ennek jószerével semmi értelme.
– Innen az Ön következtetése a Duchamp-féle szürrealizmusra?
– Igen. Azt kérdezem magamtól: miért tévedett mindig Magyarország? Emlékezzen csak. Amikor a forradalom zúgott Európában, Magyarország Mária Teréziát támogatta! A 16. századtól kezdve az ország előbb az oszmán tömbhöz tartozott, majd a Habsburghoz, aztán a szovjethez. Minden alkalommal megpróbált létezni egy olyan tömbben, amely beszippantotta. Látszólag sikerrel jött ki belőle. De csak látszólag. Kádár idején ez látszott a szocialista tábor legvidámabb barakkjának, de ennek az ára az 1956-os forradalom megtagadása volt és egy olyan eladósodás-politika, amely sokba kerül neki. A jelenlegi helyzet csak egy újabb illusztrációja ennek a tévedésre való hajlamnak. A magyar állam ma úgy döntött, hogy a nemzeti érdekek védelmében szembeszáll Európával, ami keltheti azt a benyomást, hogy ez visszatérés a szuverenitáshoz. De ismét csak téved. Semmi újdonság. Semmi probléma. És mivel nincs probléma, nincs megoldás sem.
– Érződik az iróniája. De valóban nincs mit tenni?
– Jó tíz évvel ezelőtt egy repülőn találkoztam egy magyar fiatalemberrel, akinek német útlevele volt. Külföldön élt, de Budapesten töltött egy egyetemi szemesztert. Undorodva mesélte el, hogy az egyetemisták – már akkoriban is! – mennyire a szélsőjobboldal hívei. Csak Magyarországon találkozott konformista és fasiszta fiatalokkal. Próbáltunk rá magyarázatot találni. Hiába. Ezt nem lehet megmagyarázni. Néha el kell fogadni a tényeket. Magyarország végzet, amelynek se értelme, se magyarázata, és amely egyedülálló Európában. A magyarok görcsösen ragaszkodnak a sorsukhoz. A végén kétségkívül elbuknak, és nem fogják érteni, miért.
– Önt 15 évesen Auschwitzba deportálták. Képes végzetnek látni a magyar antiszemitizmust?
– Auschwitz, a Soa, a történelemnek ezt a lapját Magyarországon nem dolgozták fel. Semmi lelkiismeretvizsgálat. Ez az ország sohasem tette fel magának a kérdést, hogy miért állt rendszeresen a történelem rossz oldalán. Író barátom, Nádas Péter egy nagy elemzést közölt az Élet és Irodalomban 2011 decemberében. Azt mondja, hogy Magyarország autoritarizmusa a „provinciális szellemből” fakad. Alapja a nemzetségek, a törzsek. A köztársaság nem érdekli. Stabil klerikális bázisra támaszkodik, amely a patriarchális szellemet ápolja. A zsidók gyűlölete (a lakosság 2 százaléka), ahogy a cigányoké is (nagyjából 7 százalék) a nemzetről szóló törzsi és primitív vízió kikényszerítéséhez szükséges.
– Vonható párhuzam a harmincas évekkel?
– Magyarországon igen. Vannak erről oldalak a Naplómban. Képek. A budapesti metró mozgólépcsőjének a karfája ugyanolyan zöld plakátokkal van borítva, amilyet a nyilasok használnak: „Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”, fölötte pedig a szélsőjobboldali párt neve. A látvány a gyerekkoromra emlékeztet. 1938-ban gyűjtöttük a nyilaskeresztesek választási szórólapjait: zsidók cilinderben, frakkban, akik poloskaként ugrálnak el egy úthenger elől…
– Ön szenved ettől a légkörtől?
– Természetesen. Nekem ez fáj. Van néhány jobboldali barátom Budapesten, de csak titokban találkozhatok velük. Van valami feszélyezettség köztünk. Kockázatot jelentek számukra. Nem nézik jó szemmel, ha baráti kapcsolatot tartanak fenn velem. Emlékezzen csak arra, micsoda vadság szabadult el, amikor megkaptam a Nobel-díjat. A szememre hányták, hogy én vagyok az egyetlen magyar Nobel-díjas, miközben nem dicsőítettem a magyarságot. A Valaki más után azért támadtak meg, mert sötét képet festettem az országról. Még azt a kérdést is feltették, hogy vajon igazi magyar író vagyok-e. Egyébként a gyűlöletkultúra olyan erős, hogy nagyon nehéz azt mondani ezeknek a barátaimnak, hogy én baloldaliakkal is beszélek.
– Nincs késztetése rá, hogy tollat ragadjon és tiltakozzon?
– Nyolcvankét éves vagyok. A reakcióm az volt, hogy ide költöztem, Berlinbe. Tenni? Én csak írással tudok tenni. Márpedig amikor ezt teszem, annak semmiféle hatása nincs, vagy csak elítélést kapok érte. Egy kivétellel. Amikor tavaly megjelent a naplóm [Mentés másként – a szerk.], először sikerült kiváltanom rokonszenvet. Ez azt sejteti, hogy Magyarország nem követi egyöntetűen a furulyást? Mindenesetre nekem ez Karl Krausnak ezt a szellemes mondását juttatta eszembe: „A helyzet reménytelen, de nem komoly.”
– Sohasem érzett közéleti felelősséget?
– Sohasem voltam elkötelezettségre hajlamos ember. Irigylem a hajlíthatatlan írókat, akik még viharos időkben is kézben tartják a kormányrudat, egyedül. Amikor Magyarország szabad lett és állítólag demokratikus, engem beskatulyázott a „zsidóságba”. Nem számított neki sem az élettapasztalatom, sem az irodalmi teljesítményem. Ez lehetetlenné tette, hogy akár a legcsekélyebb a nemzeti szolidaritás is ébredjen bennem. Ez szomorú, mert csak felerősíti azt a régi előítéletet, amely szerint a „zsidót” nem érdeklik a „magyarok”. De a jelenlegi helyzetben minden tiszta csalás. Nyelvi síkon is. Egyetlen szónak, egyetlen megfogalmazásnak sincs meg a valóságos jelentése. Az észnek nincs polgárjoga. Csak az érzelmek, a romanticizmus, a szentimentalizmus, ez uralkodik.
– Hogyan látja a jövőt?
– Vannak napok, amikor titokban azt mondom magamnak, hogy a magyarok érzik, rossz irányba mennek. És hogy Orbán el fog bukni – végül is a negyvenes években Dél-Tirol helyzete is kibogozhatatlan volt. És aztán sikerült megegyezni. De egyetlen feltételezést sem lehet elhárítani. Az is lehet, hogy Magyarország szélsőséges káoszba zuhan. Ez tragédia lenne, de ha a nép nem ismeri fel magát a politikában, és ha a gazdaság zsákutcában van, a fenyegetés komoly. A cigány kérdés épp olyan fontos, mint az antiszemitizmus. Ha továbbra is módszeresen gyötrik a cigányokat, el fogják veszíteni a türelmüket. Rá fogják szorítani őket arra, hogy erőszakhoz nyúljanak.
– Milyen tervei vannak?
– A halálos ágyán Bartók azt mondta: „Tele bőrönddel megyek el.” Az én bőröndjeimben ott van a naplóm, s ezt még olyankor is írom, amikor a betegség miatt nehéz gépelnem. És egy új regény, amelynek ez a címe: Végső kocsma. Hogy miről szól? Mindenről. Ha sikerül befejeznem, a Kaddis után egy trilógia tetőpontja lesz. Ez a három könyv időbeli ciklust képvisel. Bezárnak egy kört.
– A végső kocsma a halál?
– Nem, nem, dehogy… Semmi sem ennyire komoly!
(forrás)
MA HAJNALBAN TÖRTÉNT
Takáts Andrea
Friss jelentés:
Ma éjjel,
hátrabilincselt kézzel!!!! bevittek a rendőrségre, és - a jegyzőkönyvük szerint 02.30 perctől, 03.30 percig - "előállított személy" voltam a VII. kerületi rendőrkapitányságon. (Egyébként ennél jóval több ideig tartottak ott.)
Az "ok":
19 éves unokahúgom a barátaival együtt bulizott az egyik, tőlünk 2 percre lévő szórakozóhelyen (Dob utca). A férfi wc-ben valaki betört egy tükröt, mire a felszolgálónő bezárta a bejárati ajtót, és nem akarta őket kiengedni. A kislány felhívott minket, odamentünk.
A rendőrök már ott voltak, mondtuk, hogy a gyerekért jöttünk, kérdeztük mi a helyzet, mire nagyon agresszíven kérték az iratainkat (nem voltak nálunk, kabátot felkaptuk és futottunk le, de mondtuk, hogy 100 méterre lakunk, jöjjenek fel, igazoljuk magunkat).
Az egyik rendőr elkezdett lökdösni, és amikor kérdeztem, hogy ezt milyen jogon teszi, elővette a bilincset és hátratekerte a karjaimat (kb. 63 kiló, vagyok) és megbilincselt, majd kituszkolt a rendőrautóhoz, és próbált betuszkolni, én kérdeztem, hogy miért (azaz kértem, hogy ismertesse az intézkedés okát), nem válaszolt, csak lökdösött az autóba.
Majd bevittek, és bent levették rólam a bilincset, amitől véraláfutások és vérző sebek lettek a kezemen. Amikor mutattam nekik, hogy mit műveltek, az egyik azt mondta: "Hát, ez ilyen."
Majd nem akarta belevenni a jegyzőkönyvbe, hogy hátrabilincselte a kezeimet. (Nyilván ő is tudja, hogy ez - enyhén szólva - túlkapás.)
2012. Magyarország
Az utolsó szó jogán
Frigyes Juli
"Van-e még értelme bármit is elmondani ennek a végtelenül elhúzódó pernek talán utolsó napján, mikor bizonyára ott van már velünk szemben a bíró asztalán a kész ítélet? Mikor az egyik legfontosabb tapasztalat, hogy hiába beszélünk? Hogy éveken át hiába mondtunk el annyiszor annyi mindent? Hogy hiába mondtuk, hogy az ikerbabánál nem az oxitocin okozta az oxigénhiányt, hanem fordítva, oxigénhiány miatt adtuk az oxitocint, és hiába igazolja akár videofelvétel is, hogy intézetben rutineljárás vénás oxitocint adni a kitolási szakban. Hiába mondtuk, hogy a harmadik szülés nemhogy nem fokozott kockázatú, hanem éppenséggel a legkevesebb rizikó lehetőségét hordozza, hiába mondtuk, hogy van szívhanghallgatónk és fülünk, hiába mondtuk, hogy a saját lábán kórházba majd saját felelősségére hazamenő frissen szült nő nemhogy nem kivérzett, hanem lényegében egészséges, és hogy ha a minden szülész számára rettegett vállelakadást több beavatkozó személynek nem sikerül elhárítani, akkor az a szegény kisbaba meghal akkor is, ha senki semmit nem tesz vele? És hogy bármilyen elfogulatlan neurológus vagy patológus megmondhatja, hogy akárki okozta is, az ötödik és hatodik csigolya magasságában történt lefelé terjedő bevérzés nem lehetett halálok? És hiába tanúsítja a szakirodalom, hogy előfordul, hogy méhen belüli fertőzéstől ikrek közül az egyik akár meghal és a másik egészséges marad.
Hiába beszélünk arról, hogy kórházi munkában megőszült, időnként egészen inkoherens szülész-szakértő, aki még az ítélet kihirdetésének napján is összekeveri egymással az ügyeket, vagy pláne mindenféle más szakmát képviselő szakértő nem lehet kompetens az épp hogy utat törő intézményen kívüli bábaság megítélésében amit nemcsak hogy nem ismer, de mérhetetlen ellenszenvvel sőt undorral tekint rá? Mit mondhatunk, amikor azt tapasztaltuk, hogy a szakértők kizárólag abban a néhány esetben mondtak olyasmit, ami nekünk is esélyt adott, amikor történetesen elkerülte a figyelmüket, hogy mondandójuk valamelyest kedvezőbb színben tüntetheti fel a tevékenységünket? Hogy egyikük-másikuk, mint kiderült, még csak el se olvasta rendesen az anyagot, és olyan szakértő is volt, aki ellenszenvének viccelődő, becsmérlő hangnemben szabadon, rendreutasítás nélkül hangot adhatott? Mit mondjunk, ha a bíró az első fokon azzal indokolta, hogy szerinte nem elfogultak a szakértők, hogy egységesek a megítélésünkben? Ha mérhetetlen és totális az elfogultság, akkor az már nem is elfogultság? És ha a védelemnek is vannak szakértői, vajon miért szükségtelen azok meghallgatása? Mit lehet még mondani, mikor több éven át húzódó per, több kilónyi vagy lassanként mázsányi peranyag nem volt elég ahhoz, hogy elsőfokon az ügyészi perbeszéd ne legyen nagyjából fénymásolóval is elkészíthető a vádiratból? És ez persze semmi ahhoz képest, hogy a múlt heti tárgyalás nyomán egy különös kegyetlenségű gyilkos rémképe járta be a sajtót, amiből a tájékozatlan olvasók joggal hihették, hogy a legfelsőbb ügyészség súlyosbító indítványt tett, noha csupán egy TV-sorozatokon megérlelt nagymamai retorika oldalvágása volt.
A bírónál ott a kész ítélet. Abban a reményben hagyom abba, hogy hátha mégiscsak igazságos, az értőbb utókor szemében is vállalható ítélet született."
Király Ági
"Mivel a gondolataimat előre nem vetettem papírra, a tárgyaláson csak soroltam a mondandómat. Így lehetséges, hogy nem szó szerint ugyanez hangzott el.
Én ebben a szomorú perben már rengeteg borsót hánytam a falra.
Így most csak néhány gondolatot szeretnék elmondani.
Az előző tárgyaláson az ügyésznő azt mondta, hogy Geréb Ágnes neve túl gyakran bukkan fel a médiában, túl sokszor hallunk róla. Ez így van. Túl sokszor. Egy évvel ezelőtt részt vettünk egy konferencián, amit a MOTESZ (Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége) rendezett. Ezen a konferencián az hangzott el, hogy a megelőző 9 évben 478 jelentés szerepelt a médiában kórházi magzati elhalálozásról. Ugyanebben a 9 éves időszakban az otthonszülés során történt egy tragédiáról és két magzati károsodásról 158617 cikk szólt. Túl sokszor szerepelt tehát valóban.
Ami a különös kegyetlenséget illeti: a kulcscsonttörés a leggyakoribb szülési sérülés, ami a csontozatot érinti. A kulcscsonttörés nem nagyon súlyos probléma, szépen meggyógyul. Egyszer régen megjelent a Gyerekorvosok Lapjában, hogy normálisnak tekinthető, ha az újszülöttek 5 %-a (nem több, mint 5 %-a) kulcscsonttörést szenved a születése során. Természetesen erről sem készül statisztika, ez afféle közmegegyezés. Az otthon született gyerekek között eddig egyszer fordult elő kulcscsonttörés. A kis Grétának sajnos nem sikerült eltörni a kulcscsontját. Ez kiderül a boncleletből. Bárcsak sikerült volna…
Nem lehet minden vádat felsorolni, most csak kiragadok egyet. A többünk ellen felhozott vádak között szerepel a méh masszírozása. A szakértők mind egyetértettek abban, hogy ez helytelen lépés volt. Szakértői véleményükben nem hivatkoztak semmire, semmilyen szakirodalomra. Itt van a kezemben a szülésznőképzés jelenleg érvényes tankönyve. Dr. Illei György szerkesztette, a címe: Klinikai alapismeretek és szakápolástan szülésznők számára. Ebből idézek.
432. oldal, az atóniás vérzésről: „Ha a lepény még nem távozott el, a méhet dörzsöléssel kontrakcióba hozzuk…”
445. oldal, az atóniás vérzésről: „a méhet mechanikus ingerekkel, külső masszírozással összehúzódásra késztetjük…”
476. oldal, vérzések a gyermekágyban: „A vérzés bármely formája esetén a szülésznő feladata, hogy az orvost azonnal értesítse, megérkezéséig a méhet dörzsöléssel kontrakcióba hozza…”
2011 januárjában egy angol hírtelevíziós csatorna számára egy brit forgatócsoport dokumentumfilm sorozatot készített a nemzetközi nőnap alkalmából. A forgatócsoport a világ több helyszínén járt, köztük Magyarországon is. A sorozat témái többek között ezek voltak:
— tizenéves bevándorló anyák Texasban
— a császármetszés elharapózásának veszélyei az USA-ban
— bábák a vietnámi hegyek szegényei között
— illegális abortuszok Guatemalában
— a csonkítástól megrokkant nők kórháza Etiópiában.
ÉS:
— a szülészet helyzete Magyarországon.
Így lát minket a világ.
Nem sikerült őt bolondnak nyilvánítani, mint azt a 150 évvel ezelőtti kiváló kollégáját.
Hát végeznek vele máshogy.
Magyarország nem érdemli meg a kiváló szülészeket."
Frigyes Juli
"Van-e még értelme bármit is elmondani ennek a végtelenül elhúzódó pernek talán utolsó napján, mikor bizonyára ott van már velünk szemben a bíró asztalán a kész ítélet? Mikor az egyik legfontosabb tapasztalat, hogy hiába beszélünk? Hogy éveken át hiába mondtunk el annyiszor annyi mindent? Hogy hiába mondtuk, hogy az ikerbabánál nem az oxitocin okozta az oxigénhiányt, hanem fordítva, oxigénhiány miatt adtuk az oxitocint, és hiába igazolja akár videofelvétel is, hogy intézetben rutineljárás vénás oxitocint adni a kitolási szakban. Hiába mondtuk, hogy a harmadik szülés nemhogy nem fokozott kockázatú, hanem éppenséggel a legkevesebb rizikó lehetőségét hordozza, hiába mondtuk, hogy van szívhanghallgatónk és fülünk, hiába mondtuk, hogy a saját lábán kórházba majd saját felelősségére hazamenő frissen szült nő nemhogy nem kivérzett, hanem lényegében egészséges, és hogy ha a minden szülész számára rettegett vállelakadást több beavatkozó személynek nem sikerül elhárítani, akkor az a szegény kisbaba meghal akkor is, ha senki semmit nem tesz vele? És hogy bármilyen elfogulatlan neurológus vagy patológus megmondhatja, hogy akárki okozta is, az ötödik és hatodik csigolya magasságában történt lefelé terjedő bevérzés nem lehetett halálok? És hiába tanúsítja a szakirodalom, hogy előfordul, hogy méhen belüli fertőzéstől ikrek közül az egyik akár meghal és a másik egészséges marad.
Hiába beszélünk arról, hogy kórházi munkában megőszült, időnként egészen inkoherens szülész-szakértő, aki még az ítélet kihirdetésének napján is összekeveri egymással az ügyeket, vagy pláne mindenféle más szakmát képviselő szakértő nem lehet kompetens az épp hogy utat törő intézményen kívüli bábaság megítélésében amit nemcsak hogy nem ismer, de mérhetetlen ellenszenvvel sőt undorral tekint rá? Mit mondhatunk, amikor azt tapasztaltuk, hogy a szakértők kizárólag abban a néhány esetben mondtak olyasmit, ami nekünk is esélyt adott, amikor történetesen elkerülte a figyelmüket, hogy mondandójuk valamelyest kedvezőbb színben tüntetheti fel a tevékenységünket? Hogy egyikük-másikuk, mint kiderült, még csak el se olvasta rendesen az anyagot, és olyan szakértő is volt, aki ellenszenvének viccelődő, becsmérlő hangnemben szabadon, rendreutasítás nélkül hangot adhatott? Mit mondjunk, ha a bíró az első fokon azzal indokolta, hogy szerinte nem elfogultak a szakértők, hogy egységesek a megítélésünkben? Ha mérhetetlen és totális az elfogultság, akkor az már nem is elfogultság? És ha a védelemnek is vannak szakértői, vajon miért szükségtelen azok meghallgatása? Mit lehet még mondani, mikor több éven át húzódó per, több kilónyi vagy lassanként mázsányi peranyag nem volt elég ahhoz, hogy elsőfokon az ügyészi perbeszéd ne legyen nagyjából fénymásolóval is elkészíthető a vádiratból? És ez persze semmi ahhoz képest, hogy a múlt heti tárgyalás nyomán egy különös kegyetlenségű gyilkos rémképe járta be a sajtót, amiből a tájékozatlan olvasók joggal hihették, hogy a legfelsőbb ügyészség súlyosbító indítványt tett, noha csupán egy TV-sorozatokon megérlelt nagymamai retorika oldalvágása volt.
A bírónál ott a kész ítélet. Abban a reményben hagyom abba, hogy hátha mégiscsak igazságos, az értőbb utókor szemében is vállalható ítélet született."
Friday, February 10, 2012
Mikor lesz már ennek vége?
Geréb Ágnes fellebbezését követően "A Fővárosi Ítélőtábla pénteken súlyosbította a Fővárosi Bíróság ítéletét Geréb Ágnes ügyében. Öt év helyett tíz évre tiltották el a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától, és a két év letöltendő fogházbüntetést is helyben hagyták, de egy év után nem szabadulhat feltételesen. Ráadásul még több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is ki kell fizetnie.
Az ítélet jogerős, nem lehet fellebbezni ellene." (forrás)
Azt továbbra sem tudom eldönteni, hogy Geréb Ágnes - orvosi szempontból - követett-e el hibát vagy sem. Ez nemis az én feladatom. De továbbra is bosszant a kettős mérce (míg a kórházi műhibaperek vádlottai, többnyire felmentésre kerülnek, Gerébet elítélik, csak azért mert nem közülük való. Legalábbis kivülről ez látszik. De oké, legyen, ha bűnt követett el ítéljék el. Ítéljék el úgy is, hogy a többi orvos aki hibázott, szabadlábon maradt. De úgy tűnik a haláleset és a maradandó károsodás okozása csak ürügy. Így az sem érdekes, hogy a folyamatos támadások, fenyegetések és megaláztatások között dolgozó Geréb Ágnes kórházon belül és kívül eredményesebbnek bizonyult kollégáinál. Biztosan ez is zavarta őket. Ez is politika, de szerencsére nem pártpolitika, de legalábbis úgy tűnik hogy nem az. Nem jobb oldal bal oldal kérdés. Más szempontok szerint rendeződnek a csomópontok. De ez is hatalmi játék az fix. Csinálnak egy törvényt, ami elméletben engedi az otthonszülésnél való közreműködést az orvosoknak is, a gyakorlatban azonban szinte kivitelezhetetlen a törvény betartása, az egyetlen ember aki hajlandó lenne még így is belevágni 10 évig ki van vonva a forgalomból. Jelenleg 60 éves.
Azt hiszem mindenki számára, aki egy kicsit jobban utánajárt annak, hogy mi is ez a Geréb-ügy, ki is ez a Geréb Ágnes, nyilvánvaló (és ez független attól, hogy hibázott-e Geréb Ágnes vagy sem), hogy a sokezeréve már ismert történet köszön vissza, Szókratész méregpoharától, Semmelweis szélmalomharcáig, de sok mindenki mást is meg lehetne említeni. Maximum Gerébre kevesebben fognak emlékezni, mivel amiért küzd az másutt régóta bevett gyakorlat, nem csak a kórházakon kívül, hanem a kórházakban is.
Nem csak azt érdemes megnézni, hogy Angliában, Amerikában vagy éppen Spanyolországban hogyan szülnek otthon a nők, hanem azt is, hogy hogyan szülnek a kórházakban (és most nem az gazdasági tényezőkből fakadó különbségekre gondolok elsősorban). Az orvos nincs is jelen a szülésnél csak ha szükség van rá akkor hívják be. A legtöbb esetben már másnap haza is küldik az anyákat, hiszen nem betegek, mit is keresnének még a kórházban. Szigetváron ahol kislányunk született az orvos rábízta azokra a szülés levezetését, akik nála jobban értenek hozzá.
Van egy alapos cikk melynek szerzője személyes véleménye mellett számos érvet sorol fel, azt is megemlíti, hogy az egyik esetben szerinte is orvosi műhiba történt (és nem a "nyakkitörős" esetről van szó).
Megdöbbent és felháborít az ítélet. Pedig semmi meglepő nincs benne.
Ez csak a szokásos történet.
Thursday, February 9, 2012
Az alternatív 50
Az alternatív köztársasági elnök jelöltekre itt lehet szavazni.
íme egy az 50 közül
TV Cost
Cseh beatbox arc
És valahogy nekem visszahozta a becsületét (még ha csak pár napra is) a beatboxnak. Manapság úton útfélen nyomják már, mindenki ugyanazt kopizza, van aki ügyesebben tud püttyögni a szávájal, van aki gyorsabban, van akinek mélyebb hangja, de egyikben sem találok már semmi eredetit. Ő viszont, hogy még McFerrint is elővesz, még a rábeatelés is valahogy hiteles marad.
"real beatbox is in the kitchen only"
(Aigner Szilárd)
kommentkomment
Ma volt hír az indexen:
Vajna faképnél hagyta a Vidnyánszky-filmet
s nem is a hír, az ábrázolás, ami érdekes olvasmány, hanem az utána özönlő kommentfolyam. minden oldalról van mindenféle stílusú és tartalmú vélemény. szerintem reprezentatív. persze ez a kommentelő társadalom egy szelete, de mindenképp leképezi, milyen megosztottsággal, milyen szélsőséges stílusban kommunikálunk egymással, nyilvánítunk véleményt. talán érdemes lenne statisztikát készíteni a pro és kontrákról, illetve az előforduló bazmegek számáról is: ezek a számok is sokat árulnának el társadalmunk állapotáról, kultúrához való viszonyáról. nem tudom, hogyan és mikor lehet bármihez is hozzászólni "szélsőségesítés", "érzelmi befolyásoltság", egyfajta "elhomályosodás" nélkül.mindenestre zárójelben jegyzem meg: (pl. német kommentfolyamokban sosem látok ennyi trágár, egymás sértegetésére irányuló megnyilvánulást. lehet, hogy törlik őket, vagy nem olyan online-fekületeket nézegetek, de látszólag valahogy a tárgynál maradnak).
és akkor még a tartalomról, a vita tárgyáról és a hozzáállásokról tényleg nem beszéltünk egy szót se.
amúgy megnéztük a Magyarország 2011 szkeccsfilmekből álló Tarr produkciót. tudom, hogy nem volt pénz, de szinte mindegyik rövidfilm egyformának tűnt és hát szerintem nem igazán jók. hiányzott belőlük az ötlet, vagy ha az volt is bennük, akkor nem lett gondolat, vagy nem ábrázolódott; nem jött át igazán semmi. max egy nagy bemutatás, - meg valami nagy, sötét tónusú keser, de ez meg számomra amolyan erőtlen formában. a berlinálén le lesznek döbbenve a népek, az tuti.
a Controlosnak is kéne csinálni egy ilyen rövidfilmválogatást ugyanezen a címen - ezt ezúton indítványozom!!!
Meditáció IX.
(nem lehet sort tördelni a Radio Coston, bocs ezért.) ma két éve, hogy gyakorlom a transzcendentális meditációt. nézzük, mit fejlődtem ebben az utóbbi két évben: egyszer sem pofoztam fel nőt, csak ordítoztam velük vagy megrángattam egyszer az egyiket. egyszer üvöltöztem a szupervizorral, de nem ütöttem meg, mint az elején. kapott egy gyomrost amikor hozzánk jött. egyszer sem betegedtem le két év alatt, holott korábban itt Londonban 3-szor legalább elvitt valamilyen influenza. kétszer volt sima megfázásom, de 3 napig tartott, semmi komoly. egyszer sem rugattam ki magam a munkahelyről. ha felbaszom magam, gyorsan elillan a dühöm. a szakításaimat is pillanatok alatt kiheverem és megyek tovább. ha valami nem jó, leszarom, nem veszem fel. bemásolok egy-két emailt, amit még a tanároktól kaptam, hátha segít valakit. a blogot nem olvastam, lehet, van benne faszság, de gondolom, hasznos dolgok is. a new age style-on meg már régen nem akadok fenn, szívd ki belőle, ami neked jó. meditálj te is, meglátod, jó lesz. "We've had a few emails from students wondering if they are meditating correctly. Here is a selection of some of the comments we've received recently: "The sense of being asleep is very constant." "A tad worried about not going into a deep meditation for a while, as in the sleep like state, is this ok?" "My mantra doesn't seem to be there at all during meditation." "I am finding it hard to switch off and I keep looking at my watch." "It just doesn't feel the same as it did in the beginning." Perhaps you can relate to some or all of these at some stage in your meditating career? The good news is that all of these reports are examples of correct and legitimate meditation. Here are the key qualities of correct meditation: - it was easy and effortless - there was no strain or forcing - you take it as it comes - you do not have a particular agenda or expectation in meditation - whatever happens is just fine - every meditation is different - take a few minutes at the end of meditation with the eyes closed to let go of the mantra and the come out slowly The reason we can be so relaxed about our meditation practice is because Vedic Meditation is a natural process. In Vedic Meditation we work with the nature of the mind and the nature of the body. I. Nature of the mind: The nature of the mind is to move in the direction of increased charm. The mantra is our orienting device to lead the mind effortlessly in the direction of bliss. As the mantra automatically becomes more refined, the mind becomes increasingly saturated with bliss. Therefore the mind is able to settle down without introducing any concentration or effort. We let the mantra do the work and in the process it may change, become very faint or disappear altogether for many minutes. In these moments we may not be so aware of our environment, our thoughts or our body. It is often described by meditators as feeling like they are falling asleep and yet they are not blacked out. There is an experience of stepping beyond activity to arrive at a state of consciousness that is transcendental. II. Nature of the body: For every mental state there is a corresponding physical state. As the mind becomes settled within a few minutes of meditation, the body also reaches a point of profound rest. And the nature of the body when it rests deeply is to rebalance, restructure, normalise and purify. Deep rest allows for deep healing to occur. This repair work creates activity in the physiology and it is this physical activity that pulls the mind into a more active state. In meditation this often manifests as thoughts, emotions bubbling up and a surface level awareness of the body and environment. When the repair work is very intense it can seem as if we are not even meditating. We don't feel 'deep' however it is a very necessary and vital outcome of meditation. It indicates that we are meditating correctly. When we remember these two agendas of meditation then we can verify for ourselves that 'something good is happening'. Always." "Sometimes the holiday season can be a challenging time to stay on a regular meditation programme. Unusual schedules, family demands, office parties, travel and over-indulgence can all add up to us missing a few sessions here and there. Here are some tips to help you stay on track: Plan ahead. Don't find yourself at the end of a long day realising that you simply forgot to make the time. After your morning meditation, have a quick think about your day and decide on a time that will be best for your 2nd session. Then do it! Get support... or don't. Enlist help from your close friends and family so that you can carve out the time. "Hey, can you entertain Aunt Janey for a bit? I'm going to slip into the back bedroom and meditate..." And if there's not someone around to help, just excuse yourself to make a call, check emails or catch up on some important reading. (You'll actually be sneaking off to meditate.) Do it early. Many evenings at this time of year are filled with events. As soon as you feel your lunch has digested, you're ready to meditate - there only needs to be about four hours between meditations. Find a spot to sit and close your eyes in the early afternoon and you'll be more energetic and happier when socialising later. (You could even meditate before breakfast and before lunch.) Meditate anywhere. Even long-term meditators can forget how easy it is to practise this technique in unusual circumstances. If you can sit and close your eyes, you can meditate. On the plane or train, in the back of a cab, in a cafe on the high street - grab the moment and give yourself a break. Alcohol after. You'll find it more pleasant to meditate with a clear head, so if you know that a weekend lunch with friends will include wine, meditate before you go. (Maybe you'll make better decisions about how much you consume!) Most of all, enjoy yourself. Meditation is not meant to remove us from the world. It makes us more available and increasingly able to interact with people at our best. Give yourself the time to rest and renew and this will be a happier and more enjoyable season for you and the people around you." "We hope 2012 has started well for you and that you continue to find meditation an important part of your daily routine. If you haven't already, please take a look at Jillian's blog, Conscious Living. The aim of the blog is to provide answers and insights to some of the questions and enquiries posed by many people we meet who are interested in learning more about meditation, consciousness and how to live a full and happy life. The blog has now been live for about nine months - in that time we have received feedback from many readers saying that the articles have been helpful to them. We hope that you will also find inspiration and guidance as you continue to develop and evolve. Here are a few recent articles that you might be interested in: An interview with a London meditator, Berent How wisdom works Relationships, Part 1 & Part 2"
Wednesday, February 8, 2012
börlin után
hogy kicsit elszakadjak a hontól: berlinben majdnem láttam egy ígéretes video-performance-t. sajnos elmaradt, de még így is megérte elmenne, mert a dock 11 nevű hely egy bérház udvarából nyílik, a kulturbrauerei-hoz közeli művésztelepként. csak egy sötét alagúton kell átmenni, s már egy csomó kisebb-nagyobb műhely ajtaja tárul elénk, plakátokkal, lampionokkal, hangulatosan. a dock 11 maga nemcsak programokat, projekteket kínál, támogat, fogad be, de kurzusokat, pályázatokat is; próbatermet, előadóteret biztosít. lehet, hogy sikerül megvalósítani valami hasonló modellt a budapesti corvin áruház most nem használt harmadik emeletén; állítólag lehet pályázni.
a dock 11-nél maga az utca is megéri, a kastanienallee tele van dizájnerboltokkal, művészellátókkal és mindenféle áruk second hand shopjaival. meg kocsmákkal. ne rettentsen el senkit a számozás, ami követhetetlen (páros/páratlan oldal, növekvő-csökkenő keverve).
akit láttam volna, vincent gisbert amúgy táncos, de a fenster valami egész mást akar: különböző felületek egymásra projektálásával hozna létre minden néző számára más látványt.
nála találtam ezt is, ebben csak közreműködött: kis szösszenet a hagyományos könyvek, könyvesboltok és olvasóik mellett. szerintem nagyon jó, hogy ennél a vincentnél is szépen megfér egymással a kísérletezés az újjal és a "régi":
Tuesday, February 7, 2012
Monday, February 6, 2012
Cost Music
csodaszep album, nem kihagyni! ebbe a projectbe futottam bele reggel. ma jelent meg az album, szoval nagyon naprakeszek vagyunk. ir zeneszekkel keszitettek interjut, zenei alafestesekkel. nem fontos erteni mit mondanak, en sem ertem, de nagyon jol van megszerkesztve az egesz. tessek belehallgatni. itt meghallgathato az album bal oldalt a kis lejatszoban. ajanlom kezdesnek a Fulham Brodwayt. olyan szenvedelyes, mint Balanescu a Possessed albumon. Nagyon jo szam, van benne valami magyar filing is, de ez az erzes valahogyan az egesz albumon vegigkisert. az ezt kovetkezo szamban pedig mintha Lajko huzna ott a hatterben. http://www.womex.com/virtual/diver_gerry/gerry_diver_s_1
Speech Project by Gerry Diver from Gerry Diver on Vimeo.
http://speechproject.net/Sunday, February 5, 2012
Saturday, February 4, 2012
Meghalt Csurka István
TGM: Csurka István halálára
"Csurka Istvánt – egyesegyedül a magyarországi jobboldalon – egészen a legutóbbi időkig érdekelte és foglalkoztatta a magyar nép, őszintén aggódott a lecsúszás és a hanyatlás miatt, látta a magyar plebejus tragédiáját a kudarcos rendszerváltás zűrzavarában. Ezért a mai napig becsülöm Csurkát. Akkor is megszólaltatta a magyar vidék, a magyar kispolgárság – jogos, indokolt és okadatolt – szorongását, amikor úgyszólván senki más."
"De nem úgy volt náci, mint a Jobbik, amelyhez csakugyan semmi köze. A Jobbik indítékai között nem szerepel a magyar nép. Csurka a magyar népet a zsidónak tekintett belső szabadsággal szemben definiálta, a Jobbikat nem érdekli a magyar nép, csak a diadal: a csonkítás, a verés, az elhallgattatás.
A Jobbik a szeretetlenség, a tradíciótlanság, a részvétlenség pártja. Csurkát vonzotta a nemzeti egység, a magyar erő fantazmája: ezért állt utolsó gesztusaival Orbán Viktor pártjára, mert – a maga módján – Magyarország sikerét akarta, ami a Jobbiknak teljesen közömbös. Az apokalipszis lovasai (tudjuk a Doktor Faustusból) hidegek. A Jobbik jéghideg. Csurka István gonosz szíve azonban forró volt. Szláv asszimilánsként imádta a magyart. A Jobbik – s a Jobbik egész nemzedéke – nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta.
S mivel magunk is részei vagyunk a magyar történelemnek, Csurka nekünk nem közömbös. Meggyászoljuk, mert gyászoljuk magunkat. Csurka sokat ártott a magyar népnek, mert a magyar nép sorsán gondolkodott. Úgy, ahogy tudott. Magyarország bizony Csurka országa is. Legyen neki könnyű a sír."
Baktay Ervin: A diadalmas jóga
töltsd le, olvasd el, oszd meg és uralkodj! remélem, működik a link. Letöltési határidő: 2012-02-09 18:49:11 http://www.mammutmail.com/?action=download&sid=dd6df050c15a5541f1bd3a615b3b6169
Friday, February 3, 2012
Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesület
Alakítsuk át az iskolákat demokratikus tanuló közösségekké
Az iskolarendszer elavult!
Az oktatási rendszerünk nem mai keletű. Az 1800-as években egy tekintélyelvű társadalom számára fejlesztették ki, melynek olyan munkásokra, katonákra és polgárokra volt szüksége, akik hagyják magukat irányítani azok által, akik „jobban tudják”. Az iskolák ma már sokkal élhetőbbek, de az általános elvek nem változtak sokat: a gyerekek még mindig olyan rendszerben találják magukat, ahol a személyes érdeklődésüket és véleményüket szinte teljesen figyelmen kívül hagyják, és ahol a demokráciát és a társadalmon belüli egyenlőséget ritkán tapasztalhatják meg
A tanulmányok azt mutatják, hogy alig két héten belül a diákok elfelejtik a tanultak 80%-át. Az iskolákból lemorzsolódók aránya az Európai Unióban majdnem 15%. A vállalatok arra panaszkodnak, hogy az új munkaerőből hiányzik a kreativitás, az innovatív szellemiség. Egyre több gyerek csak gyógyszerekkel képes átvészelni az iskolában töltött időt.
A jobb út: a demokratikus nevelés
Miért kell a demokratikus országokban lévő iskoláknak ilyen antidemokratikusnak és hierarchikusnak lenniük? Ez nem szükségszerű.
Az oktatási kutatások bebizonyították, hogy a tanulás legjobb módja, ha egyszerűen kiélhetjük természetes kíváncsiságunkat és érdeklődésünket. Pont ez történik a demokratikus iskolákban és egyetemeken. Szabad, ön-motivált tanulás. A természetes érdeklődést nem elfojtják hanem bátorítják. Ennek az eredménye: motivált, innovatív emberek, akik egész életükben tanulnak.
A demokratikus oktatás két alappillére
a. Önszabályzó tanulás
A demokratikus iskolák és egyetemek diákjai órákra járnak, pont úgy, mint a hagyományos iskolákban. A különbség az, hogy ők saját döntésükből tesznek így. A tanulás nagy része az osztálytermen kívül történik: kutatnak az Interneten, játszanak, önkéntes munkát végeznek, projekteken dolgoznak és barátokkal, tanárokkal beszélgetnek.
b. Egyenlőségen és kölcsönös tiszteleten alapuló közösség
A legjobb környezet a tanuláshoz – de ugyanígy a munkához vagy az élethez is – az ahol tisztelik a jogainkat és a véleményünket. A demokratikus iskolákban iskolagyűléseket szerveznek, ahol a közösség minden tagjának egyenlő szavazata van, kortól és rangtól függetlenül. Tanárok és diákok egyenlőként vitatják és szavazzák meg az iskola házirendjét, tantervét, projekteket, a munkatársak felvételét söt még költségvetési kérdéseket is.
Ennek az eredménye: toleráns, nyitott, felelősségteljes egyének, akik képesek kifejezni a véleményüket és meghallgatni másokét és akik jól képzett, aktív polgárai egy modern demokratikus társadalomnak.
Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület, az European Democratic Education Community magyar tagszervezete
http://www.demokratikusneveles.hu/
Thursday, February 2, 2012
Wednesday, February 1, 2012
Subscribe to:
Posts
(Atom)
